Miért mindig a nők cseszegetnek a melóhelyeken?
Az eddigi, összes kőkemény 4 munkahelyemen úgy nézett ki az első nap, hogy a kedves hölgyek faggatóztak. Milyen a munka, hogy tetszik, honnan jöttem, szóval az összes létező közhelyes és idegesítő kérdést lenyomták, de spontán 2 percet nem tudtunk beszélgetni.
20-on éves vagyok, nem nézek ki annyira jól, hogy emiatt zaklassanak, magas és izmos sem vagyok. Olyan, mintha direkt akarnának kellemetlen helyzetbe hozni a tolakodó modorukkal. Amúgy volt közöttük nagy jó fiatal csaj is, és idős elhasznált is, szóval vegyesen sok nőtől kapom, és már eléggé elegem van ebből.
A nem antiszociális emberek körében ezt hívják társalgásnak; próbálnak megismerni, hiszen a nap nagy részét együtt töltitek. Aki egy kicsit is ember, annak jobb, ha van valamennyi személyes kapcsolata a másikkal, és nem csak ülünk egymás mellett 8 órát, mint a robotok.
Igaz férfival ilyet nem nagyon érdemes csinálni, mert millió+1 példa mutatja, hogy képtelenek vagytok civilizáltak lenni, hacsak nincs szex is a láthatáron. (Pl nőtől még sohasem hallottam hogy olyan hétköznapi módon írta volna le egy férfi egész életét, és emberi értékét, mint ahogy te a beszélgetni próbáló idősebb hölgy kolléganőidet az "elhasznált" szóval.)
Amúgy meg nem kell beszélni, ha nem kell válaszolni, egy idő után hozzászoknak, hogy kuka vagy.
Sok dolgot idekavart a 3-s.
Röviden: ha egy nő nem akar szexet, akkor a szemét pasi fogadja el, és ne erőlködjön, viszont ha egy férfi nem akar beszélgetni valakivel, akkor bunkó, civilizálatlan...
Áhh hagyjuk is. Ne szóljon senki se hozzá inkább, jobban járunk :)
Ahol nők vannak ott sajnos fel kell arra készülni, hogy megy a xar keverés, és a munkahelyi irodát egyfajta korzónak használják, hogy kiről, mit tudnak/tudtak meg. Ajánlom figyelmedbe a következő könyvet, ami nekem is segített abban, hogy kiismerjem, kitől mi várható el:
Thomas Erikson: "Idiótákkal körülvéve"
6.-os köszi, jó neve van a könyvnek, először azt hittem, hogy csak trollkodsz.
7.: Látom nem megy az ok és az okozat megkülönböztetése, vagy lehet a jelentése sem... Nézz utána, azután okoskodj!
Nő túlsúlyos munkahely velejárója, tapasztalat.
A nők általában az emberekről szeretnek beszélgetni, ezért ilyen jellegű témák a jellemzőek ilyen munkahelyeken. Előbb fognak a gyerek óvodai csoportjában felbukkant hasmenés-járványról beszélgetni, semmint egzinsztenciális filozófiai témákat bedobni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!