Gáz fiatalként egyedül elmenni kirándulni, moziba, enni-inni stb.? Ti szoktatok?

A járvány miatt haza kellett költöznöm a szüleimhez még az első hullám kezdetekor, azóta pedig igazából szinte csak itthon vagyok, egyedül. Már a könyökömön jönnek ki a sorozatok, olvasás, kirakó, nyelvtanulás, a különféle hobbik stb., elegem van már ebből az egészből és halálra unom magam, szerintem lassan már kezdek depressziós lenni. Szóval nagyon szeretnék végre kimozdulni, emberek között lenni, beszélgetni, programokat szervezni stb., de nincsen hozzá társaságom, senki. Eddig nem nagyon jártam el sehová max. kimentem sétálni vagy biciklizni egy kört és ennyi, mert sokáig nem is nagyon volt hova (ráadásul én vidéken élek, itt járványtól függetlenül nincsen semmi, két órára van a város vonattal) menni és egyedül nem is volt hozzá kedvem, hangulatom. Kedvem, hangulatom őszintén szólva most sincs, de rá kellett jönnöm, hogy ha azt aztán várhatom, hogy majd lesz valaki, akivel tudok találkozni és mehetünk együtt. Nem lesz. Szóval, ha szeretnék bármit is csinálni, akkor azt maximum egyedül tudom. Na most ez mint mondtam önmagában sem túl vonzó gondolat, mert akkor gyakorlatilag ugyanúgy egyedül vagyok csak máshol és pl. nem otthon nézem a filmet hanem a moziba, nem otthon kávézok hanem egy kávézóban és így tovább. Mindig úgy éreztem, hogy nincs is igazán értelme. Másrészt pedig mindig kellemetlenül éreztem magam korábban is, ha egyedül mentem ilyen formán szórakozni vagy kikapcsolódni. Az emberek többsége társasággal jár ilyen helyekre, programokra és beszélgetnek, hülyéskednek, szórakoznak stb., pláne az én korosztályom. Én pedig ilyenkor mindig nagyon bénának és szánalmasnak éreztem magam, hogy egyedül vagyok, nincsen velem senki és ez milyen szomorú, szánalmas, szégyellnivaló. Tudom, hogy senki nem foglalkozik a másikkal és azt nem tudom mások mit gondolnak ilyenkor vagy gondolnak-e bármit is, de bennem mindig ilyen rossz érzések voltak. Tehát most is úgy vagyok vele, hogy mennék is és közben mégsem.

22/L