Mély depressziósként hogy megy/ment nektek a munkakeresés?

"Akkor hagyd." Ha ezt a tanácsot valaha is megfogadom, nem kerestem volna 100 milliót... gondolom így már érthető, miért nem tudok veszíteni.

"szorongó ember meg még ott is szorong és aggódik, ahol nincs rá oka" És erre nincs megoldás? Mármint elmegy interjúra, munkát lemondja, és ennyi, ez megy majd 30 évig?

Ugye érted, hogy attól válik zaklatássá valami, hogy nem fogadod el, hogy a másik máshogy dönt, mint te szeretnéd?

Tök jó, hogy 100 milliót kerestél, élvezd a pénzed és vedd meg azoknak a döntéseit, akiknek megfelel, hogy majd te eldöntöd helyettük, hogy ők mit szeretnének.

Viszont aki nem kér belőled, a rámenősségedből és a pénzedből, annak fogadd el, hogy nem kíváncsi rád és hagyd békén!

Teljesen mindegy, hogy mit és hogyan csinál. Az ő élete, az ő döntése. Én az itt előadott néhány mondatod alapján se szeretnék veled beszélni és dolgozni, még kevésbé szeretnék a legkisebb mértékben is függni tőled. Lehet, hogy a lelked mélyén jó ember vagy, de állatira unszimpatikusnak tűnsz már ennyi alapján is. Ő meg még beszélt is veled. Egyáltalán nem csoda, hogy nem kíváncsi rád.

Fogadd el és hagyd békén!

Esküszöm nem értem miért hiszitek, hogy bármi rossz szándékom lenne... mégis mi?

Amellett, hogy tényleg el tudná látni a munkát (és szerintem tetszene neki), szívesen alkalmaznám, és tudom, hogy senki más nem fogja. De a fő motivációm, hogy egy régi haveromra emlékeztet (aki ugyanilyen zárkózott, önbizalomhiányos, szorongó volt), emlékszem, egyszer vonattal mentünk volna valahova, és közölte, hogy ő nem jön, végül bevallotta, hogy azért, mert: "Félek, késztetést érzek rá, hogy az érkező vonat elé ugorjak." Próbáltam beszélni vele, hogy menjen el pszichológushoz, stb. látszólag jól volt... Érettségi után 2 hónappal autóbalesete volt, sosem derült ki, hogy miért tért át a szembesávba a daruskocsi elé, de bekötve nem volt (ezt onnan tudom, hogy a koporsó masnira volt kötve a biztonságiövvel).

Szóval ha esetleg elhiszitek, hogy segíteni szeretnék, írjatok valami tanácsot, ha nem, semmi gond, kérek mástól.

Én elhiszem, hogy te segíteni akarnál, de nem az számít, hogy te mit akarsz, hanem, hogy ő mit akar, neki mire van szüksége és kitől. Ez pedig nagy valószínűséggel nem te és a te segíteni akarásod.

Tudod a pszichológia legfontosabb és gyakran legnehezebb része az, hogy a másiknak is akarnia kell a segítséget, különben nem működik. Nem lehet a másikra rákényszeríteni, mert akkor nem, vagy nem úgy fog működni.

(Létezik persze kényszer gyógykezelés az ön és közveszélyes esetekre, de az egy totál másik történet, nem szabad összekeverni.)

A legjobb, amit tehetsz, hogy elfogadod, hogy ő nem kér a lehetőségből, amit kínálsz. Már felkínáltad neki, próbáltad rávenni, sokkal többet nem tehetsz. Engedd el, ha akar, akkor visszajön. Vagy nem. Az ő döntése.