Mi lehet velem a gond, ha folyton elhagynak az emberek? Mit lehet tenni ellene?
A családom nem szeret, barátaim nincsenek. A legtöbb embernek már gyerekként is az idegeire mentem, manapság szimplán csak levegőnek néznek. A volt munkahelyemen sem tudtam barátkozni, felnőttképzésen sem, pedig próbáltam közeledni, de valahogy sosem a megfelelő emberekhez. Még online berkekben sem érdeklek senkit, még a “gyakoris” levelezőpartnereim is elhagytak. A hobbim az írás és a rajzolás, jelenleg egy saját történeten dolgozom. Ez az egyetlen örömforrás az életemben, de sokszor még ehhez sincs kedvem, mert manapság az álláskeresés, illetve önutálat és öngyilkossági gondolatok kötik le a gondolataim zömét. A képeimet viszonylag rendszeresen posztolom is — releváns hashtagekkel, gyakran részletes leírással ellátva — különféle közösségi oldalakon, de szemlátomást senkit nem érdekel (nem depresszív, pesszimista sztori). Hiába kértem az emberektől visszajelzést, még az önként jelentkezők közül sem adott senki használható visszajelzést.
Jó, ha 1-2 ember ír nekem néhanapján, hogy mi van velem, gondolom ők is csak azért, hogy magukban lesajnáljanak. Erősen kétlem, hogy bárkit is lesújtana a halálom híre.
Pszichiáterhez is járok. Igaz, nemrégiben kezdtem csak a konzultációkat, de eddig semmilyen hasznát nem érzem. Talán annyi, most már szakember is megerősítette, amit eddig csak feltételeztem, miszerint nagy eséllyel tényleg van legalább egy veleszületett és legalább egy szerzett mentális nyavalyám.
Ettől függetlenül ugyanolyan nyomorultnak és szerethetetlennek érzem magam, mint előtte. Önismereti könyveket is olvasgatok, de sok reményt nem fűzök hozzájuk. Szeretnék szeretve lenni, barátokra, szerelemre lelni, de nem igazán jön össze. Eleve, saját magamat is gyűlölöm, mert amit csak lehet elrontottam az eddigi életemben (továbbtanulás, karrier, emberi kapcsolatok, anyagiak) és nem látom a kiutat, hogy hogyan mászhatnék ki ebből a mocsárból . Azt az elvet vallom, hogy akinek van legalább egy ember az életében, aki őszintén szereti és törődik vele, az szinte bármilyen nehézséggel megbirkózik. Aki viszont érzelmi szempontból kizárólag magára van utalva, az gyakorlatilag eláshatja magát.
Talán túl érzékeny vagy. Sokan megérzik a gyengeséget, és nem tudom, miért, de még jobban belérúgnak az emberbe.
Ha nagyobb szád lenne, és erős önbizalmad, vonzónak találnának.
Nézd meg pl Magyar Pétert. 🙂😆
34- es igazat írt.
Volt, hogy elgondolkoztam, hogy miért nem alakulnak ki manapság igazi barátságok.
Ki tudja?
Ha akarod akkor én beszélgetek veled, de mivel külföldön élek ezért ez valószínűleg csak online marad.
Szerintem kicsit hasonló vagyok én is, nehezen találom a közös hangot az emberekkel és barátkozni sem nagyon tudok.
Ha érdekel írj.
35 vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!