Mit lehet csinálni, amikor ételt lopnak a hűtőből?
Lassan már 1 hónapja tart, és nem tudunk ellene sok mindent csinálni.
Nem tudjuk hogy ki vagy kik azok, mert akár egy másik műszakból is lehet, de már nem merünk ott hagyni semmit a hűtőben. Jöhet aza szöveg, hogy ne hagyjál ott semmit, csak annyi kaját vigyél magaddal amit meg is eszel, ezt még meg is értem, de amikor a majonézt, vagy savanyúságot is ellopják, na az már durva. Volt olyan, hogy reggel 6-kor betettem a kajámat a hűtőbe, és 11-kor megszerettem volna enni, már nem volt ott.
Párnapja már főnökömnek is ellopták a kajáját. Lakatot, nem lehet rá tenni, mert a nagy főnökség nem engedi.
Az utóbbi 1 hónapban elég sok újember jött hozzánk, így bárki lehet vagy lehetnek. Én soha nem süllyednék idáig, hogy ellopjam egy másik embertársam ételét, vagy bármi mást.
18: Miféle képmáshoz való jog megsértése? Nem mondják el neki, hogy kamerát rejtettek el, senkinek nem beszélnek róla. Neki azt mondják, hogy pont a közelben voltak, és kilesték, ahogy lop a hűtőből. A kamerát meg se kell említeni, utalni sem kell rá.
Vagy esetleg megjegyzik, hogy a kamera milyen időpontban rögzíti a lopást, és másnap az időtájt igyekeznek a hűtő közelében megbújni, és ha a a tolvaj kolléga akcióba lép, váratlanul előjönnek, és tettenérik.
Lehet manipulálgatni.
Kamerarendszer telepitését nem engedélyezi a cég vezetősége, mert sérti az emberi jogokat. Ez volt a válasz, amikor megemlítettük ezt az ötletet.
A cégvezetősége azt is hozzá tette, ha valaki rajtett kamerákat akar kirakni, és ha rájönnek hogy ki volt az, akkor gondolkodás nélkül kirúgják.
Ezzel az állítással, a céget nem érdekli, hogy élelmet lopnak a hűtőből.
Nem is értem, az ilyen vezetőséget. Nekik kicsit könnyebb, mert a cégvezetőségének van egy saját lezárt konyhája.
Abszurd!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!