Örökre magányosok mivel tudtátok feldolgozni a tényt hogy sose lesz senkitek? (25+ év felettiek akiknek még sosem volt kapcsolatuk)

Nem tartom szentírásnak azt hogy örökre magányos maradok, hisz nem fogadtam cölibátust. De azt hiszem én is úgy gondolom ahogy te is, hogy az életet kiélvezni. Világot is akarok járni, csavarogni a trópusi paradicsomokban és akár letelepedni valahol ott.

Ha visszatekintek eddigi életemre, boldog, szabad és nyugodt volt. Úgy gondolom hogy egy boldog párkapcsolathoz egy már kialakult és minél tökéletesebb demokrácia is kell. Ezt lehet hogy mások nem így gondolják, de például az egykori szülőfalumban szinte mindenki így gondolja.

51/F

Most férfiként azért ettől az okfejtéstől kinyílt a zsebemben a bicska.

Ha neked egy nő egyetlen fokmérője az, hogy hány kanos ismerősödnek tudsz a külsejével eldicsekedni, akkor mindenkinek jobb, ha nem is lesz senkid.

Nem az mondom, hogy ilyen felszínes hozzáállással örök magányra vagy ítélve, de tudod, ha te így állsz hozzá, akkor ne várd, hogy hozzád másképp álljanak. Ja, hogy te sem egy vékony szépfiú, sem egy kockahasú alfahím nem vagy? Akkor miért várod, hogy a hasonló értékrendű nők téged válasszanak?

Tudod, nem attól lesz valaki remek társ, hogy mekkora a melle, hány éves, vagy hogy hány ember rejszol az instagram-fotóira. Hanem attól, amit emberként, társként tud nyújtani.