Sokszor rosszul vagyok az emberektől, de mégis vágyom a társaságra. Mi az Istent kellene tennem?

Mégsem ülhetek egész nap itthon,semmit sem csinálva.Szeretnék barátokat,szeretnék elmenni erre-arra,kulturáltan szórakozni,de: 1: a kortársaim kikészítenek,egyáltalán nem vagyok olyanok mint ők

2: igazából unom az összes emberi lényt

3: ilyen hozzáállással pedig nem megyek semmire

Úgy érzem egyedül vagyok az egész bolygón.Elvagyok a saját kis világomban,egy darabig,amíg szól a zene,amíg édesanyám nem jön be a szobámba,hogy tegyek rendet,egyszóval amíg egyedül vagyok és békén hagynak.Ez sem mehet örökké,kezdek megőrülni.Néha annyira bennem van pár pillanatig,hogy úúúúúú mennyünk el bulizni,de amikor beülünk valahova,azon kapom magam,hogy haza akarok menni most azonnal.Odajönnek ittas hímneműek,azt hiszik,ha mondanak egy-két szót alkoholtól mámorosan akkor már rögtön letérdelek és ... .Ez az ami még nagyon kiakaszt,igazából fogalmam sincs,hogy milyen nemhez vonzódom,nem vonzódom senkihez,semmihez.Hánynom kell a hímektől és a hülyeségeiktől.Lehet,hogy még nem volt részem egy jó élményben sem,velük kapcsolatban ezért van ez az egész.A nők pedig egyáltalán nem vonzanak szexuálisan,maximum érzelmileg.

Annyira érzéketlenné váltam...Csak saját magamat tudom sajnálni,amiért ilyen baszott szerencsétlen vagyok.Nem sírok,ha meghalnak a rokonaim,ismerőseim.Senkihez nem köt semmi,hamar felidegesít minden és mindenki.Olyan dühöt érzek magamban...

Elfogja olvasni ezt valaki egyáltalán?Ha igen,akkor kapok egy rendes választ is vagy egy hasonló cipőben járó embert?...

Le akarom venni ezt a cipőt és mezit láb akarok szaladgálni,önfeledten a dértől nedves fűben.