Mit lehet tenni egy ilyen szomszéddal?
Mióta ideköltöztem (10 hónapja) folyamatosan feldübög az alsó szomszéd. Először azt hittem "véletlenül" csinálja, vagy valamit szerel, de amikor már elkezdett felordibálni, tudtam hogy nem. Nem normális, olyanok miatt dübög, hogy én délután 3kor sepregetek és odébb merem húzni a széket a konyhában amíg elseprek alóla. Meg minden étkezésnél ha leülök feldübög ha nem emelem a széket. Múltkor takarítottam délután, és felordította a következő kulturált mondatot: "egész délután mászkálsz, a faszt kell ennyit mászkálni, üljél már le a seggedre". Már semmit nem merek csinálni, amikor takarítok a székeket felemelem és úgy rakom odébb(pedig nehezek), odafigyelek hogy halkan és lassan járjak. Tudom hogy ez nem normális, meg nem kéne vele foglalkoznom, de zavar, főleg hogy így beszél velem. Akármit csinálok ami hangosabb egy kicsit is mint a néma csend egyből üti a csövet ami jön fel vagy üvölt.
Pedig nem vagyok egy hangoskodó típus. A saját lakásomban nem élhetek nyugton, mert ordibál fel a szomszéd. Akik mellettünk laknak ők is mondták már, hogy ki vannak tőle teljesen. Egyébként egy vénember aki egyedül él.
Nem hinném hogy ez lenne a legjobb módszer. :D
Persze én nem akarnék ellenséges lenni senkivel, új vagyok még a bérházban, nem akarok ellenségeket szerezni. Azt nem értem, hogy miért nem jön fel megbeszélni ha ennyire zavarja? Én félek egyedül lemenni, főleg mivel mindig ordibál.
Kedves 4-es válaszoló!
Csak én "hunyászkodok" meg, mert nem tudom mit tehetnék, ezért írtam ide.
Pfff, szó szerint a markában tart téged egy vénember, grat. xD
Talán ne hagyd magad. Ignoráld, nevess rajta. Mondd neki: "Hhihihi, Papi! Aranyos amikor üvölteni tetszik, mérte ma már a vérnyomását? :D" Mert amíg ekkora Puhap Öcsi vagy, nem fog változni semmi, csak mégjobban azt fogja hinni, hogy ő a Földesúr, te meg a jobbágya vagy, és ha ő megszólal, neked kussolnod kell. De ha neked ez így jó...xD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!