Mély depressziósként hogy megy/ment nektek a munkakeresés?

"miközben meg belül úgy érzed magad, mintha tűvel szúrkálnának."

Hát pont így tudtam leküzdeni az összes szorongásomat és a negatív gondolatokat. Felkokszoltam magam, gyakorlatilag egész évben nyomok valamit - a lényeg hogy többé nem akarok az lenni aki régen voltam :)

Sajnos sehogy sem megy. Évek óta keresek, interjúra sem hívtak még soha. Egyszer mondták, hogy online lesz, majd keresnek, de elutasítottak csak úgy.

Sajnos tanácsot nem tudok adni, minden jót kívánok!

Hát én így sodródom. Volt olyan munkám, amit szerettem, de abból nem éltem meg, aztán ismerős megkérdezte, hogy náluk lenne hely és szeretnék-e ott dolgozni? Meg azt is kérdezte, hogy képesnek érzem-e magam arra a munkára? Na, ott kellett azt hazudni, hogy igen, mert nem így éreztem. Aztán persze alkalmas lettem, megszerettek és másfél évtizede ott is vagyok. Unom, jobb lenne valami érdekesebbet, de képtelen voltam rendesen megtanulni angolul, vagy más fontos, de tőlem távol eső dolgot, úgyhogy egyelőre marad ez.

49f

Az álláskeresésben az a legfontosabb, amiről soha nem szabad megfeledkezni, hogy amíg nincs munkád, addig az a munkád, hogy találj egy állást. Ezt a célt kell ugyanolyan (vagy még nagyobb) intenzitással, hatékonysággal és tudatossággal, módszerességgel is űznöd, mintha dolgozni járnál. Ez hatalmas teher és nagyon sokan vannak, akik nem képesek vele megküzdeni - még egészségesen sem. A depresszió, vagy bármilyen más pszichés probléma csak tetézi ezt.

A legfontosabb azt tudni az álláskeresésről, hogy az ismeretlenül életrajz küldözgetés a legelterjedtebb, de legkevésbé hatásos módszer. A hirdetéseket rengetegen látják, csomóan jelentkeznek rájuk, hatalmas a verseny a legtöbb meghirdetett állásért. Sok olyan is jelentkezik rájuk, aki nem feltétlenül alkalmas, de miért ne alapon megpróbálja, hátha bejön.

A HR-esek meg próbálják kiszűrni a beérkező rengeteg jelentkező közül azt az egyet/párat, akivel tényleg van értelme dolgozniuk. Ez egy iszonyatosan fárasztó és unalmas munka nekik és az sem biztos, hogy mindig és mindenhol a legalkalmasabb ember a legjobban végzi ezt a feladatot. Még pszichés betegség nélkül is érdemes magát emlékeztetnie az embernek rá, hogy az, hogy jön-e válasz (gyakran semmi), behívnak-e interjúra (sokszor nem) és téged választanak-e végül ki (nem biztos), az sosem a személyedről és az alkalmasságodról szól, nem téged emberileg minősít, hanem csak egy vizsga jellegű helyzet, ahol most épp esetleg nem jól szerepeltél.

Az ilyen típusú álláskeresés jelentős részben a nagy számok törvénye alapján működik. Sok ember beküldi a jelentkezését és abból keveset kiválasztanak. Minél több helyre küldöd be a jelentkezésed, annál nagyobb az esélyed, hogy kiválasztanak. Nyilván az is számít, hogy mennyire felelsz meg az állásra és az is, hogy mennyire tudod jól megírni a jelentkezésed, hogy ebben a HR-es is meglássa, hogy téted az Isten is arra a posztra teremtett - meg hogy egyáltalán felkeltse a figyelmét az életrajzod és ezért meg is nézze, hogy mit írtál bele.

Érdemes alaposan átolvasni, megismerni a pozíciót, a céget, ahova jelentkezel. Minél többet tudsz róluk, annál jobban tesztre szabott jelentkezést tudsz leadni, ezzel elérni, hogy minél alkalmasabbnak találjanak már az életrajzod alapján. De annak legalább ekkora jelentősége van, hogy minél több helyre, minél kitartóbban próbálkozz minél több helyen, mert egy-egy helyen bármilyen banánhéjon elcsúszhat a jelentkezésed. Soha ne tarts minden tojást ugyanabban a kosárban. Próbálkozz minél több helyen.

Azt is érdemes tudni, hogy a személyes kapcsolatok sokkal többet tudnak érni, mint bármennyire jól megírt életrajz. Ezért érdemes a személyes kapcsolatokat is minél jobban megmozgatni, hogy állást találj. Egy ott dolgozó nem csak az adott pozícióról és a döntéshozóról tudhat többet, ami segíthet személyre szabottabban megírni az életrajzot, hogy méginkább úgy érezzék, hogy te kellesz nekik. Hanem akár olyan lehetőségekről is tudhatnak, amiket még meg sem hirdettek. Illetve akár be is ajánlhat és ha csak annyit el tud vele érni, hogy a te életrajzod biztosan elolvassák, mielőtt az összes többi közé kerül a kupacban, már azzal is hatalmas előnyben lehetsz. Ha viszont esetleg a tiéd rögtön meg is felel nekik, akár azt is elérheted, hogy a többit utána meg se nézzék. Ez pedig olyan előny, amire mindenképp érdemes játszani. Éppen ezért nagyon fontos a személyes kapcsolat építés, a kapcsolati háló karbantartása, régi ismerősökkel tartott kapcsolatok ápolása, legalább időnkénti felelevenítése.

Ez depresszióval és szociális fóbiákkal különösen nehezen mehet az embernek, de mindenképp fontos vele foglalkozni.

Nem hiszem, hogy van olyan munkahely, ahol érdemes/szabad egy interjún bevallani ilyen problémát, mint a depresszió, vagy más pszichés probléma. (És ha barátok, rokonok, ismerősök próbálnak segíteni, akkor nem árt, ha ehhez ők is tartják magukat és vagy ők se tudjanak a problémádról, vagy ha tudnak, akkor kérd meg őket, hogy ne mondják el, amikor beajánlanak.) Sajnos a munka világa olyan, hogy a cégek mindig a legalkalmasabb jelöltet keresik és minden jelentkezőnél a potenciális buktatókat keresik, hogy miért lehet kevésbé alkalmas másnál. Mivel mindenki szépít az életrajzban és az interjún is, ezért élből mindent elosztanak 2-10 között tetszőleges számmal, amit mondasz. Ha bevallasz, vagy kiderítenek egy valódi hiányosságot, azt meg felszorozzák ugyanezzel a 2-10 közötti számmal, mert erről is ugyanúgy hazudhatsz valamennyit és ha ennyit már beismersz, annál csak súlyosabb gond lehet a helyzet és számukra ez veszély forrás.

Erről sokakkal vitában állok, én azt mondom, hogy pl. ha izgulsz egy állásinterjún, azt mondd el, mert úgyis észre fogják venni rajtad, viszont ennyitől inkább hitelesnek, mintsem gyengének fognak tartani. Ha még a nyilvánvaló dolgokról is hazudsz, az szerintem ritkán jó kiindulópont. Persze az se mindegy, hogy épp milyen munkakörbe jelentkezel. Ha egy rettenthetetlen értékesítési menedzsernek mész, aki szem rebbenés nélkül lehazudja a csillagokat az égről és havat ad el kamion számra az eszkimóknak, akkor nyilván nem vallhatod be, hogy izgulsz - de ha nem titkolod elég jól, hogy ne lássák rajtad, akkor úgyse fognak ilyesmire felvenni, szóval ilyen képességű jelentkezőnek már nincs szüksége tanácsra.

Viszont a depresszióról és önértékelési problémákról határozottan nem jó ötlet beszélni. Ez alól egyetlen kivétel van, ha olyan alkalmassági vizsgálat van, vagy lehet, ahol számíthat a mentális állapotod (pl. pszichológiai alkalmassági vizsgálat van), illetve befolyásoló tényező lehet a gyógyszerezésed. Ilyen helyen úgyis kiderülne, hogy milyen problémád van, érdemes a teszt jellegére rákérdezni, bár jobb más forrásból tájékozódni róla és ha olyan vizsgálat van, amin megbukhatsz, jobb lehet eleve elkerülni, vagy úgy belemenni, hogy vállalod a kockázatát, hogy kiderül számukra valami rólad, amit te már tudsz.

Ha már bent vagy egy munkahelyen és olyan személyes kapcsolatod alakul ki akár vezetővel, akár kollégákkal, hogy biztonságosnak, vagy szükségesnek érzed, akkor akár meg is oszthatod velük, de még ekkor sem biztos, hogy érdemes megtenni. Az interjú fázisban viszont semmiképp nem érdemes.

Ha esetleg a betegségeddel összefüggésben valamiért nem tudsz elmenni interjúra, azt érdemes valahogy ügyesen becsomagolva előadni. Nem kell konkrétumokat mondani, csak azt, hogy nem érsz rá, más időpontot kérsz. Ha esetleg utólag kényszerülsz magyarázkodni, ha mondjuk olyan vacakul voltál, hogy képtelen voltál kimozdulni, akkor is inkább a "közbejött egy halaszthatatlan személyes probléma" formát alkalmazd, mint az igazságot. Bár jobb, ha ezt minél előbb próbálod jelezni nekik, hogy minél kisebb legyen a következménye. Jó fényt nem fog rád festeni, de még mindig lehet kisebb rossz. Túl nagy hazugságba se menj bele, mert jó vége annak se lesz. Ne mondd, hogy a nagymamád halt meg már 15-ödször, mert egy kitalált történettel sokkal könnyebb lebukni.

Maga a keresés nem gondolom, hogy van bármilyen módszer, amivel depressziósként nagyon más lenne. Szerintem nélküle is ugyanolyan nehéz a munkanélküliség és jellegénél fogva nagyon könnyen az is levertté, depresszióra emlékeztető tüneteket képes produkálni, aki egyébként nem is szenved ilyen betegségben. Ha tényleg van ilyen betegséged, pláne gyógyszert is szedsz rá, akkor még inkább érdemes a körülményekre odafigyelni és minél többet megtenni érte, hogy minél kevesebb tényező akadályozzon - amikbe aztán a depressziód hatására méginkább belekapaszkodhatsz, hogy ne csináld. A depresszió képes nagyon rátelepedni az emberre és elveszi a kedvét attól, hogy bármit csináljon. Ez nem egyszerű lustaság, motiválatlanság, kedvetlenség, de nem nagyon lehet máshoz hasonlítani. Irtó nehéz erőt venned magadon, hogy leküzd a depressziót. Főleg, ha igazán súlyos a betegség. A gyógyszerek amennyire tudják, pont ezt igyekeznek enyhíteni, hogy kevésbé telepedjen rád bénító erővel. A többit viszont neked kell mellé tenned, hogy akard és csináld. Minél inkább sikerül egy jól felépített, egymás elemeit támogató rendszert kialakítanod magad körül, annál inkább segíti a tevékenységed a rendszer és annál kevésbé kell neked erőt venni magadon. Minél inkább megszokássá válik, hogy csinálod a dolgokat a jól kigondolt kis rendjük szerint, annál kevésbé kell minden egyes lépésről külön döntést hoznod, hogy most mit is csinálj, akarod-e csinálni. Annál kevésbé kell minden lépésnél megküzdened önmagaddal, a motiválatlanságoddal és a depresszióddal. Így leírva talán dedósan, vagy akár kényszeresen is hathat. Viszont ha így felépíted és begyakorlod (igen, a kényszerességig), akkor nem nagyon kell gondolkodnod rajta, hogy mit is csinálj legközelebb, mert minden következik egymásból és ha annyira rászoktál, hogy így csinálod, akkor jobban fog hiányozni a megszokásból kihagyott elem, mint amennyire nincs hozzá kedved. A dohányzásról leszokni is azért nehéz, mert hiányzik a mozdulat, a hangulat, az érzés, a beidegződések. Fordítsd ezt a jelenséget előnyödre. Mennyivel jobb, ha valami olyan hiányzik már, ha nem csinálod, ami hasznos számodra és segíti az életed...

Munkanélküliként nincs (hivatalos) munkaidőd, nincs főnököd, senki nem ellenőrzi, hogy dolgozol-e vagy sem. Megteheted, hogy lazsálsz, ellógod, félvállról veszed, de csak saját magadat tudod becsapni. Te azt hiszed, hogy mindent megtettél, nyugtatod magad vele, hogy így is van, de ettől még nem fogsz állást találni, ha nem csinálod tényleg komoly erőfeszítéssel.

Munkanélküliként (és depressziósként, meg home office-ban dolgozva is) az egyik legnagyobb ellenség pont az, hogy nincs munkád, nem kell bejárnod a munkahelyre és senki nem kéri számon rajtad, hogy mit csinálsz. Nincs rendszer az életedben, ami emiatt hajlamos szétesni. Szabadságod van azt csinálni, amit akarsz és csak a kedveden múlik, hogy mikor és mennyit dolgozol. Ez a legnagyobb hiba, amit el lehet követni, mert pont ettől a szabadságtól hullik szét az életed.

Állíts fel egy szigorú napirendet. Úgy, mint amikor még volt munkád - vagy még annál is szigorúbban. Minden nap pontosan és korán felkelni, rendbe szedni magad, beágyazni, szellőztetni. Legjobb rögtön felkelés után, levinni a szemetet és sétálni egyet, mintha munkába mennél, vagy még inkább sportolni valamit. A testmozgás (legyen az pár felülés, vagy fekvőtámasz, egy kis séta, futás vagy komolyabb edzés) természetes kedély javító. Felpezsdíti vérkeringést, serkenti az anyagcserét, számtalan hasznos tulajdonsága van, amik a depresszión is képesek enyhíteni.

Ezt a sétát/sportolást akár a bevásárlással is összekapcsolhatod, így az a feladat is elvégezve, nem kell később külön megcsinálni. Hazamész, lefürdesz a mozgás után és tiszta ruhába öltözöl, rendezed a külsőd, egy új embernek fogod érezni magad tőle. Minél inkább egymás után kényelmesen illeszkedő folyamattá tudod tenni, annál inkább visz benne a lendület, ha kellően sokat csinálod így, akkor a megszokás és egy idő után már nem is kell rajta gondolkodnod, csak csinálod, mert így szoktad meg.

Nincs igénytelen, szakadt külső, koszos, zsíros haj. Indulj ki abból, hogy bármikor behívhatnak egy állásinterjúra, ezért mindig szalonképesnek kell lenned. Nem kell folyton ünneplőben járni, de ne is légy szakadt, ápolatlan még otthon sem.

Felesleges külsőségnek látszik, de egészen máshogyan érzed magad és egészen máshogy éled meg a helyzetedet még otthon is. Ha bepunnyadsz a takaró alá, több hetes pizsamába izzadva fetrengsz, akkor pont úgy is érzed magad, ahogyan kinézel. Ha tisztán, rendezetten tartod magad, szellőztetsz és kimozdulsz, azzal szellemileg is frissebb leszel, sokkal inkább megjön a kedved bármihez. Jó eséllyel a figyelmed is élesebb lesz, több, jobb ötleted lesz és jókedvűbben is dolgozol majd - azon, hogy állást találj.

A szigorú napirend legfontosabb része, hogy legyen kijelölt munkaidőd. Legyen szigorúan meghatározott eleje és vége, legyenek szünetek közben, mert arra is szükség van. Minél inkább kényszerként éled meg, hogy rá kell magad venni a munkára, annál inkább fontos, hogy legyenek szünetek, amikkel jutalmazod magad és legyen vége is a munkaidőnek, amit szintén betartasz (ha épp nagyon belejössz és élvezed, akkor kevésbé fontos a vége). Viszont amikor tart a munkaidő, akkor dolgoznod kell, keményen és komolyan. Nem csaphatod be magad, mert akkor nem lesz munkád.

Ha nincs munkahelyed (vagy home office-ban dolgozik valaki), akkor nehezítő tényező lehet az állandó környezet és az is, hogy nem mozdulsz ki. A klasszikus munkahelyeknél nagyon fontos pszichés folyamatként kapcsolódik össze a munkára hangolódással, hogy elmész otthonról, bemész a munkahelyedre, köszönsz a portásnak, lecsipogod a belépő kártyádat, átöltözöl a munkahelyi ruhádba. Még ha csak egy névtáblát, vagy egy köpenyt veszel fel, vagy netán csak cipőt váltasz munkába menet, ezek mind sokat segítenek abban, hogy mentálisan elválaszd egymástól, hogy épp dolgozol, vagy nem. Ha otthon dolgozol, ezek nincsenek meg. Az életterek nem különülnek el, a hangulat, a környezet, minden ugyanaz.

Éppen ezért érdemes lehet otthon kijelölni egy munka környezetet, amit csak munkára használsz, míg a hétköznapi életedre nem, vagy legalább nem nagyon. Nem véletlenül szokás (ahol és akinek belefér) külön dolgozószobát tartani. Ha neked nincs ilyen, akkor érdemes legalább egy asztalt, sarkot, vagy egy széket, bármit kijelölni, ami a te munka területed lesz. Nyilván ha egyetlen szobád van, akkor nincs olyan sok lehetőséged erre. De még ekkor is érdemes lehet legalább annyit megtenni, hogy kicsit átrendezed a szobát, leteríted az ágyat és kinevezed abban az állapotban dolgozó szobának és lehúzod a takarót az ágyról, ha nem dolgozószobaként használod. Ha tudsz kicsit változtatni a fényviszonyokon, hogy mondjuk hidegebb (kékes) fényű izzókkal világítasz nap közben munkához és melegebb (sárgásabb) fényű izzókkal világítasz este és a pihenő időben, ezek is segíthetnek a pszichés átállásban. Érdemes otthonra is kijelölni egy "munkaruhát" és valamilyen "szertartást", amit a munkába járáshoz társítasz és mindig ezzel kezded a munkát, hogy bele helyezkedj abba a gondolkodásmódba, ami a munkához kell. Vannak olyan cégek, ahol van valamilyen céges mottó, vagy csatakiáltás. Ezt nálunk túl amcsi hülyeségnek szokták tartani, de a funkciója nem teljesen értelmetlen. Pl. van olyan, aki mielőtt leül könyvet írni, minden egyes alkalommal elkezd fohászkodni a múzsához, hogy segítse őt meg ihlettel. Más bekapcsol valami jó pörgős, feltüzelő zenét, ami meghozza a kedvét, hogy dolgozzon. Mindegy mi a módszered, de érdemes valahogyan átkapcsolni az agyad munka üzemmódba, ráhangolódni és felspannolni magad, hogy csináld is, ne kelljen annyira kényszeríteni magadat.

A munkába persze beletartozik az álláshirdetések olvasgatása, az életrajz és jelentkezések frissítése, céghez igazítása, meg az utánajárás, a cégek leinformálása, megismerése is. Sőt ide tartozik az is, hogy képzed magad, utána olvasol mindenféle szakmai anyagoknak, hogy lehet jobb életrajzot írni, milyen keresési módszerek vannak, hol máshol lehet még állásokat találni, amire nem gondoltál. Ide tartoznak a mindenféle tanfolyamok is, amik hozzásegíthetnek, hogy újabb képzést szerezz, amivel még értékesebb munkaerővé válhatsz. Én nem nagyon hiszek ilyenekben, de pl. LinkedIN-en is egy csomó féle képzés van, amit nagyon sokan megcsinálnak és aztán hirdetik, hogy így is kelendőbbek legyenek a munkaerő piacon. Van olyan munkahely, ahol ezeknek is lehet jelentősége.