Mit tennél ha odamenne valaki hozzád és mosolyogva kérdezne valamit?

Az esetek 90%-ában ha valaki odajön hozzám és mosolyogva kérdez valamit, akkor arra mlsolyogva szoktam válaszolni.

De én is úgy gondolom, hogy a módszereid rosszak. Én ha nagyritkán buszozom, akkor én is a telefonomba mélyedve lapítok, azon szoktam könyvet olvasni (nem, a táskámba nem mindig fér be egy igazi könyv). Ettől viszont még nem vagyok magányos és nem a tévé van nálam középpontban este.

Sajnos pár generáció óta a gyerekek nevelése nagyon el lett cseszve. Nem a nettel meg a fészbukkal kezdődött a dolog, egyáltalán nem. Az max. csak lökött egyet rajta. Hanem azzal, hogy elkezdték letojni a szülők a gyereküket, nem nevelték, ha meg igen, akkor arra, hogy legyél önző. Pon t ezért már egy ideje az van, hogy rengeteg ember (ha mondjuk városról beszélünk), ha egy vadidegennel szemben kedves, akkor nem kedvességből az, hanem mert akar vmit, és leginkább sunyi hátsó szándékkal.

Amennyiben férfi vagy: figyelj, őszinte leszek, ha egy pasas megkérdezné tőlem, hogy lenne-e kedvem vele bármit csinálni, automatikusan azt gondolnám, hogy fel akar szedni (és örülhetek, ha nemcsak egy éjszakára)... és miért? Mert ezt szoktam meg. 10ből 9 férfi azért mosolyog, azért kedves, azért kérdez meg vadidegent, mert aztán 2 kérdéssel később jön az, hogy "szórakoznál velem, drága?" (a kevés jobbik esetben hogy elmennék-e vele randizni... és ha otthagyom, miután kínossá válik a szitu, egy darabon követ. És ez nemcsak a "lenne-e kedvedre" vonatkozik, hanem bármire... a lenne-e kedved az meg még durvábban. Nyilván a lány és a barátja is ezt szokták meg. Az más kérdés, hogy ezt a pasas kezelhette volna kulturáltabban is.

Lehet, hogyha csak azt kérdezted volna, hogy "látom, szereted a focit. Profin is játszol?"... erre is lehetett volna ez a megoldás, de azért mégis normálisabban veszi ki magát. De még az is lehet ritka gyanús.

Az megint másik kérdés, hogy sztem túl van misztifikálva az okostelefon szerepe az ilyen sztorikban. Sztem az okostelefonba mélyedők fele azelőtt sem ismerkedett olyan szertelenül, plusz buszon pl. én kifejezetten örülök annak, hogy létezik okostelefon meg könyv, és nem kell a többi ember arcát bámulnom egész végig, hanem az alatt is csinálok vmi hasznosat. Ettől függetlenül máshol ismerkedem szívesen, ha úgy hozza a helyzet (nem akkor próbálkoznak, amikor nem alkalmas, nem "creepy" módon, és nem érzem vmiért sunyinak a dolgot).

"Mit tennél ha odamenne valaki hozzád és mosolyogva kérdezne valamit?"

Meghallgatnám, ha tudok neki segíteni, akkor szívesen segítek. Sokszor szoktam így beszélgetni idős nénikkel például, általában mindenkit meghallgatok, sokaknak már az is feldobja a napját, ha valaki csak egy percre figyel rájuk.

Amúgy a jelenségnek, amit leírtál, szerintem semmi köze a tévéhez, okostelefonhoz, stb. Inkább amiatt lehet, hogy az ember korán reggel elmegy iskolába, munkába, ahol egész nap halálra frusztrálják. A suliban dolgozatokat iratnak, felelés, házi feladat, beadandó, egész napos b-szogatás, és a munkahelyre sem jókedvből járnak be legtöbben. Suli/munka után sem tudsz megnyugodni, mert már előre ideges vagy a következő nap miatt. A nap végére már szeretnéd, ha senki nem szólna hozzád, csak hagyjanak békében bevásárolni a teszkóban és hazamenni. Nem sok embernek van kedve a szabadidejében ismeretlenekkel beszélgetni. Így is mindenki fenntartásokkal kezeli, ha idegenek leszólítják, mert az esetek 99%-ában csak koldulnak, kunyerálnak, a lányokat meg próbálják hihetetlen gáz módon felszedni...

Én a Facebookon ismertem meg az egyik legjobb barátomat, úgyhogy minket pont összehozott ez a közösségi oldal, Facebook nélkül nem ismernénk egymást, mert máshol élünk, nem mozgunk egy közegben, tehát nem nagyon lett volna lehetőség enélkül valaha is találkoznunk.

Azért az egyáltalán nem mindegy, ki hogyan közeledik másokhoz. Lehet, hogy én is furán néznék, és azt gondolnám, hogy bolond, ha megkérdezné egy random idegen, hogy lenne-e kedvem focizni vele vagy hasonló. Ez nem egy szokványos barátkozós kérdés. Még általános iskolások között elmegy. Oviban volt szokás úgy barátkozni, hogy "leszel a barátom?". Én ebből már felnőttként "kiöregedtem". :-)

Egyébként, ma reggel történt. Mentem munkába tömegközlekedéssel. Alacsony vagyok, tehát a magas kapaszkodókat nem érem el rendesen, így próbálok a járműveken úgy helyezkedni, hogy valahogy azért tudjak kapaszkodni és ne essek el egy hirtelen fékezésnél. Egyik megállónál felszállt egy magas férfi, odaállt mellém, a könyöke a fejemmel volt egy magasságban. Nem éreztem túl nagy biztonságban az arcomat. Aztán egy megállónál átrendeződött az utazóközönség, a férfi elkerült mellőlem, de felszállt két szintén magas ember, egy férfi és egy nő. Épp az emberek elhidegüléséről beszélgettek, meg hogy az emberek azért stresszesek, és ingerültek, mert... nem tudom pontosan idézni őket, elnézést. Ez egy magas padlós villamos volt, és én az egyik oldal lépcsője mellé szorultam. Még egy lépés, és lejjebb találom magam. Ők jöttek befelé, én meg megjegyeztem, hogy talán ne lökjenek arrébb, mert nem akarok beesni a lépcsőhöz. Szóval lehet, hogy az emberek nem túl közvetlenek, meg ingerültek, de például alacsony emberként nem túl kellemes úgy utazni, hogy az arcodba könyökölnek, meg fellöknek a magasabbak (tisztelet a kivételnek), tehát azért alkalmanként lehet ok arra az ingerültségre, és hogy nem hagyunk szó nélkül ilyen dolgokat. :-)

A kérdés tárgyánál maradva: ha valaki mosolyogva kérdezne tőlem valamit, akkor válaszolnék neki. Nem biztos, hogy mosolyogva (munka előtt még nem vagyok ébren, utána meg már fáradt vagyok), de legjobb tudásom szerint.

Utána meg reménykednék, hogy tényleg csak kérdése volt és békén hagy, nem jut eszébe, hogy ő most beszélgetni akar.

Kérdező, változatlanul azt mondom, hogy a módszered rossz. Ha barátkozni akarsz, azt nem így kell. Járj olyan közösségbe, ahol hasonló érdeklődésűekkel találkozol. Nem random idegenekkel kell próbálkozni, főleg nem így.

Sejtettem már a kérdés kiírásnál, hogy nincs rutinod, most meg is erősítetted, azzal, hogy leírtad, milyen voltál. Változtál, oké, de nem tanultad meg, hogyan kell, lehet, érdemes az emberekhez úgy közeledni, hogy az működjön, és ne ilyen reakciókat kapj.

Én nem vagyok a panaszkodó típus, de a te módszered nekem sem lenne szimpatikus. Akivel a Facebookon barátkoztam össze, vele a közös érdeklődés hozott össze egy tematikus oldalon keresztül. Mindketten hozzászóltunk a megosztott cikkekhez, aztán elkezdtünk beszélgetni.

Bihar Valatonon, és kérdező.

Ha valakit nem ismerek, és első blikkre nem szimpatikus, miért is kellene megismernem? Mert ti úgy akarjátok? :D Felőlem lehet blahai őrült vagy művész is, előbbit jobban szeretem, pár forint apróval le lehet rázni, de ha nem vagyok beszédes kedvemben, vagy nem tűnik szimpatikusnak, akkor nem fogok vele dumalgatni, vagy ha igen, az se lesz tartalmas, mély, élvezhető beszélgetés.