Valóban sokkal több depressziós fiatal van most?

Valóban. Elég ha megnézed mennyire be vannak zárva a saját fejükbe a telefonon és az egész virtuális világon keresztül. Honnan lenne már életkedvük? Akváriumban élnek. Persze nem mindenki de sokan, nagyon sokan. Nekik az élet a telefon közvetítésével történik, nem élnek igazán. Eközben egy nagy adag elvárás szegeződik rájuk, de még ez sem elég. Lusták lesznek ezt előre meg tudom jósolni neked, méghozzá 100% pontossággal. Olyan lusta generációk következnek amilyenek még sosem voltak.

Híreket ne nézzen a gyerek de még ha felnőtt akkor se. Este lehangolnak, reggel lehangolnak. Milyen élet az ilyen? Lehetőséged van ignorálni minden negatív irányú pszichés hatást.

Szerintem könnyen lehet. Inkább fiatal felnőtt szemmel tudok nyilatkozni.

Egyre nagyobbak az elvárások (világ, társadalom, közösségi média által).

Egyre nehezebb megállni a lábunkon.

Aki nem örököl lakást, annak csak nagy hitelek árán lehet (de még az önerő is sok), vagy még egy 250 ezres fizetés is kevés az albérletárak miatt. Pedig ki keres 250-et? Én 170-et és a baráti körömben kb ennyi is a medián.

Semmi se biztos, nincs biztos munkahely, biztos karrier.

A Facebook alapján az jön le, mindenki milyen jól él, házasodik, jön a gyerek stb, közben az a látszat közel sem valós, mindenki a pozitívat rakja ki.

Azt hisszük, mennyi lehetőséget tartogat a világ, közben kihajtjuk a belünket, túlórák, önképzés, miegyéb, a nagy lehetőségeket pedig nem érjük el vagy de, de addigra kiégve, a stressztől 3 betegséget összeszedve, életuntan.

Egyre kevesebb a szabadidő, egyre több a feladat.

Az emberek nem túl megértőek, a legritkább az, aki meghallgat, megért és nemcsak lelki szemetesládának használ.

A nagyvárosokban egyre nagyobb a zsúfoltság, egyrr élhetetlenebbek, az emberek egyre türelmetlenebbek.

Velem pl mindennapos, hogy a képembe bámul, de nem enged el szemből.

#12

Szerintem kicsit kérdezősködj az idősebbektől meg nézz utána a dolgoknak, mert valami mesevilágot feltételezel a közelmúltról.

„Egyre nagyobbak az elvárások (világ, társadalom, közösségi média által).”

Mindig nagyok voltak az elvárások, tanulj, dolgozz, nősülj meg, legyen már gyereked, autód stb. Csak most majd 10 évvel később várják el ugyanezeket a fiataloktól mint 30 éve. Kaptatok 10 évet még „gyereknek” lenni, mert a szülők addig még rólatok gondoskodnak.

„Egyre nehezebb megállni a lábunkon.”

persze. Mert amikor az volt a természetes, hogy a fiatalok harmada 14 évesen, másik harmada 16-17 évesen már dolgozik, műszakozik, az olyan könnyű volt. Nem régen, a ’90-es évek elején.

„Aki nem örököl lakást, annak csak nagy hitelek árán lehet (de még az önerő is sok), vagy még egy 250 ezres fizetés is kevés az albérletárak miatt. „

Mindig hitel kellett a lakáshoz, csak régebben nem is volt mit örökölnie a többségnek, mert a legtöbb lakás a városokon bérlakás volt. Ténylegesen albérletekben voltak kénytelenek lakni – vagyis a házinéni egyik szobájában. Nem úgy mint most, hogy a teljes lakást bérled és azt hiszed az az albérlet.

„Semmi se biztos, nincs biztos munkahely, biztos karrier.”

Ez igaz. Régebben volt munkahely. Vagy még sem. Tudtad, hogy a rendszerváltást követően majd 1 millió embernek szűnt meg a munkahelye? Hogy 1993-ban 12%-os volt a munkanélküliség és az is úgy, hogy rengeteg embert elküldtek korengedményesen nyugdíjba (a nyugdíjuk töredékéért)?

„A Facebook alapján az jön le..”

Igen, az. Hazudtok magatoknak és egymásnak. Ki érte a felelős, ez kinek a hibája ha nem nektek, akik hazudnak?

„Egyre kevesebb a szabadidő, egyre több a feladat.”

Tévedsz. Csak ti úgy érzitek, hogy nem a munka kell legyen az első az életetekben (ez helyes). Az előttetek levő generáció félt a munkanélküliségtől és megtett mindent zokszó nélkül hogy ne őt rúgják ki. Ahogyan a rendszerváltás előttiek meg 2 állásban dolgoztak vagy esténként csinálták fusiban a dolgaikat, hogy legyen egy kis pénzük. Oka van annak, hogy olyan sokan meghalnak a nyugdíjkorhatár betöltése után.

„A nagyvárosokban egyre nagyobb a zsúfoltság, egyrr élhetetlenebbek,”

Budapesten 2 millióan laktak a kilencvenes években, most viszont csak 1,7 millióan. Én most szem szeretem a tömeget, nekem ez is sok, de hidd el, amikor gyerek voltam és ott közlekedtem, akkor jóval nagyobb volt a zsúfoltság.

[link]

Ettől még jogosank az észrevételeid és egy percig sem állítom, hogy ma könnyű fiatalnak lenni. Csak hidd el, hogy nektek tényleg könnyebb az életetek, mint a szüleiteknek volt.

# 14

Miért könnyebb?

Én 26, de lassan 27 évesen még tanulok, próbálok olyan munkahelyet keresni, ami elviselhető, élhető, stabil és próbálok pénzt félretenni.

Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha már 5 éve csak dolgozom kellene (alapból évvesztesség és 0. miatt majd' 20 évesen érettségiztem), párkapcsolatban lennék és már a gyereket terveznénk.

Nem szórakozásból szülünk később, hanem mert annyira nehéz lábra állni.

Úgy érzem, én lennék a legboldogabb, ha 40 évig dolgozhatnék egy helyen (ha az elviselhető, nem kell szerethető álommelónak lennie, csak elviselhető). Meg annak is örülnék, ha csak 40 évig kellene dolgoznom.

Már gondolkoznak a nyugdíjkorhatár 72 éves korra emelésén. A 72 évet sokan meg se érik (főleg mi nem fogjuk, egyre egészségtelenebbül élünk és a körülmények is egyre egészségtelenebbek. Bár a gyógyszer életben tart, de...)

A csapból is az folyik, hogy "lehetőségeink" vannak, keressük meg az álommelót, a jó fizetést, élethosszig tartó tanulás...

Ezért kihajtjuk a belünket.

Ez egy csapda, ahelyett, hogy megbecsülnénk, ami van, kihajtjuk a belünket a soha nem elérhető álomért.

Ki mondta, hogy régen könnyű volt?

Most pokolian nehéz...

Tudom, itt a GyK-n mindenkinek rossz gyerekkora volt, 6 évig 4 órákat aludt, annyit tanult + dolgozott és most álom az élete. Csak ezeket az embereket az ismerősi körömben már nem találom meg!!!

Viszont a munkahelyem jó referenciapont.

Végezzük az állatian rossz munkát (jó, tudom, régen jóval több is volt a monoton munka), sokan már belefásulva.

Van, aki végigpanaszkodja a fél napot.

25-45 év közöttiek, különböző élethelyzetben vagyunk, de közös jellemző a totál időhiány és pénzhiány.

Plusz akinek sokadik munkahelye, azt mondja, az előzőek se voltak jobbak, SŐT.

A Facebook-on pedig nem hazudunk.

Egyszerűen úgy alakul, ha az ember megoszt, a jót osztja meg.

Osszam meg azt, hogy megint sikertelen volt egy állásinterjú, megint elfogyott a pénz hó végére, megint tahó volt a kollégám?

Egyébként én pont nem élek Facebook-on, ritkán görgetem, akkor is kutyás-macskás oldalak, csoportok, fotós csoportok stb...

A világ is figyelmesebb lett. Több derül ki. Már nem fertőző betegségnek számít, hanem kezelni érdemes időszaknak.

Magyarok az iskolában érzelmileg visszafejődnek, mert az egyéni érzelmek és gondolatok a nagy gyártósori oktatásnak hívott munkás gyárban ezekre nincs szükség.

Ami ma segít, hogy nem csak face to face tudnak kommunikálni Az emberek. De ez hátrány is. Mert az írásos kommunikációban nem lehet másod és harmad rendű (azaz finoman hangolt) érzelmeket átadni.