Folyamatosan cseszegetnek, hogy miért nem járok el valahová, miért nincsen senkim stb. Hogyan állítsam le őket? 18/L

Mindig is inkább magamnak való voltam, inkább introvertáltabb, csendesebb, nyugisabb típus vagyok. Vannak barátaim, akikkel időnként szoktam találkozni (enni-inni, beszélgetni, filmezni, kirándulni ilyesmi), de az való igaz, hogy ritkán szoktuk összehozni, egyrészt azért, mert tanulunk (eleve sok idő elmegy a sulira, tanulásra és más városban is tanulunk), másrészt pedig azért, mert ők is hasonló beállítottságúak, mint én. Ez alatt azt értem, hogy mindannyian szeretünk egyedül lenni és otthon pl. filmet/sorozatot nézni, olvasni vagy a hobbinkkal foglalkozni és nem kifejezetten vágyunk társaságra, aktívabb szórakozásra.

Valamint nincsen és nem is volt sosem barátom. Igazából én nem is vágyom rá. Jelenleg pár nélkül is jól érzem magam, így is kerek az életem és nekem ez így jó. Sőt igazából azt érzem, hogy minden sokkal nehezebb lenne, több mindenre kellene figyelnem, több kötöttséggel járna és még jobban be lennék táblázva (nem is biztos, hogy lenne elég időm, energiám egy normális kapcsolatra). Nincs is olyan a környezetemben, aki szóba jöhetne. Ennek biztosan ahhoz is van köze, hogy nem vagyok egy társasági ember, nem járok szórakozni és ennek megfelelően kevesebbet vagyok emberek között vagy olyan közegben, ahol lehetne ismerkedni. Valamint ezen kívül is van még biztosan rengeteg dolog, de a lényeg az az, hogy senkivel nem fogok azért összejönni, hogy valaki legyen, mert "kell".

Ez néhány családtag szemét szúrja...folyton azzal jönnek, hogy ez az én koromban nem normális, mert nekem most ki kellene élnem magamat és buliznom, mint a normális korombeliek és, hogy biztosan beteg vagyok vagy van valami bajom, hogy én nem ezt teszem...Ezzel nem is lenne bajom, mert egyik fülemen be, a másikon ki és van olyan, aki egyetért velem és az "én oldalamon van", de már elegem van belőle, hogy folyton ezt hallgatom. Másokkal példálóznak, hogy "nézd meg az xy-t, hogy neki már 16 éves kora óta van barátja és milyen szépek együtt", a testvérednek is már jóval régebb óta volt kapcsolata", másokhoz hasonlítgatnak. Ha veszek egy új ruhát, akkor jön a "na és ezt hová fogod felvenni? Hm?", "kidobott pénz volt, úgysem jársz sehová"...Még a nyugdíjas nagymamám is olyanokat mond, hogy bezzeg ő most is jár nyugdíjasklubba és milyen jókat buliznak, táncolnak, én meg otthon ülök a szobámban és egy nagy nulla az életem...Folyton mondogatják, hogy miért nem megyek el ide, miért nem megyek el oda, soha nem is lesz senkim, majd 40 évesen találom ki, hogy bulizni akarok, de akkor már késő lesz, folyton fiúkat mutogatnak, hogy mit szólok hozzá, mások biztosan azt hiszik, hogy leszbikus vagyok stb. és már tényleg elegem van belőle.