Ez normális? Minden nő így érez? (20l)

Általános iskolás korom óta bántanak. Néha nem csak verbálisan. Sajnos elkövettem egy hatalmast bűnt, amit a férfiak nem tudtak soha megbocsátani nekem: csúnyának születtem.

Azóta próbálok változni. Lefogytam, eljárok edzeni és minden nap 1.5 órát készülődök reggel: hajformázás, divatos öltözködés, erős smink. Amíg régen én voltam az undorító, csúnyácska, félénk lány, addig ma inkább csinosnak tartanak és néha-néha bepróbálkoznak nálam.

Még ma sem fogadtam el magam teljesen. Van egy listám arról, hogy milyen plasztikai műtéteket kellene elvégezni, hogy végre jól érezzem magam, és merjek emberek közé menni. Amikor nem otthon vagyok állandóan azt figyelem önkéntelenül, hogy milyen emberek és hányszor csekkoltak le. Ha kevesebbszer, mint általában akkor egy értéktelen sz.r vagyok, ha többször, akkor szuper..vagyis lenne, de biztos csak azért néztek rád-gondolom magamban- hosszan és néztek rád újra meg újra, mert nem látták, hogy oldalról nagyon nagy az orrod, és, hogy nincs semmi alakod valójában.

Néha bepróbálkoznak, néha leszólítanak utcán is, de nem merek semmilyen kapcsolatba belemenni, hiszen úgyis kiderülne, hogy az egyetlen ok, amiért szóba álltak velem, nem is valódi, mert nem vagyok természetesen szép. És akkor majd elhagynak, vagy megcsalnak vagy csak úgy bánnak velem, mint egy utolsó senkivel. Legalábbis a (nő) ismerőseimmel ez történik..

Állandóan szorongok, nincs egy perc nyugalmam. Szorongok a tömegközlekedésen, a boltban, az egyetemi előadáson..A nők tényleg csak ennyit érnek? Úgy érzem magam, mint ha nem is emberként tekintenének rám, hanem valami emberalatti dologként, aminek nem fontosak a gondolatai/érzései, csak nézzen ki jól, mert az a dolga, legyen jó érzés ránézni, vagy inkább ne is létezzen. Soha sem hallgatnak végig, nem vagyok kompetens semmiben, önmagáért nem érdekes semmi, ami velem kapcsolatos és a legjobban az fáj, hogy ezt azok (is) csinálják, akik elvileg 'szeretnek' és 'különlegesnek' tartanak.

Szedek gyógyszereket, amik segítenek, tompítják a szorongást és a fájdalmat. Viszont az a probléma, hogy akkor is tompává tesznek, amikor teljesítenem kellene pl. érettségi, egyetemi vizsgák.

Én tudományos pályát akartam, és minden esélyem meg volt rá, hiszen kitűnő tanuló voltam, egészen addig, amíg ez a földi pokol el nem kezdődött és gyakorlatilag az évek magánya, megaláztatása után egy üres, használhatatlan roncs lettem.

Szóval valamilyen szinten minden nő ezt érzi? Hogy állandóan jól KELL kinéznie, mert különben nagyon rosszul bánnak vele és semmibe veszik (a nők is)? Vagy csak én lettem ilyen 'defektes' és túlérzékeny? Mit csináljak, hogy végre vége legyen? Vagy ez valami kimondhatatlan tabu, amivel minden nőnek együtt kell élnie? Nem értem..