Milyen érzés gyárban dolgozni?

"A munka nemesít."

Inkább dolgozz gyárban, mint hogy csövezz valakinél és segélyen élj.

Na az megalázó.

Sose ciki, ha valaki dolgozik.

Valóban függ magától a gyártól is a dolog, hogy, hogy érzi magát ott az ember. Mielőtt megállapodtam volna a jelenlegi munkahelyemen, azelőtt én is dolgoztam többfajta gyárban, üzemben is. Volt, ahol borzasztóan szenvedtem, mert a kollégákkal se jöttem ki túl jól és a munkát is gyűlöltem, volt ahol pedig bár nem volt a szívem csücske a munka, de olyan jó kis csapattal dolgoztam együtt, hogy egész jó hangulatban teltek el a napok.

Ma már továbbálltam, és úgy gondolok vissza ezekre a periódusaimra, hogy örülök, hogy ezeket is megéltem, nagyon sok tapasztalatot és pozitív-negatív élményt egyaránt kaptam tőlük, de eszem ágában se lenne visszamenni semmilyen gyárba. Csak maximum ha már tényleg minden kötél szakad.

27/F

Én 17 évesen dolgoztam 4 napig egy fagyigyárban. Tovább nem voltam hajlandó, különben felkötöm magam.

Megalázó volt nekem, mert c típusú állampolgárokkal kellett együtt dolgoznom, de én extra rasszista vagyok (nem részletezem, mert úgy vágnak ki az oldalról, mint a huzat). De amúgy egy felesleges életformának éreztem magam, mert amit én csináltam, azt +1 robot megcsinálta volna. 1 óra munka az 30 órának tűnt. A legkönnyebb feladatot kaptam, mindenki irigykedett ott, hogy az új fiú megkapta a pálcikagépet. Én a békásra voltam irigy, mert az legalább mindig máshova ment, az legalább változatos volt, meg a gyárból is kimehetett, de nem kaptam meg...

Nem megalázó, de nem jó. Ha újra kezdeném, nem mennék gyárba. Műszaki végzettségem van, tehát nem szalagmunkás vagyok, de inkább kisebb cégnél, vagy valami szolgáltatási területen kellett volna dolgoznom.

Mivel gyárról van szó, termelés van és a darabszám nagy úr. Sok stresszes helyzetet teremt, állandó a feszültség ez miatt. A normának meg kell lenni. Nincs lazítás soha. A vezetők kiszámolják a mozdulataidat másodpercre, akkor mész szünetre amikor mondják. Ezeket is vedd figyelembe.

Borzasztó volt, 3 hónapig tűrtem, majd a próvaidőm lejárta előtt felmondtam. Nálunk nagyon is megalázó volt, a koreai vezetők idiótábbnál idiótább dolgokkal álltak elő, olyanokkal, amik mögött semmi logika nem volt, és másnap újracsináltatták, de azért csináld meg... Volt, hogy 1 hónapon keresztül minden egyes nap színes ragasztószalag csíkokat ragasztgattunk a padlóra, majd másnap felszedették, mert fél centivel túllógott, vagy 1 mm fel volt jőve... Nem túlzok, tényleg ezekbe kötöttek bele, és egy hónapon keresztül ezt csináltuk... Vagy amikor a 12 órás munkaidőből 8 azzal telt, hogy megfelelő eszközök nélkül kellett felkaparnunk a padlóról egy ezer éve odaszáradt ragasztós valamit. 40 perc volt az ebédidő, de 1,3 km-re volt a mi részlegünktől az ebédlő, lehetetlen volt oda-vissza megjárni, kivárni a sort, és még enni is ennyi idő alatt. De persze az öltözőben is tilos volt enni, fegyelmi járt érte. Egy rohadt automatás kávé elfogyasztása 20 perc volt, az is a világ végén volt és azt sem ihattad meg ott helyben.

A közvetlen munkatársaim nagyrészt, 1-2 kivétellel normálisak voltak, meg a műszakvezetőim is, a pénz is jó volt, de soha többet nem mennék vissza, úgy bántak ott az emberekkel, mint a robotokkal. Meg a 4 műszak a bioritmusomat is szétcseszte.

Az utolsó hónapomban már minden munkanapomból legalább 4 órát végigsírtam, úgy lógtam ki a wc-be sírni, és nyugtatókat szedtem, nagyon rossz volt.