Mi lenne a célom az életben, hogyan találjam ezt meg?
Kicsit úgy érzem az utóbbi években egyre inkább eltűnt a hitem, a céljaim, és igazából az élet is belőlem. Felkelek, elmegyek dolgozni (3 műszak..), hazajövök, kajálok, telefonon hasztalanul töltöm az időmet zenehallgatással és értelmetlen böngészgetésekkel. Majd alvás, és megint a munka. Nem tudom mi a célom, úgy értem miért csinálom én ezt az egészet..(életet). Nem motivál különösképp semmi, nincsenek barátim, semmi történés nincsen az életemben. Jövőre nézve meg.. lakásom kvázi sosem lesz, honnak vakarnék elő 20-30 milliót? Lesz majd egy lerobbant kis autóm, és elcsövezek egy panelban egy lakótárssal? Még ha fent is tudnám magamat tartani, akkor is ugyanúgy egyedül leszek a magánnyommal és a céltalansággal. Igazából nem szeretek túlságosan élni, a legtöbb ember rideg, utálatos.. Nehezen barátkozom, nehezen is tudok beilleszkedni. Nem vagyok átlag fiatal, és mivel az ízlésem sem egyezik velük többnyire, nem igazán tudok haverkodni senkivel sem. Bulik nem vonzanak, inni nem iszom, nem is dohányzom. Könnyen feladok mindent, nincsen bennem kitartás. Dolgozni eljárok mert "muszáj".. amíg az ember él, vannak létszükségletei és fent kell hogy tartsa magát. De a munka is kínszenvedés, nem szeretek járni.. oké, tényleg nem egy jó munka, sőt én rossznak mondanám.. de vannak sokkal pokolibb munkák is ennél, ismerek olyanokat akik 8-10 órában brutális fizikai munkát végeznek a melegben, hidegben. Mégis "boldogok", szeretnek élni. Én nem tudom, mi visz engem előre, egyelőre nem találom ezt. Régebben megvolt a kockulás hobbinak, meg elbíbelődtem a kis dolgaimmal. De mióta ilyen fásult lettem, egyszerűen már nem köt le az égvilágon semmi, esetleg ideig óráig adott időközönként. Szóval elég pesszimista lettem, ridegnek, sötétnek, és utálatosnak látom a világot. Elkorcsosult, felgyorsult világ van, csak az elvárások és a hajtás. Oké, valószínűleg ez 20-30 éve is így volt, maximum nem ennyire. De nem igazán találom a helyem a világban egyszerűen. Van félretett pénzem, gyűjtögetem egy ideje de fogalmam sincs hogy mire.. Jövő biztonsága persze, de annyit egy élet alatt nem tudok összegyűjteni.. nem mellesleg jelenleg úgy érzem, hiába lenne akár kacsalábon forgó palotám is, ha egyszerűen nem vagyok boldog, nem szeret senki és magányos vagyok. Az anyagi biztonság csak 1 dolog, de összességében semmi, attól még nem lesznek céljaim, nem fog semmi sem előre vinni az életben. Sokszor elgondolkodom azon, hogy miért vagyok ilyen, úgy értem annyi meg annyi nyomorult szegény ember van a világon.. akik tényleg a pokolból jöttek, nincs semmilyük DE mégis szeretnék élni, tudnak mosolyogni, jókat nevetni a munkahelyükön. Valami mégis csak viszi őket előre. Egyszerűen tényleg nem tudom, hogy miért szállok nap mint nap harcba? Miért tűrök? Miért kell ez nekem? Persze jön a válasz, elkell hogy tudd tartani magad. De azért szenvedjek csak, hogy depressziós roncsként tudjak enni, inni, melegben legyek? Ennyi?! Kellene valami cél, valami amiért tudok küzdeni, hogy érezzem, lássam az értelmét a mindennapoknak. Eljárhatnék színházakba, elmehetnék kirándulgatni, vagy random programokra, rendezvényekre.. De minek? Egyedül csak feszengenék az első 10 perc után, és jönnék is haza. Tudom, mert próbálgattam valamennyire. Régen még elvoltam azzal, hogy bementem a városba egy jót kajálni, beültem egy filmre ha úgy volt, vagy csak sétáltam a városban. De most nem vagyok rá képes, hamar jön rám a rosszkedv és a magány érzete ahogy másokat látok. Régebben ez sem zavart ennyire, elvoltam magamnak. Haverom is hív sokszor hogy gyere játszani, de folyton elutasítom vagy halogatom már, mert nem köt le a videójáték. Vagy kihív a városba, de ott sem érzem jól magam. Zagyvaságokról beszélgetni egy üdítő vagy egy pizza mellett? Régen ezzel sem volt bajom, de most egyszerűen untat, felszínesnek találom ezeket a "kijárkálásokat" is, értelmetlennek. Elvagyunk, nyomunk pár fogyatékos poént. Ilyenkor 1-2 perc erejéig jó kedvem lesz, de ez nem tartós, elmúlik. Hazamegyünk, van hogy 1 hétig nem keressük egymást, mert nincsenek igényeink (főleg nekem). Barátnő nem volt még, de nem is tudom hogy szeretnék-e.. Persze fontos lenne nekem is a szeretet, az összebújások. De ehhez megkellene találnom a számomra tökéletes párt, akivel egy hullámhosszon vagyunk, és tényleg beletudok szeretni majd. No meg aztán én mindig is féltem a kötöttségektől, esküvő, összeköltözés? Van bennem emiatt egy félelem, szorongás. Megszoktam hogy egyedül vagyok (persze családdal), és különösképp nem kötődöm senkihez. Mindig is az életben ha volt bármilyen szituáció, szerettem ha megvolt a szabad mozgásom, csúnyán mondva a menekülőútvonal. Például a munkában ilyen a felmondási idő, frusztrál hogy nem mehetek el csak úgy, hanem engem ott tarthatnak, és ha mégis elmegyek akkor akár súlyos összeget fizethetek. Szóval picit így vagyok a barátnő dologgal is, hogy mi van ha lány belém szeret, és én is belé, de mondjuk kiderül pár hét után hogy mégsem érzem jól magamat vele, hamar elmegy nálam a rózsaszín köd. Nem fordíthatok csak úgy hátat, le kell ülnöm vele és beszélni, végig nézni a fájdalmát, ahogy miattam sír. Valószínűleg persze csak túlgondolom ezt is, de én ilyen vagyok. Nem szeretek, illetve félek is a kötöttségektől. Mivel nem volt benne részem, számomra ez idegen, ijesztő. Szóval itt vagyok nagyon fiatalon, de nem látom a jövőmet, nem látom a fényt az alagút végén. Hiába lesz munkám, hiába tartom majd fenn magam egyedül is, mert a helyzet semmivel sem lesz jobb. Barátkozni nem tudok egyszerűen, munkatársaim felnőttek, vagy idős emberek.. Megvan a saját kis életük, nem akarnak velem foglalkozni, eljárkálni ide-oda, meg én sem velük. Mégis mit kezdenék egy 40-50 éves családos emberrel, aki éli az életét? Vagy ő velem? Neten pedig nekem sosem sikerült az ismerkedés, ha messze lakik az illető az instant bukta, ha pedig véletlen sikerül is életben találkozni, akkor sem biztos hogy tényleg összetudtok haverkodni.
Érez valaki hasonlóan, fiatalok? 23 éves vagyok egyébként
Hasonlóan? :D Haver, azt hittem a saját életrajzom olvasom! Ezt a szürkeséget, ami lassan emészt, még én sem tudtam megoldani.
akik a tudomány pártját fogják azt mondják nincs célja az életnek.
akik a vallásokét, azok pedig valami felsőbb erőt mondanak lét értelmének.
a magamfajta elmeháborodottak pedig azt mondják, hogy az életnek egy konkrét célja van,
csak nagyon kevesen ismerik. Elméletek vannak dögivel.
Ez a kor, ez a rendszer, társadalom, olyan a kalandvágyó embernek, mint a beton a magnak.
Ritkán nő ki belőle virág.
Sablon válaszok is vannak azért: életmódváltás, mentálhigiéné, stb.
De ezek legtöbbször nem oldják meg a problémát. Mert nincs probléma. Az a probléma, hogy nincs probléma.
Nincs olyan dolog amire fel tudnád tenni az életed, ami annyira fontos, értékes a számodra.
Most mondanám, hogy keress, de ez egyrészt, nem így működik. Meg megintcsak egy sablon válasz lenne..
Bár az is igaz, hogy kiírtad a kérdést. Ez már egy lépés, még ha homályos is.
Ezt a kérdést akár én is kiírhattam volna kevés módosítással, jó tudni, hogy más is hasonlóan érez.
20L
Egy pár módosítással de kb dettó rólam is szólhatna.. egyre nehezebb elvégeznem a napi feladataim és szükségleteim.. legszívesebben feladnám örökre.. de nem tehetem
Nincs senkim és semmim egész életemben magányos voltam és úgy éreztem hogy folyamatosan küzdenem kell mások figyelméért..
Volt egy kiváltó ok nem rég és soha nem éreztem még magam ennyire egyedül annak ellenére hogy ismerős érzés,
Durva látni mennyi ember küzd depresszióval
Elég bonyolult dolog ez az élet..
Lassan már csoportot csinálhatunk, annyian vagyunk :D
Ki hogy viseli?
Én örülök hogy közeledik az év vége, és egyben a leállás, karácsony és újév. De valahogy nem érzem idén azt a hangulatot, ahogy régebben. Pedig imádtam az ünnepeket, főleg a Karácsonyt.. De most valahogy ezt is közömbösnek érzem, tényleg nemtudom mi történt velem. Legalább az ünnepek ilyenkor egy picit hangulatba tudtak hozni, a fenyővásár, havazás, mézeskalács illat, filmezés a jó melegben. Most valahogy ez sem.. :(
Munkában továbbra is nehezek a mindennapok, örökkévalóságnak hat az a 8 óra. Semmi motiváció, semmi erőm egy újabb héthez. Megyek, de útközben elszídom a világot, nyűglődöm egy pár sort. Felkészülök a 8 óra szenvedésre és csicskáztatásra..
8 - "Munkában továbbra is nehezek a mindennapok, ... Felkészülök a 8 óra szenvedésre és csicskáztatásra.."
Új munkahely kell neked. Miért fogadod el, amiben így szenvedsz? Miért hagyod magad csicskáztatni? Magát ezt a munkát sem szereted. Meg kell találnod a (jó) helyedet. Ez nem az.
Épitsétek fel magatokat a --100 ról.
Rengeteg munka és kitartás de megtudjátok csinálni.
Ez amit csináltok hogy neteztek meg hasonló max valamennyire elnyomnmja a szr érzést de úgyanúgy mikor leteszitek szarul fogjátok érezni magatokat és semmi haszna nem volt a netezésnek.
Ezt az időt szánjátok a probléma megoldására.Munka munka munka
Ahhoz, hogy máshogy éljünk döntenünk kell a kényelem és a szabadság között.
A festői tájon, ahová ki lehet vonulni, nem lesz meleg víz, TV, internet, rendelt kaja. Viszont nem ugráltat senki, és ott élhetsz szabadon ahová más csak nyaralni jár.
Nem mindenki képes erre az áldozatra.
Vagy dolgozol kidolgozva a beled a célért, csak mire ott tartasz már egy meggyötört 60 éves vagy. Esetleg lehetsz gyorstalpalóval programozó irreális fizetésekért. Csak az meg nem megy mindenkinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!