Hogy bírjátok barátok nélkül?

A 20. Vagyok!

Még jó, hogy itten vannak intelligens és normális emberek!

Hála az Istennek!

Már említettem és ✍️, hogy van sok hobbi, hogy a az ember ne legyen annyira magányos.

#21 Mint ha csak én írtam volna!! (Csak én srác vagyok, meg 23 éves.)

Ha esetleg van kedved, írj nyugodtan, hátha legalább valami online ismeretség összejön.

Én csak és csakis és kizárólag személyesen ismerkedem.

Egy jó kis kiránduláson, például. Igen nagyon sok a jó kis nő.

Aki intelligens és normális!

Nem jó, de mivel mást nem tudok tenni, el kell fogadni, hogy ez van. Meg kell próbálni ezen kívül olyan teljesen élni az életet, amennyire csak lehetséges, hogy valamennyire enyhítse a magányt.

Volt három barátnőm régről, szépen lassan elhűlt a kapcsolatunk. Nem segített az is, hogy háromból kettő már külföldön él, egynek meg gyereke is van. Hidd el, én próbáltam, de egy idő után, ha csak te keresed őket, kérdezel felőlük, feladja az ember, ha csak neki fontos a másik... ráadásul nem tudom az okát sem, valószínűleg ennyire nem érdekelem már őket.

Nekem is csak a családom van, meg a férjem, aki igaz, hogy az egyik legjobb barátom, de az ember életébe kellenek “barát barátok” is, akkor teljes az.

Átérzem, nekem sincsenek barátaim. Mondjuk nekem kapcsolatom sincs, mert sosem ment az ismerkedés. Egyszerűen nem váltok ki a lányokból semmit. Mindegy.

Általánosban, gimiben nem tudtam beilleszkedni. Gimiben lett pár haverom később, de ennyi.

Jártam nyelvtanfolyamokra, túrázni, néhány ifjúsági rendezvényre, ismerkedtem neten (gyk, steam, netes játékok, társkeresők...), próbáltam az iskolában, egyetemen, munkahelyen, stb barátkozni, de alig sikerült valakit megismernem, és még kevesebb emberrel tudom tartani a kapcsolatot. Kezd ez nagyon felőrölni, pedig csak 21 éves vagyok.

Igaz, egyetemen talán szerezhettem volna barátokat, de egyrészt közbeszólt a koronavírus, másrészt a legtöbb rendezvényen a pia volt a központban... én meg nem bírom, és nem is szeretem a piát.

Az internetes ismerkedés egy tragédia, bár, vannak arany kivételek. Konkrétan a neten ismertem meg pl. két szaktársamat, az egyikkel úgy kezdtünk beszélni, hogy jegyzetet kért (én meg alapból mindenkinek szívesen segítek), a másikkal meg itt futottam össze. :D

De azért, főleg a társkeresők világa, eléggé lehangoló. Trollok, beképzelt kislányok/kisfiúk, komolytalan, rosszindulatú emberek tömkelege található.

Jelenleg nagyon el vagyok havazva, teljes állásban dolgozom, szakdogát írok, államvizsgára ill. egyéb tárgyak vizsgáira készülök, lakásfelújítás közepén vagyunk... ez kicsit eltereli a figyelmem, "csak" este szomorkodom egy kicsit, de nem tudom, hogy mi lesz velem tavasztól, ha majd elköltözöm... igen, néha nemhogy elviselem, hanem szeretem, igénylem is, de nem egész nap :D

Kezdek kifogyni az öteletekből, hogy hogyan szerezzek barátokat/párt. Valószínűleg annak a válaszolónak lesz igaza, aki azt javasolta, hogy mi alkalmazkodjunk ehhez a helyzethez, "sodródjunk az árral".

Én, miután végeztem, tavasztól valószínűleg megpróbálok pár dolgot, amik régebb óta érdekelnek többé/kevésbé:

-ha nem lesz korona, cca. 2 év késéssel, de elmegyek Olaszországba. Nagyon érdekel a római történelem.

-társastáncot szívesen kipróbálnám

-veszek egy enduro motort...

-nyelvtanfolyamok

-vezetési tréning, gokartozás

-megpróbálok szakköröket keresni, pl. társasjáték témában, hátha megismerek pár normális embert

Stbstb, ezek csak tervek. Egyszer majd összeszedem, hogy mit is szeretnék még az életben kipróbálni. :D Bennem ez tartja a reményt úgymond.

Úgy gondolom, hogy már csak azért is megéri ezeket kipróbálni, mert ha mély barátságokat nem is kötök, de én ma már egy értelmes beszélgetést nagyra értékelek. Volt olyan, hogy alkatrészt vettem a motoromhoz egy sráctól (Babetta xd), aztán tök jól elbeszélgettünk egy fél órát. Illetve egy-két idegennel is beszéltem már a villamoson, egész hosszan, kár lett volna kihagyni.

Egyébként meg, a magány leküzdésére nem feltétlen megoldás, de én egy ideig pszichológushoz jártam. Segített bennem feloldani több gátlást, vagy pl. az alacsony önértékelésemben.

Kicsit könnyebb úgy az egyedüllét, hogy tudom, nem én vagyok az "értéktelen" ember, hanem, habár megvannak a magam furcsaságai/hibái, de ugyanúgy egy értékes ember vagyok, mint mindenki más.

Egyébként, most eszembe jutott, volt itt gyakorin egy kezdeményezés, hogy a magányos(abb) emberek a gyakoriról találkozzanak. A kérdést most nem találom, de a lényeg, hogy páran összefutottunk élőben még nyáron, és szerintem jó volt. :)

Ui.: bárkivel szívesen beszélgetek, a kérdezővel is, válaszolókkal is! :)

21F