Dolgoztatok már olyan helyen, ahol már azért
rádszóltak, ha néhány másodpercre megálltál?
Figyelt kérdés
Tehát, hogy épp csak megálltál, mert valamit át kellett gondolnod a munka kapcsán, vagy hogy beleigyál a vizedbe-üdítődbe, és már rád is szóltak, hogy ne lazsáljál már? A vécére menésért pedig már akár rád is kiabáltak?
Én pont ilyen helyen még nem (Ahol megfordultam, ott legfeljebb akkor szóltak, ha már 5 perce nem csináltál semmit.), de tényleg vannak ilyenek? Néha hallom, hogy mesélik.
Jamm, elmentem egyszer szarni, visszamegyek öt perc múlva, látom, a telefonomon öt nem fogadott hívás, hamarosan jött is a főnököm vörös fejjel, hogy miért nem lehet engem elérni, most hívott az ügyfél, hogy találtak egy bugot, blablablabla.
Egysszer a büfébe mentem le meginni egy kávét, akkor ugyanez volt, éktelen nagy balfasz volt az az ember, szerencsére nem sokára felmondtam.
2021. jún. 26. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
22/42 anonim válasza:
Igen, diákmeló az akkor virágzó komáromi Nokia gyárban, azóta talán már meg is szűnt.
12 órás műszak, alapból úgy volt, hogy 2 óra állás a soron, aztán 2 óra ülő munka, de a diákokat sokszor nem engedték váltani, végig állni kellett.
Egyszer nagyon kivoltam, megfordítottam az üres papírkukát, ráültem, ugyanúgy tudtam végezni a feladatom, tehát nem az volt, hogy leálltam és leordította a csopvez a hajamat, hogy itt tilos leülni, fel kellett állnom.
2021. jún. 26. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
23/42 anonim válasza:
22,
Igen, ilyen nálunk is volt diákmunkás koromban, hogy nem engedtek leülni mert szerintük úgy nem lehet jól dolgozni, másképp áll a kezed, nem látsz bele az alkatrészbe stb.
Hát de.. nem 150 centis vén szipirtyónak kellene lenni..
2021. jún. 26. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
24/42 anonim válasza:
"Igen, az étteremtulajdonos.
Az a baj, az életben nem így megy, hogy "juj, ne piszkálj!" - és békén hagynak.
A pénz kellett, munka meg volt, de pár hónappal később felmondtam, ezt a főnököt meg jól elküldtem utolsó napomon a jó édes anyjába."
Akkor sem üthet meg, nincs semmi joga hozzá. Ha diákmunkán velem tette volna meg, fogtam volna magam azt abban a minutumban leléptem volna. Remélem az ilyen éttermes csődbe ment azóta. Ahol konkrétan fizikailag bántalmazza a főnök az alkalmazottjait, onnan amint lehet lelépnek az emberek.
2021. jún. 27. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
25/42 anonim válasza:
Igen. Penny Market, két napot dolgoztam, a harmadik felénél meguntam, és hazamentem. Egy másodperc szünet nem volt, bementem inni(kivinni tilos volt), már ordítoztak, wc-re menni nem lehetett, enni végképp nem, mondta a főnök, aki be mer menni enni az ki lesz ba szva azonnal(ilyen hangnemben). Hugyozd, szard, vérezd magad össze, meg dögölj éhen/szomjan. Hát, én ilyen helyen nem maradok egy percet sem.
2021. júl. 4. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
26/42 kretens válasza:
Ma már minden mobiltelefon tökéletes hangrögzitő.Szóval ha egy ilyen megalázó eset után visszajátszuk és azt mondjuk neki na látod ez vagy te és megfélemlitésként persze kamuból azt mondjuk hogy oké most mindenki megtudja hogy milyen aljas ember vagy mert felteszem a hanfelvételt a világhálóra.Ettől helyrebillen egyből a józan esze minden rabszolgahajcsárnak.Ha velem történne ilyen alapból üvölteni kezdenék jó hangosan hogy ez nem haláltábor de ha te ezt igy gondolod akkor te már sohasem mosod le magadról hogy fasiszta vagy.
2021. júl. 5. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
27/42 anonim válasza:
26-os, de egy csomó munkahelyen be sem viheted a telefonodt oda, ahol dolgozol.
2021. júl. 5. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
28/42 anonim válasza:
26-os! Én vagyok a 25-ös. Nálunk a Pennyben belépéskor a biztonsági őr elvette minden dolgozótól a mobiltelefont, a pénztárcát és az egyebeket. :) Sőt, volt hogy a tárcába bele is nézett(pedig én is vagyonőr vagyok, és tudom, hogy ezzel nincs joga). Iratainkat is kötelező volt leadni neki. Ilyen helyen esélytelen az amit írtál.
2021. júl. 5. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
29/42 kretens válasza:
27...Ez érdekes mert ezt hogyan is ellenőrzik?Csak hivatalos személy motozhat meg aki nem más mint a rendőr.A börtön és a katonaság az más kategória ott még megértem.Na de egy magáncégnél?Vannak egészen kicsi hangrögzitők is.Azért józan ésszel gondoljon bele mindenki abba hogy ha egy munkahelyen szivatnak vagy gyakran emberszámba se vesznek mert úgy beszélnek az emberrel az már ZAKLATÁS ami törvénybe ütközik és másképp nem tudod bebizonyitani csak ha több hangfelvételt is összegyüjtünk mivel ha nem lenne ilyen akkor még a csillagokat is lehazudnák az égről.
2021. júl. 5. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
30/42 kretens válasza:
26-os.A biztonsági őr nem hatóság.Ja és még van valami.Jogod van kérni hogy csak hivatalos személy mint pl rendőr vagy ügyvéd jelenlétében vehet el tőled bármit UGYANIS a személyes dolgaiddal mint a telefon vissza is élhetnek.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!