Miért olyan lenézett szakma, az eladó?
#11 #12
Az emberek mindig nagyon okosak a más dolgában, mindenki meg van róla győződve, hogy ő aztán jobban csinálná azt, amit a másik.De ennek az az oka, hogy a más munkájába nem látunk bele, nézni kívülről egyszerűbb, mint csinálni.Az tény, hogy nem az eladó a legtöbb tanulást igénylő szakma, de ez nem jelent semmit.Egy diplomás mérnök biztos többet tanult, de ettől nem biztos, hogy ő el tudná látni egy eladó munkáját úgy, ahogy kellene.Mert a vevőknek is nyűg a vásárlás sokszor, frusztráltak, fillérezgetnek, ezért vannak rákattanva az akciókra is leginkább.Az eladó meg keveset keres, megterhelő a munkája fizikailag és pszichikailag is.Kell jó fizikai állóképesség, kell tűrni a sok szidást, a sok konfliktust, emellett kell naprakésznek és udvariasnak lenni.Nem egyszerű.
Én eddig akármilyen munkát végeztem, mindig akadt, aki "jobban tudta" hogy kellene csinálni.Persze olyanok mindig, akik nem látnak bele.
1. Mert érdemi tudás nélkül végezhető egy életen át még rosszul is
2. "Sok eladó bunkó, flegma,"
Mert a hülye magyarnak még nem lett megmondva, mint külföldön, hogy a vevônek nem mindig van îgaza, vevônek vannak jogai és felelôségei.
The customer is not always right. The customer has rights and responsibilities too.
Egy magyarnak nagy élmény hogy, azt kürtölje: na most jól megmondtam neki, elküldtem a k… anyjába.
Külföldön kidobják az üzletbôl a francba.
A ki-ha-én-nem mentalitású, felkapaszkodott proli szokta lenézni az eladókat, legalább is én így tapasztaltam.
Tudjátok biztos, melyik rétegről beszélek. Amelyik elsőgenerációs értelmiségiként elvégez egy viszonylag nehéz szakot mondjuk a BME-n, és ez nem elég neki ahhoz, hogy büszke legyen magára, nem képes a saját teljesítményének örülni, neki bele kell rúgnia a bölcsészekbe, a tanárokba, a "csak" érettségivel rendelkezőkbe, vagy valakikbe, attól már jobban tudja érezni magát.
Meg az üzletember, aki egész életében csóró volt, tartással sosem rendelkezett, ezért be is nyalt azoknak, akiken úgy látta, pénzük van, aztán most, hogy már neki is van, vérig van sértve, hogy vannak, akik csak léteznek a világban, végzik a munkájukat, és nem esnek hasra a mutatott gazdagsága előtt.
A "flegma az eladó" válaszokra: egyetem alatt több helyen dolgoztam eladóként, kasszásként, pincérként, stb... sosem flegmáztam senkivel, viszont előfordult, hogy sírva szolgáltam ki valakit, mert úgy beszélt velem az előző kedvesvendég, hogy legszívesebben eltörtem volna az orrát, de kellett a meló úgyhogy kussoltam, és ez ennyire frusztrált, szünetet meg nem kapsz minden tahó után, akkor félóránként mehetnél ki. Szóval egy kis empátia mehetne akár a másik oldalról is, tudjátok, az ott a kassza mögött egy emberi lény, semmivel nem lesz jobb, ha leordítjátok egy olyan dolog miatt, amiről nem tehet, és felnőtt emberként ne omoljunk már össze, ha nem mosolyog ránk mind a 32 fogával. Nem tudjuk, mi történt vele, legyünk normálisak, légyszi.
látom, lepontoztátok a 1-est, pedig van igazság abban, amit írt.
Néhány válaszon jót mosolyogtam, páran úgy beszélnek az eladó szakmáról, mint ha egy szinten lenne egy mérnök vagy programozó munkájával.
én elhiszem, h nehéz sok vevővel, ettől még igaz, hogy különösebb tudást nem igényel, nem véletlen, hogy sima érettségivel jobbára 30-40 éves nők dolgoznak eladóként.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!