Sokszor rosszul vagyok az emberektől, de mégis vágyom a társaságra. Mi az Istent kellene tennem?
Mégsem ülhetek egész nap itthon,semmit sem csinálva.Szeretnék barátokat,szeretnék elmenni erre-arra,kulturáltan szórakozni,de: 1: a kortársaim kikészítenek,egyáltalán nem vagyok olyanok mint ők
2: igazából unom az összes emberi lényt
3: ilyen hozzáállással pedig nem megyek semmire
Úgy érzem egyedül vagyok az egész bolygón.Elvagyok a saját kis világomban,egy darabig,amíg szól a zene,amíg édesanyám nem jön be a szobámba,hogy tegyek rendet,egyszóval amíg egyedül vagyok és békén hagynak.Ez sem mehet örökké,kezdek megőrülni.Néha annyira bennem van pár pillanatig,hogy úúúúúú mennyünk el bulizni,de amikor beülünk valahova,azon kapom magam,hogy haza akarok menni most azonnal.Odajönnek ittas hímneműek,azt hiszik,ha mondanak egy-két szót alkoholtól mámorosan akkor már rögtön letérdelek és ... .Ez az ami még nagyon kiakaszt,igazából fogalmam sincs,hogy milyen nemhez vonzódom,nem vonzódom senkihez,semmihez.Hánynom kell a hímektől és a hülyeségeiktől.Lehet,hogy még nem volt részem egy jó élményben sem,velük kapcsolatban ezért van ez az egész.A nők pedig egyáltalán nem vonzanak szexuálisan,maximum érzelmileg.
Annyira érzéketlenné váltam...Csak saját magamat tudom sajnálni,amiért ilyen baszott szerencsétlen vagyok.Nem sírok,ha meghalnak a rokonaim,ismerőseim.Senkihez nem köt semmi,hamar felidegesít minden és mindenki.Olyan dühöt érzek magamban...
Elfogja olvasni ezt valaki egyáltalán?Ha igen,akkor kapok egy rendes választ is vagy egy hasonló cipőben járó embert?...
Le akarom venni ezt a cipőt és mezit láb akarok szaladgálni,önfeledten a dértől nedves fűben.
válasza:
válasza:Én is jártam hasonló cipőben. (:
Nekem az volt a gond, hogy túlságosan elzárkóztam, szinte elvágtam magam a külvilágtól...érdektelenné váltam. Aztán eljött az a pont hogy rá szerettem volna jönni mitől van ez az egész. Magamra néztem, és megkérdeztem: tényleg ez vagyok én? valóban így szeretnék élni?
A válasz egyértelmű volt: nem. Mert nem voltam mindig ilyen, és szerettem volna én is megint mezítláb futkosni, mint gyermekként.
Elkezdtem kutatni, felfedezni önmagamat újra, egészen a gyökerekig, szembenézni mindennel amit éveken át a szőnyeg alá sepertem. Nem könnyű munka, de nem bántam meg, és persze még nincs is vége, viszont már újra megtudok nyílni és megtanultam újra szeretni is, és ez nem rózsaszín felhő, hanem a legteljesebb valóság amit valaha is tapasztaltam (:
Eltudom fogadni az embereket úgy ahogy vannak, sőt mindenkiben megtudom látni a szépet, a nagyszerűt, a tökéleteset.
Szeretet nélkül azt hiszem nem kerek a világ, és szinte az összes problémánk szeretethiányból fakad. És nemcsak arról van szó, hogy nem kapunk szeretet, mert a legnagyobb gond az, hogy mi magunk nem tudjuk szeretni saját magunkat, és akkor hogyan tudnánk szeretni, elfogadni a többieket?
Remélem segíthettem valamit. (:
22L
válasza: válasza:Az első két válaszolónak köszönöm szépen,nagyon kedvesek vagytok!:)
Pontosan tudom,hogy mi a problémám.Az egész itthonlét és az itthon élet szülte a bennem lévő összes feszültséget és tette elém a gátakat.
Tehát amíg nem költözöm innen el,a szüleimtől jóóóóóó messzire,tudom jól,hogy addig nem fog változni semmi.Az egyetlen személy a ki ösztönöz az a nővérem,de már vele sem kommunikálok annyit mint régen.
A legnevetségesebb az,hogy én szeretek emberekkel foglalkozni,szeretem az önkéntesmunkákat,imádom amikor segíthetek és érző lényeg vesznek körül,de ez elég ritka.
Nem érzem azt,hogy alapvetően velem lenne probléma,de egyszerűen nem találok hozzám hasonló egyéneket.Nem,nem vagyok az átlagos 18 éves lány,aki minden hétvégén elmegy partizni és illuminált állapotban kéreti magát,vagy már épp...Iszogatni szeretek,szerettem a "barátaimmal",de új suliba kellett mennem és őket is elvesztettem,de ekkor jöttem rá,hogy nem voltak olyan hatalmas barátok.
Egy dolgot szeretnék:boldog lenni.Zenét hallgatva ülni a kanapén olyan emberekkel mint én,beszélgetni,iszogatni ls mindent megosztani egymással.
Szükségem van arra,hogy szeressenek és ezt soha sem éreztem,másnak biztos volt rosszabb gyerekkora mint nekem,de valahogy nem érdekel.Én jelen helyzetemben iszonyatosan nyomorultnak érzem magam és addig másokon sem tudok segíteni,amíg nem segítek magamon.
válasza:Fura, a kommented elején úgy döntöttem, hogy leírom már neked, hogy nem a szülők és egyéb népek csinálják, amit csinálsz, hanem te, egyedül te, te magad, nélkülük, egyedül.
A kommented végére ugyanide jutottál. De ez eddig csak elmélet. Minden perc, ami nem azzal telik, hogy megoldd a feladatot, elmúlik anélkül, hogy közelebb kerülnél a tényleges megoldáshoz. Tényleg ki kell menni "vadászni", de természetesen nem szórakozóhelyekre meg bevásárlóredvákba, hanem csak úgy, világgá, talán könyvtárba, talán simán csak utcán, vagy tömegközlekedésre várakozva, vagy akár bevásárlás közben, piacon, sorold légyszi tovább! Tettekből lesz az eredmény, tervekből csak irány lesz, annak ellenére is, hogy szentigaz: "a méter csak mennyiség, a minőség az irány". Irányzékkal még nem jutsz célba, igaz, nélküle sem. Ha jól akarsz célozni az elején, akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy kompromisszumok nélküli víziód legyen arról, mi lesz, amikor odaértél.
Aztán csak csinálni kell. Annyi erőt és időt rászánva, amennyit csak akarsz.
A te esetedben voltaképpen embereket kell megismerned, és néha venni egy nagy-nagy levegőt, és pár percnyi ismeretséget követően elkérni egy elérhetőséget, ha mindened (az eszed is) azt mondja, itt az embered, rossz esetben is ő az, akivel már csak azért is érdemes tartani a kapcsolatot, mert "közülünk való": nem önző, nem beteg, nem ostoba, nem unalmas...
Mindez már megtörtént.
Ma is,fogtam magam,elmentem sétálni,felültem egy buszra,de amit látok az soha sem azé,amit én szeretnék,hogy lássak.
Amikor 2 hülye kis surmó arról beszélget a hátad mögött hangosan(!),hogy mennyire megb... . Ekkor lett elegem és hazajöttem.Folyamatosan csak negatív dolgok érnek,amikor próbálok pozitív lenni és kezdeni magammal valamit.Ez a lehető legjobban lehúz.
Ha beszélgetésről van szó,én vagyok a kezdeményező fél,ha pl. új személy kerül a társaságba,vagy ha valaki megkérdezi mennyi az idő.Soha sem zárkózom el,szeretek beszélni,szeretek beszélgetni,bárkivel,bármiről!
Csak ezek a negatív dolgok...és hogy úgy istenigazából nincs társaságom,nincs senkim,nem tudok senkit felhívni,senkire ráírni,hogy na,akkor most menjünk el sétálni,csak csendben sétálni egymás mellett,bámulni az eget,a körülöttünk lévő világot,mert az most olyan jól esne.Ha tehetném,klónoztatnám magam.
válasza:Szívesen felajánlanám hogy sétálgassunk együtt, de biztosan messze laksz. (:
Viszont beszélgethetünk bármiről.
válasza:Szia. én is hasonlóképp vagyok az egész élettel mint Te. Addig érzem jól magam, amíg egyedül vagyok, de néha nagyon is hiányzik az emberek társasága. A saját generációm én is rühellem, hogy szépen fogalmazzak.Reményvesztett voltam/vagyok (a fene se tudja már..). Párszor már öngyilkos is próbáltam lenni, mert már betegesen vonzott a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet 'odaát'. Na de egy szónak is száz a vége, ha az Téged megvigasztal nem vagy egyedül. Szerintem sok ember, vagy ha nem is legalább Mi ketten ebben a cipőben járunk. Csak kitartás, majd lesz valami...
:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!