Van valaki, akinek ennél is nyomorultabb élete van?

22 éves vagyok, a fővárosban járok egyetemre, idén kellene, hogy végezzek, de legalább két évet csúszok. Tehát legkorábban 24 évesen tudom megszerezni a diplomámat, míg mások addigra már a mesterképzést is elvégezték, vagy már évek óta dolgoznak. 5 éve nincsenek közeli barátaim, se haverjaim, párkapcsolatom soha sem volt, de amilyen nyomorult az életem, soha sem éreztem igazán, hogy az 'járna' nekem vagy ilyesmi, mára már természetesnek veszem a magányt. 3 éve járok pszichológushoz és szedek antidepresszánst, már több faját is kipróbáltam. Egy ideig önsegítő körbe is jártam, de nem éreztem egyáltalán hasznosnak és az volt a benyomásom, hogy még az oda járó emberek se fogadtak el. Kerestem munkát suli mellett, hogy legalább pénzem legyen és tapasztalatom, sikerült egy viszonylag jó multihoz bekerülni, de múlt hónapban kirúgtak bármilyen figyelmeztetés nélkül, arra hivatkozva, hogy 'nem tudok csapatban dolgozni'. Ami végül is igaz. Tudom, hogy mindenkit taszít az átlag alatti külsőm, már nem is próbálkozom, csak akkor kommunikálok bárkivel, ha mindenképp szükséges. Néha nehéz érveket találni, hogy miért ne öljem meg magam azonnal. Nem tudok felidézni egy akárcsak kicsit is boldog pillanatot az elmúlt 5 évből. Érdekelne, hogy érzi-e esetleg hasonlóan magát valaki innen. Szeretnék hozzám hasonló emberekkel beszélni, csak nehéz megtalálni őket. Külföldi fórumokon találtam pár embert, akik hasonló helyzetben vannak, de velük nem tudok személyesen találkozni a távolság miatt, és már nagyon hiányzik, hogy legyen legalább egy barátom, vagy ha nem is barát, legalább valaki, akivel néha leülünk beszélgetni.