Ti szeretitek Magyarországot?
Az a helyzet hogy pár éve ( 8 éve) kijöttem külföldre dolgozni, mert otthon egyszerűen lehetetlen volt élni.
Itt az ottani pénz 5szeresét kapom ugyanannyi munkaidőért, ugyanolyan munkáért. Sokkal kellemesebb a hely is, kimész az utcára, nyugalom van, béke, minden szép.
Magyarországon a legtöbb ember rohan, ideges, alig van egy kis pénze, az élete legnagyobb dolga az, hogy van egy lakása, és ennyi.Egyik napról a másikra eltengődik, és a maximum az, hogy 1 hétre lejut a Balatonra. Véleményt alig mer mondani, alig mer reklamálni, mert fél hogy azt a kis valamijét is elveszíti amilye van. De erről nem tehet, ilyenné tette az élet, és az elmult rendszer, meg még a mostani is.
HANGSÚLYOZOM HOGY A LEGTÖBB EMBER, NEM AZ ÖSSZES!
Ott az embernek nincs annyira életkedve, csak örül hogy valahogy elvan. Ez megint csak a nagy átlag, nem mindenkire vonatkozik.
Amíg magyarországon valaki keres 400 ezer forintot, és ez ott már a csúcsok csúcsa, addig itt az még átlag alatti kereset.
És persze, szeretem Magyarországot, a szép tájakat, az állatvilágát, az ételeit.Meg a többi jót is.
Én azt az országot érzem hazámnak, ahol jól tudok élni, boldogan tudok élni, ahol szabad vagyok, nem vagyok elnyomva, nem vagyok tele gondokkal, ahol jogaim vannak. Nem pedig azt, ahol ledobott a gólya, és vagyok lehetetlenítve, még akkor is ha a tájak szépek és a történelem meg a sport dicső.
Nyaranta 1 hónapot szoktam Mo-n tölteni. Az ottani barátaim is alátámasztják amiket mondtam.
#29
Sulyos gondok vannak nálad..... :)
Ami érdekes egyébként, hogy vannak más országok is, amik nem nagyok, nem dúskálnak a természeti kincsekben, nagy csapást szenvedtek háborúban, sőt, még annyi zseni(feltaláló, sportoló, vagy művész)sem termett nálunk, mint idehaza, mégis ennek ellenére egész más a mentalitásuk és képesek voltak összehozni egy jóléti államot.El kéne gondolkodni, vajon miért?
Magyarországnak is lenne annyi földi java, adottsága , hogy meg tudjuk termelni, ami kell és jobban boldoguljon mindenki.A vezetői mentalitás, az általános hozzáállás az, amiben a hiba van és ez emészti fel az országot, a társadalmat!A rettenetes szűklátókörűség, puritán kicsinyesség, félelem az újtól,irígység,az összefogásra való képtelenség, a kultúra hiányosságai (sok országban a "jólétiekben" már évtizedek óta alap, hogy több nyelvet tanul minden diák kiskorától.Itt max néhány gimnázium ami többnyelvű). Felső körökben meg az esztelen harácsolás, pazarlás, mutyi, mindegy mibe kerül, csak egyeseknek jó legyen.Ez nem alap egy jóléti társadalomra, így sosem fog haladni a szekér és úgy látszik, a magyarok egy jó része mára ebbe belefáradt, ami nem csoda.
Nem beszélve arról, ami nem utolsó szempont, hogy jóléti helyett mára eljutottunk a rabszolgatartó társadalomig.
Indokolatlanul sokat kell dolgozni, megalázóan kicsi fizetésért!
Nem vagyok nagyravágyó, szép gondolat, hogy az ember legyen elégedett, ha van mit ennie, van mibe öltöznie és van hajlék a feje felett.Ez lenne az alap, csak itt sajnos
ehhez is vért kell izzadni, hogy meglegyen és nem biztos, hogy meg is marad, állandó aggódás az alapvető létért.És arra hol jut idő és egy kis plusz pénz, hogy élvezzük is munkánk gyümölcsét??Nem nagyravágyás, hogy néha eljussunk egy kiadós nyaralásra, vegyünk egy szép könyvet, hogy az átlagember is eljusson a wellness hotelbe masszíroztatni a fenekét, mint a cégvezető!Nem kellene sok, csak hogy ne kelljen aszkétaként elvegetálni az életünk, azt számolgatva, hogy gyógyszert vagy kenyeret vegyünk!Százezrek éldegélnek így , mert Magyarország jól teljesít(akkor milyen, ha rosszul??)...
Beleun az ember abba is, hogy az óriási elvárások mellett semmi semmire sincs biztosíték.A munkahelyeken maximális elvárások, de ha a legjobban teljesítesz, akkor sem biztos, hogy megtartanak.Meg a papírb- uziság, mindenhol a diplomát várják, de hiába van diplomád, lehet, hogy azzal is csak közmunkás leszel.Csak a protekció kell mindenhol!
Ha nem vagy csókos valahol, akkor cseszheted.Nincs normális jövőkép, mert nem lehet.Akik próbálnak tenni valamit, felemelik a hangjukat, azokat "odafent" kiröhögik.Lásd:tüntetés engedéllyel.Kész röhej!A tököm kivan!
Gyűröm az angol nyelvet, aztán ha minden jól megy egyszer én is szerencsét próbálok külhonban.Végül is oly mindegy, hogy külföldön, vagy itthon halok éhen, de legalább megpróbáltam...
Van, amit szeretek benne, van, amit utálok. Utálom, hogy nem becsülik meg a tisztességesen dolgozó embert - sem pénzügyileg, sem emberileg, mindig mi szívunk. Utálom, hogy sok mindenben el vagyunk maradva, hogy sok termék akár 6-7xes áron, vagy sehogysem érkezik meg hozzánk. A politika egy vicc.
De én nem tudnék elköltözni hosszabb távra. Imádom a kultúránkat, a művészetünket, a nyelvünket, a szórakozási lehetőségeket, az irodalmunkat, a történelmünket, a tájakat. Annyira ellehetetlenülve meg nem vagyok még szerencsére, hogy mindenképpen el kelljen ahhoz mennem, hogy ne dögöljek éhen.
"Tenni valamit a nemzedékért"
Tudod, sok pökhendi, fröcsögő "nemzedékmentő" van ám még rajtad kívül, csak nem látszik, hogy lenne valami eredményük!Tettél te, meg a hozzád hasonló gondolkodásúak valamit azért, hogy honfitársaid szívesebben maradjanak és jobban érezzék magukat ebben az országban????????????????
Ha nem, akkor mi jogon szólod le őket?
Netán csak annyi az erényed, hogy jól élsz? És elvárod, hogy ha te dúskálsz a jóban, akkor más is Kánaánnak lássa az országot?
Legalább áruld már el, mit tehet a mezei ember az ország és a nemzedék érdekében, ha sem a munkáját, sem a tudását, sem pedig emberileg nem becsülik meg,az összefogás, közös
cél pedig csak lózung itt?Nyomorogjunk együtt, hazafiasan?
Azokon követeld a nemzedék segítését, akiknek ez leginkább módjukban állna és feladatuk lenne beosztásuknál, anyagi javaiknál fogva.De pont ők teszik a legkevesebbet az országért!Akik segíthetnének, azok csak lopnak, harácsolnak!Nézd meg a politikát, vagy bármiféle vezetőket, akár a munkáltatókat.Segítenek?
Még a munkáltató is, akinek az ember a belét kidolgozza, csak azt lesi, hogy nyúlhat le és használhat ki még jobban!Véletlenül sem az acélja, hogy boldoguljon és jól érezze magát a dolgozó is.Na, majd ha ezek a dolgok pozitív irányba változnak, akkor nem fognak menekülni a "patkányok".Addig meg pfújjolás helyett tegyél valamit, hogy jobban érezzék itt magukat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!