Miért akarnak a kollégák velem ebédelni? (Új vagyok)
2 hete dolgozom egy cégnél. Első nap nem vittem kaját, mondtam, hogy majd kimegyek a boltba (a céggel szemben van Reál és Spar) annyira nem voltam éhes. Akinek a feladata volt a betanítás mondta, hogy kijön velem, megmutatja - nem értem miért, ott van szemben, az ablakból látszik. A többiek azóta is kérdezik minden nap, hogy megyek-e velük enni, ők rendelnek vagy otthonról hoznak, de én vagy kimegyek a boltba vagy a Mekibe, elég bőségesen reggelizem, így általában csak estére leszek éhesebb.
Ma délután akik hívni szoktak enni kérdezték, hogy hol szoktam enni és mit, mondtam, hogy vagy hideget a boltból vagy átugrok a Mekibe egy hamburgerre vagy salátára. El is kezdtek mutogatni az ablakból, hogy arra meg arra van egy étterem meg rendelhetek is stb. sőt egyikük felajánlotta, hogy holnap kijön velem az étterembe, megmutatja. Egyedül is megtalálnám, ha akarnám, de nem akartam bunkó lenni. Én nem vagyok az a típusú ember, hogy ebédszünetben leülök közösségi ebédpletykálásra, szívesebben sétálok el a boltig, kiszellőztetni egyedül a fejemet és kicsit mozogni.
Ezt hogyan hozhatnám finoman a tudtukra? Nem akarok antiszociálisnak sem tűnni.
Gyanítom nőnemű vagy és nem 50-es korosztály.
DE úgy látszik ezt a tényt Te nem hozod még véletlenül sem összefüggésbe a kérdésben felvetettel...
Azért akarnak mert jobb helyeken a közös ebéd egyfajta rituálé, csapatépítés, ahol végre lehet beszélgetni mindenféléről a munkán kívül.
Mondjuk én simán megmondtam hogy egész nap egymás hülyeségét hallgatjuk legalább enni hagy tudjak nyugodtan 😃
De bele abba sem hal az ember ha együtt eszik a többiekkel.
"az meg egy idő után nagyon lehangoló, hogy 1 kolléga minden ilyen alól kivonja magát"
És miért lehangoló? Konkrétan miért bánt ez téged? Engem sosem zavart az ilyesmi, és sosem értettem azokat, akiket zavart.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!