Az gáz, ha AI-ellenes létem dacára is szórakoztatóbbnak találom a ChatGPT-vel való társalgást, mint a legtöbb hús-vér emberrel valót?

Félreértés ne essék, egyet nem érteni természetesen ér, kimondottan szeretem a tartalmas vitákat. Ám ez a sok személyeskedés teljesen indokolatlan.

Ezek szerint jól belegázolhattam egyesek egójába egy ártatlan kérdéssel.

Tény, hogy vannak pszichés gondjaim, ám szánt szándékkal sosem bántanék másokat, ellentétben sok emberrel. Az utcára is gyűlölök kimenni, mert szinte mindig van legalább egy bunkó, aki majdnem fellök, elüt, beszól, rám kiabál, stb., én meg képes vagyok ennyitől elsírni magam. Én ilyenre sosem vetemednék, mert tudom milyen pocsék érzés, amikor az embernek megvan a maga baja, erre jön egy ilyen véglény és még egyet belerúg az emberbe, csak azért mert megteheti. Pedig ha tudnátok, hány ember számára lehet egy-egy ilyen disznó gesztus az utolsó csepp a pohárban... Akárhogy is, szar egy ilyen világban élni, folyton a támadások célkeresztjében lenni. Legszívesebben elvonulnék remetének a hegyekbe, de sajnos anyagilag nem fenntartható.

Azt mindenesetre továbbra sem indokolta meg senki, hogy miért számít üres fecsegésnek, amit írok. Mi az, ami NEM üres fecsegés?

"Egy kis "gaslighting". Nagyon elegáns."

Ez meg dupla-gaslighting. Miért akartok nárcisztikusnak beállítani?

Én nem hülyéztem le senkit. Annyit írtam, hogy nem tudok kapcsolódni a legtöbb emberhez. Nem támadási felületnek szántam. Mindenesetre végső soron így is én lettem lelkibetegnek kikiáltva. Ami, még ha igaz is, azért vadidegen emberektől ez kissé sok.

Magamról aztán mi jót írtam? :'D Legfeljebb annyit, hogy nem bántok ok nélkül másokat. Vannak jó emberek, ez tény. De engem sajnos többnyire a gonoszok találnak meg, gyakorlatilag mágnesként vonzom őket. A legtöbben azért persze valahol a kettő között vannak. Kellene valami taktika, hogy távol tarthassam magamtól a rosszindulatú embereket. És hiába írjátok, hogy én magam vagyok rosszindulatú, mert tudom jól, hogy ez nem igaz. Attól még, hogy valaki keserű, még nem lesz automatikusan rosszindulatú.

Kérdeztek, én meg válaszoltam. Persze lehet nem ártana valami írástechnikai fejlesztés után néznem, mert hiába írok sokat, sokszor így sem megy át a lényeg. Kb. mindenki elbeszél a lényeg felett meg kiragad random részleteket, csak azért, hogy legyen mibe belekötni. Valamit ezek szerint tényleg rosszul csinálok.

Nagyon is jól tudom, hogy milyen a nárcisztikus személyiség.

Arra lennék kíváncsi, hogy miből szűrted le, hogy én az lennék?

Már több soron leírtam, hogy nekem nem szokásom más embereket betámadni, pont azért, mert megvan a magam baja és alapvetően tökéletesen leszarom a legtöbb idegen embert, csak hagyjanak engem békén. Inkább az szokott megesni, hogy egy már kialakult beszélgetés során elmondom a saját nézőpontomat (politikai vagy pszichológiai témák), és rendre a torkomnak esnek, csak azért, mert ki mertem nyilvánítani a véleményemet. Pedig nem az volt a szándékom, hogy bárkit is megbántsak. És nem állítom azt sem, hogy csak és kizárólag az én saját világnézetem helyes. Mégis, rendre megsértődnek és elkezdenek személyeskedni (lásd ezen kérdés alatt), úgyhogy valamit egészen biztosan rosszul csinálok.

Lényeg, ami lényeg, én nem vagyok egy szemétkedő típus, eszembe nem jutna szándékosan megbántani másokat, mégis, azt tapasztalatom, hogy a "világnézetem" és az emberiségről alkotott általános/általánosító véleményem rendszeresen böki az emberek csőrét. Megsértődnek azon, ahogy én látom a világot, és elkezdenek belém kötni. Mindig ez van. Ezért sokszor inkább ki sem nyitom a számat, mert tudom, hogy ha megszólalok, szétszednek. Egyéneket sosem bántok, az egységről alkotott szubjektív, személyes véleményem az, ami problémát szokott okozni.

Pl. gyerekvállalás témakörében elhintem, hogy én nem szívesen vállalnék gyereket, mert nem érzem magam rá alkalmasnak. De még ha az is lennék, így is túl több ember van Földön, mint amennyit az kényelmesen el bírna tartani, a társadalomról nem is beszélve. És erre általában berágnak, ha van az illetőnek gyereke, ha nincs, pedig egy szóval sem mondtam, hogy elítélem azokat, akik gyereket szülnek. Csupán egy személyes álláspontot foglaltam, nem Katikát kezdtem el sértegetni, hogy mire föl vállalt babát. De Katika hajlamos magára venni.

Vagy itt van ez a mostani téma: leírom, hogy a legtöbb emberrel nem tudok érdemi beszélgetést lefolytatni, mert vagy ők untatnak engem, vagy fordítva. Egy szóval sem állítottam, hogy a legtöbb ember hülye, vagy unalmas, csak annyit mondtam, hogy számomra nem kielégítő a társaságuk. Pont. Ez egy saját, személyes, szubjektív, általánosító vélemény, nem egy tény. Erre egy csomóan személyesen sértve érzik magukat és leállnak velem szubjektív témákon személyeskedve vitázni.

Mi ebből a tanulság? Megosztó témákban nem tanácsos állást foglalni, ha nem akarod, hogy az emberek megorroljanak rád, még akkor sem, ha az esetleges félreértések elkerülése végett teletűzdeled "szerintem"-ekkel a mondandódat.

Egyébként elég nehéz úgy jót írni az emberekről, ha a valaki úgy nő fel, hogy a családja utálja, az iskolában kiközösítik, folyamatosan bántalmazva volt/van (többnyire verbálisan, néha fizikálisan), párkapcsolatból csak toxikus jutott neki, ahol kihasználták, a munkahelyen lenézték, mert hiába tette oda magát munka terén, de nem illett bele a közegbe, több ízben zaklatásnak volt kitéve.

Röhögtek már ki nyilvánosan, aláztak is meg több ember színe előtt, idegen emberek kiabáltak velem. Ha mondok valamit, arra általában senki nem reagál érdemben, ha nagyritkán mégis, akkor gyakran negatívan (lásd. jelen kérdés alatt).

Persze, néha megesett, hogy egy-egy random ember kedves volt velem az utcán, kaptam tőlük sebtapaszt a feltört, vérző sarkamra, péksütit, amikor majdnem elájultam a nyílt utcán, tanárok bátorítottak, stb. De az emberben természeténél fogva jobban megmarad a rossz. Egyébként is, egy-egy kedves és idilli pillanatra jut legalább 6-7 gaztett. Egyszerűen nincs olyan hely, egy olyan közeg, ahol elfogadnának, szeretnének. Vagy levegőnek vagyok nézve, vagy furának tartanak, vagy idegesítem, dühítem, esetleg untatom az embereket. Bárcsak tudnám, hogyan kelthetnék pozitív benyomást…

Mindenesetre így azért elég szar élni és meglátni azt a kevés jót, pozitívat, ami nagy ritkán ér ebben az életnek csúfolt f0stengerben. A pszichológus nem tudom miben tud segíteni, de más kiutat már nem látok. Majd ott kielemeznek, hogy nárcisztikus autista borderline szörnyszülött vagyok-e, vagy csak simán depressziós.