Sírtatok már a munkahelyeteken? Miért? Észrevették? Ha igen, hogy reagáltak?

Nem csak sírni tudtam volna bárhol bármikor erős férfiként,azt észrevették,hogy nem vagyok rendben.

A fiamnàl felvetődött az autizmus mert lemaradásban volt, főleg a beszédben.

Eredmény 2 hét alatt annyit fogytam,hogy azt hitték rákos vagyok.

Hónapokig izzadva keltem amikor nagy nehezen elaludtam és 3 órát aludtam, utána csöndben emésztettem magamat az ágyban reggelig.Ez így ment hónapokon keresztül, azóta óriásit fejlődött a fiúnk hál Istennek és nem igazolódott be a felvetés.

De ebbe bele is hallhattam volna, annyira rosszul voltam .

Ha a Homeoffice számít, igen. Írtam a főnöknek hogy meghalt a nagyim és szeretnék rendkívüli szabadságot a temetésére. (22 éves voltam, első munkahelyem, nem tudtam hogy működik).

Főnök cuki volt, elintézte az egészet, megcsinálta helyettem az igénylést is.

Nem vették észre mert írásban történt a kommunikáció.

Egyszer, tehetetlen dühömben. (Elbújva a mosdóban)

Összevesztünk az új főnökkel.

Gyakorlati helyemen sírtam, mert a felnőtt munkatársaim napi szinten piszkáltak amiatt, hogy vékony vagyok. Akkor már nem bírtam, de elvonultam és nem vették észre. A jelenlegi munkahelyemen sírtam mikor elrontottam egy fontos dolgot és tudtam nem lehet javítani rajta, de rendes volt a főnök, nem volt rám egy rossz szava sem.

Illetve 2 hónapja is sírtam mikor kérdezte a főnök milyen volt a hétvégém, én meg mondtam, hogy apa kórházba került. Aztán meg mikor megmondtam, hogy elhunyt. Azóta meg egy idegroncs vagyok, de már nem sírok itt, csak otthon.

N

Nekem is gyakorlati helyemen tört el a mécses; a tulajok teljes mértékben rám hagyták a vállalkozásuk egy részlegének vezetését, míg ők nyaralni mentek. Nagy volt a stressz és felelősség, mégis meglepően jól teljesítettem, egy minimális bakitól eltekintve.

Azonban utolsó nap, amíg még nyaralni voltak, más valaki részéről volt baki, kicsit komplexebb is, és nem tudtam kellően jól megoldani. Az illető meg nem is igazán volt benne partner. Hívtam segítséget (egyik kollégát), de nem vette fel. Legjobb tudásom szerint próbáltam javítani, mégsem sikerült. Az érintett fél pedig ugye engem talált meg, üvöltözött, csapkolódott, aminek szemtanúi is voltak. Elnézést kértem, mondtam, hogy meg fogjuk oldani a gondot, tanulunk az esetből, aztán ott hagyott. Pár percig bírtam, és elmentem az irodába.

Nem tudom, mikor sírtam annyira utoljára, de borzasztó volt. Szabályosan remegtem és zokogtam.

Következő nap elmondtam a tulajoknak, akik szerencsére nagyon megértőek voltak, az ügy sem húzódott tovább, és azt is elmondták, mit kellett volna tenni.

Egyedül az éjjeli őr látta, hogy sírtam, de diszkrét volt és nem faggatott, csak óvatosan mosolygott.