Ma a plázában betaláltak, jól gondolom, " mire " kellenék?
Én eleve úgy szoktam közlekedni, hogy az ilyen alakokat kikerülöm, hogy véletlenül se legyen esélyük hozzámszólni. Egyébként nagyon nem tudtad őket lerázni?
Jól gondolod egyébként, ha lehet most egy darabig ne menj arra (főleg ne egyedül)!
Velem egyszer történt hasonló. Ültem a plázában egy padon, jött egy fazon, leülhet e. Aztán elkezdett beszélgetni, már nem is tudom, miről, de kilyukadtunk oda, hogy pont lyen csinos nőket keres valami night klubba, ahol esténként ezer eurókat lehet keresni. Mondtam, hogy nem érdekel, először kedvesen, aztán határozottabban, mire az lett a vége, hogy felállt, elviharzott, de előtte még azt mondta, majd ne lepődjek meg, ha az emberei egyszer csak megállnak mellettem egy kis busszal...
Majd´ összepisiltem magam, szóltam is egy biztonsági őrnek, aki el is indult utána, de nem tudom, történt e valami. Akkor nyugodtam meg csak igazán, mikor hónapokkal később ugyanez a férfi szólßitott meg egy buszmegállóban, és kezdett el valami tök más sztorit nyomni.
Én is azt mondom, ne ijedj meg, nem jegyeznek meg ezek arcokat, nem fognak bosszút állni, már rég elfelejtettek. 'Bár legközelebb tényleg csak hajtsd el az ilyeneket, ne kamuzz nekik, akkor te is nyugodtabb leszel.
Ilyenkor érdemes angolul beszélned nekik,ha romák mennek oda.
Garantáltan el mennek onnan.
Vagy esetleg vedd fel telefonnal miket mond,aztán lehet jelenteni,amiből sajnos nem lesz semmi se.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!