Van,hogy valakinek tényleg inkább jobb egyedül?

Tehát 30 éves pasi vagyok. Magamat teljesen normálisnak tartom, barátaim is csak jókat mondanak rólam, mindig kedvesen bánok mindenkivel (nem ijesztően zakkant kedvesen csak ami a normális) Életem során ahányszor ismerkedtem lányokkal és lett belőle kapcsolat kivétel nélkül vagy megcsaltak vagy szimplán szó nélkül eltüntek. Mostanában elég stresszes volt az életem, akadtak betegségek is emiatt amit igyekszem minden erőmmel leküzdeni (panikbetegség, agorafóbia) szépen haladok vele, de ez miatt egyelőre csak részmunkaidőben tudok dolgozni ami nagyszó mert eddig ez se ment. Valahogy évek óta folyamat lejtmenet az életem, pedig mindig mindenkivel jót tettem, segítek ahol tudok, sportolok, semmi káros szenvedélyem sincs, nem vagyok kullancs egy kapcsolatban, de valahogy mégis egyszer sem jön össze egy rendes kapcsolat, utolsó lány is eltűnt kamu dumával miután megbeszeltuk,hogy akkor komolyra fordítjuk, nagy csalódás volt mert előtte évekig nem fogott meg senkiben semmi és bele szerettem, de persze nyilván már mással van és ezután már tényleg azt érzem,hogy nem akarom ezt az egészet mert csak megbántanak mikor én mindenem bele teszem, és mar nem akarok többet pofára esni, de mégis szeretethiányos vagyok és belül vágyok egy kapcsolatra, de az eddigiek alapján már nem is nézek rá egy lányra se mert elundorodtam az egésztől. Tudom majd jön magától stb, de kamasz korom óta ezt hallgatom mikor már az összes ismerősömnek gyerek, feleség stb. Lehet,hogy ez a sorsa valakinek,hogy egyedül találja meg a boldogságot?