Zavar a magány?

Bizony, zavar.

A magány az a jó megjelenésű kis bunkó. Kezdetben egyedüllétként mutatkozik be, és értékeled, hogy milyen rendes, mennyi idő van magadra, a gondolataidra, a fejlődésedre. Voltaképp szeretnem kéne téged. Nem is tudom, hogy hova tegyelek.

Köszönöm szépen a netpincérnek is, hogy létrehozza a tökéletes panel bunker fenevadakat. Kedvenc beszélgetőpartnerem is a pizzafutár, jattot is kap.

A tudatmódosítás nem oldja meg a problémát. Persze nem mintha megoldani szeretném.

Ilyenkor élvezem azt, hogy mintha picit más lennék. Többet figyelek az utcán. Többet csalódok. Többet beszélek magamban. Többet recsizek. Többet tapasztalom, hogy én jó embernek számítok. Mégis úgy érzem, hogy ez a hír sajnálatos.

Többet álmodom. El is mesélem, most épp min fantáziálok, mert miért ne.

Megismerni valakit, aki elvarázsol. Kis dolgokkal persze. Felszedi a szemetet a földről, és mosolyog. Mélyen az ember szemébe tud nézni, hogy a legjobbat hozza ki belőlük. Egy szerető szív, aki bármikor segít.

Valami ilyesmi hiányzik az életemből. Nem barátnőre gondolok, de attól függetlenül szeretnék szerelmes lenni. Valamibe, valakibe, valakikbe. Nincs szerelem a közvetlen életemben.

Talán meg is válaszoltam magamnak... De ha gondoljátok, legyünk ilyen magányhaverok, akik bemutatják a magányukat.

Mert hát miért ne? Csak jólesik nektek is!