Miért gondolják sokan, hogy a dolgozó ember független?

Akit eltartanak, az teljes mértékben az eltartótól függ. Tőle kap enni, tőle kap ruhát, tőle kap fedelet a feje fölé.

Tudom, hogy most divatból minden csaj Vajna Timi akar lenni, de az eltartott feleségek 99%-ra nem ilyen élet vár!!

A legtöbb ilyen kapcsolat úgy néz ki, hogy a férj nem is engedi dolgozni a feleséget, de gyorsan ráveszi a gyerekszülésre. Addig mesterkedik, amíg végképp elszakítja a családjától és a barátaitól.

Aztán ha kialakította a teljes függést, akkor "vérszemet kap", mert tökéletesen tisztában van vele, hogy bármit megtehet a feleségével, nem tudja elhagyni. Egy kisgyerekkel a karján pedig nem fog nekiindulni az utcának, kénytelen maradni.

A bármi alatt sokszor "csak" annyit kell érteni, hogy csalja fűvel-fával, és ha otthon nincs meleg kaja, akkor ordít. De gyakori az is, akit minden nap megver, megerőszakol a férje, és kénytelen tűrni, mert nem mehet sehová. Ezt néha szó szerint kell érteni: boltba se mehet egyedül, nehogy kiderüljön, milyen rabszolgasorsban él otthon. Sok családról nem is gondolná az ember, mi folyik a négy fal között!!

Ezzel szemben adva van valaki, akinek van munkája, saját keresete, fenn tud tartani egy saját kis lakást. Nem kell összejönnie senkivel azért, hogy beszálljon a költségekbe, egyedül is kijön. Ez ad annyi szabadságot, hogy pl. párkapcsolatban csak olyannal legyen, akivel akar, ha rossz, akkor pedig lelép/kidobja a másikat. Ha elválnak, akkor el tudja tartani a gyereke(i)t egyedül, nem anyaotthon és a hajléktalanszálló közt válogathat, nem kell egyik bántalmazó kapcsolatból a másikba tántorognia, hogy valaki segítsen eltartani a gyerekét.

Keressetek pár ilyen kérdést, nem egy van és nem kettő, ami erről szól: hogy a nő nem tud menni sehová, az élete kész terror, és teljesen kiszolgáltatott egy férfinak. Vagy pocsék a házassága, csalja a férje, de hiába tudja, nem válik, mert egyedül nem tud elköltözni két gyerekkel.

A munkahelyen pedig nem törvényszerű, hogy 8 órát szenvedsz egy viperafészekben.

Én pl. itthon körmözök, ha valaki nagyon nem szimpatikus, nem sokáig lesz a vendégem. :) Szerencsére van már stabil vendégköröm, megélek belőle, és szeretem is csinálni.

Természetesen nem a gimi után kezdtem rögtön, van munkahelyi tapasztalatom is, és egy-két kivételtől eltekintve a kollégákkal se volt bajom soha, és a munkáimat is szívesen csináltam. (Volt mikor jobb híján gyárban voltam operátor, és ott sem kötelező szenvedni.)

Ha valakit minden munkahelyen kikezdenek, és ennyire kínlódik, akkor ott többnyire nem a munkával vagy a többiekkel van ám probléma!!

A főnöktől és fizetéstől függsz valamilyen szinten, de ha nem tetszik a rendszer, akkor keresel másikat. Senki se kötelez rá, hogy nyugdíjig mártírkodj egy rossz munkahelyen.

Ja, és amíg dolgozni nyugdíjas korig lehet, sőt tovább is, és folyamatosan lehet fejlődni (karriert építeni és egzisztenciát is), addig eltartottként csak lefelé vezet az út. 20 évesen még kapós egy cicababa, 25 évesen, két gyerekkel már ő se válogathat, és 35 éves korban többnyire lecserélik egy fiatalabb modellre. Akkor jön az, hogy most mihez kezdjen, ha nem ért semmihez, a szépségéből pedig nem maradt annyi, hogy annak piaci értéke legyen...

Vajna Timire visszatérve: van neki pár elődje, és egyik "kolléganő" karrierje se tartott túl sokáig. :P