Örökre magányosok mivel tudtátok feldolgozni a tényt hogy sose lesz senkitek? (25+ év felettiek akiknek még sosem volt kapcsolatuk)

Kérdező, én teljes mértékben megértelek és együttérzek. 30 éves srác vagyok és hasonló cipőben járunk, pedig nem vagyok se "nőgyűlölő", se "incel" vagy mi a rák, se rossz külsejű, se mogorva, vagy barátságtalan... egy átlag normális fickónak tartom magam. Munkahelyemen, vagy ismerősi köreimben tökjól kijövök a lányokkal (persze általában komoly kapcsolatban élnek, emellett végképp nem az én eseteim), de több mint 10 éve nem alakul semmi, amik alakultak anno, azok is csak kb. pár hetesek voltak mind (nem tudom, lehet-e kapcsolatnak nevezni őket, én nem nevezném annak) és eljutottam addig, hogy már nem csak a szívem mélyén, hanem tudat alatt is érzem, komoly kapcsolatra szert tenni képtelennek érzem magam és ha nem is magányosan, de egyedülállóként kell megbirkóznom az élettel és akkor is boldognak kell lennem, mert a párkapcsolaton kívül szinte mindent lehetségesnek és adottnak érzek.

Természetesen van olyan pillanat, amikor hiányzik egy társ, de az is tény, hogy rengeteg jó oldala is van, ha úgy áll hozzá az ember. Hazajövök melóból, enyém az egész délután, azt csinálok, amit csak akarok, én osztom be saját magamnak az időmet, senki nem szól bele, hogy "miért pihenek ennyit napközben, ide kéne menni, ezt kéne elintézni, kapcsoljam ki a zenét...", olyan zenét hallgatok, amilyet csak akarok, annyi sorozatot nézek, amennyit csak akarok, akkor edzek, amikor csak szeretnék, akkor gitározok, amikor kedvem tartja, senki nem szól bele, mit miért csinálok, nincs rajtam semmi felelősség és szabad vagyok, mint a madár.

Van néhány kisebb tervem is. Én pl az utóbbi időben dobot kezdtem el tanulni egy srácnál és iszonyatosan élvezem a dobolást, valamennyire már tudtam dobolni (benne voltam 1-2 bandában gitárosként régebben és én helyettesítettem a dobost) és tervezem is, hogy kibérelek egy garázst valahol a közelbe, veszek egy dobszettet és amikor csak tehetem, püfölni fogom, most már jól is megy és boldoggá is tesz. Vagy amint jönnek a jó idők is, előveszem a bicót és nekicsapok a kerékpárútnak. Amint leérek a kerékpárútra, berakom a fülest, valami fejrázós témát választok ki és ami csak kifér, megyek előre. És remek hangulattal jövök haza, mással nem is szívesen mennék el, a keményzene nekem óriási lendületet és örömöt tud adni út közben. Plusz a lakás egyik részét ki szeretném alakítani, ahova veszek hangfalakat, esetleg egy boxzsákot, a hűtőt teledobom sörökkel és az lesz a menedékhelyem, mostanában ezzel megy el még sok idő.

Tehát nem olyan rossz azért a párkapcsolat nélküli élet, ha fejben úgy dönti ezt el az ember, bár tény, az ember társas lény, senkit nem szeretnék a párkapcsolat örömétől esetleg "megfosztani" az én meglátásommal, de hogy nekem nem lesz egy jó darabig, abban szinte majdnemhogy biztos vagyok, lejjebb adni a mércét meg én sem fogom (jártam tizenévvel ezelőtt olyan kapcsolatban, ahol a lány nagyon-nagyon aranyos volt, de egyáltalán nem volt az esetem külsőleg - borzasztó 1 hónap volt és alig vártam, hogy szakítsunk, azóta se bánom), és úgy érzem, mára már ezt elfogadtam, hogy valószínű egyedülálló leszek (bár nem "magányosnak" hívnám én ezt az állapotot). Úgyhogy amondó vagyok, ha így érzed, élj boldogan, tervezz olyat, amit csak szeretnél, 1-2 közeli emberrel, akik fontosak, velük tartsd a kapcsolatot, és ne légy szomorú egy csajszi miatt sem, hiszen ők se szomorkodnak miattunk. Nekünk is így vagy úgy, de boldogan és magabiztosan kell élnünk azt az életet, amit kaptunk.

Utolsó, olvasd el a szöveged-talán egyszer rájössz, hogy magadnak magyarázkodsz, hogy mennyire jó lesz, mennyire jó!! szemléletesen részletezed a söröket a hűtőben.

Szerinted, ha ez valóban így lenne, akkor a gyakorinak a magány egyedüllét rovatában monologizálnál róla?

(mielőtt megkérded, hogy akkor én meg miért vagyok itt-azért, mert évekkel ezelőtt pontosan a te szövegedet nyomogattam itt, hogy micsoda fantasztikum egyedül. de hála a Létnek, már máshol tartok, és segíteni járok ide, bár az is rettenet ritkán jut eszembe)

kérdező: a kérdésed alapján segíteni szerettem volna, de a hozzászólásaidból kitűnik, hogy annyira mélyen vagy, hogy először magadat kell felvakard a szarból.Ilyen hozzáállással kerülni fognak a legrusnyább "dögök" is, esetleg kifoghatsz egy érdekkapcsolatot ha szerencséd van.mert az talán felráz, mikor vége lesz.

Sajnálom, de azt kell mondjam, veled van a baj..

99%-ban, ha az embernek baja van a világgal, az azt jelenti, saját magával van baja. Van, aki erre azonnal rájön, van aki pár év alatt, van aki úgy hal meg, ahogy te élsz.

Gondolkozz el kicsit magadon.

Kedves #25-ös

A helyzet az, hogy nem vagyunk egyformák, te sem tudhatod pontosan, miért alakult így az életem és mi volt az a pont, ahol efelé az irány felé kezdtem haladni. Valóban feljövök ide a "Magány, egyedüllét" rovatába, mert érdekel, mások mit írnak, mit tapasztalnak és hogy én is leírjam a véleményemet, ha jónak látom.

Ha segíteni is szeretnél az embereknek, megváltoztatni az embert teljesen nem fogod és - ha környezetének, valamint saját magának nem árt, de kiegyensúlyozottan és boldogan él, próbál egy számára kijelölt helyes úton haladni - nem is érdemes. Valamint ha így szeretnél segíteni, hogy "veled van a probléma" és pont, úgy hiszem, ez nem őszinte segítség. Sok hasonló kommentet olvastam itt és véleményem szerint ezek a típusú kommentek semmit sem segítettek a kérdezőknek. Nekem tuti nem segítene, mert ezt a legegyszerűbb mondani a másiknak hogy "veled van a probléma", de közben dunsztod sincs, hogy mitől alakulhatott ez ki nála. A gond ott van, ahol ez kialakult az illetőnél. Én tudom, mitől alakult ki ez nálam és igyekszek is megoldásokat keresni rá, hogy megfelelően működjön a magánéletem.

Tény, az ember társas lény és igen, igazán akkor lesz boldog, ha megtalálja a másik felét, aki szíve választottja, hiszen nem véletlenül lett a férfi és a nő megteremtve. De tudod, nekem is megvan rá az okom, amiért ezt a döntést (és nem "magyarázkodást") hoztam, amibe nem szeretnék belemenni, mert az az én egyéni problémám, ami tudom, mitől van és ez az én saját életem, amit nekem kell tudnom kezelni, és kapok is benne segítséget. Én a saját megoldásomat leírtam az előző hozzászólásomban, ami nekem bevált és úgy érzem, kiegyensúlyozottan is élek jelenleg.

Persze sose lehet tudni, mikor alakulhat ki egy kapcsolat lehetősége az ember életében, de mindenkinek saját maga kell tudnia és szembenéznie magával, hogy mit bír el és mit nem. Én nem véletlenül vetettem el a kapcsolat lehetőségét, amit ne tegyen utánam senki, ilyenre senkit sem szeretnék biztatni, én a kérdésre igyekeztem válaszolni, miszerint hogyan tudtam feldolgozni azt, hogy esetleg nem lesz sose társam. Nálam működik és egy percig sem vagyok elkenődve. De ez én vagyok az én saját életemben.