Minden társaságom szinte egyszerre tűnt el, úgy érzem nem érdkelek senkit, nincs kedvem semmihez. Mondanátok valami bíztatót?

Közeli barátaim eltávolodtak, egymástól is, a régi társaság szinte feloszlott, én igyekeztem egyben tartani, de úgy érzem már én sem érdeklek senkit.

Van aki távol van, van aki jól el van magában, van aki csak akkor keres, ha nincs épp kapcsolata van.

Családommal nem igazán van bennünk semmi közös.

Távolabbi baráti társaságból szintén nem keresnek már korábban évente 2-3szor mindig találkoztunk.

Néhány idősebb ismerősmnek - akikre felnéztem úgymond - nincs ideje már találkozni, persze ez még legérthetőbb több, fontosabb dolguk van, nem csoda, hogy elfelejtik,

de azért hiányzik a társaságuk.

Aki tesztett, és akit tökéletesnek hittem (igen, elég közhely, de eddig még senkiről nem hittem ezt) kiderült, hogy van valakije, szinte házas.

Semmihez nincs kedvem, felkelni sincs kedvem, de aludni sem tudok. Úgy érzem szinte minden erőfeszítésem hiába volt, hiába igyekzetem mindekinek megfelelni, segíteni, összetartni a társaságot, ápolni a régi kapcsolatok, tulajdonképpen senkit sem érdeklek.

Tudom, hogy az lenne a legésszerűbb, hogy elfogaljam magam, csináljam a dolgom, de ahhoz sincs semmi kedvem, energiám. Mintha teljesen ellenék szeparálva a valóságtól, bár inkább az alváshiány miatt lehet.

Mondanátok valami bízatót, vagy bármit, ami kicsit is jobb kedvre derít?