Fiatalok, hogy birkóztok meg a lakhatás okozta stresszel?
30 éves vagyok, és nagyon komoly szorongást vált ki belőlem a lakhatás kérdése.
A párommal élek, ő is és én is abban nőttünk fel, hogy teljesen "alap" dolog a kertes ház élhető helyen (felmenőinknek, nálunk idősebb rokonainknak mind volt már a születésünkkor kertes háza - pedig mindenkinek alacsonyabb a végzettsége mint nekünk), de egyre inkább úgy tűnik hogy nekünk ez elérhetetlen, pedig mindketten tanultunk és dolgozunk.
Most pillanatnyilag egy rokon telkén lakunk, az egyik melléképületet pofoztuk ki hogy lakható legyen, így tudunk spórolni. De az említett rokon már idős, az örökösei pedig nem fogják hagyni hogy itt lakjunk tovább, szóval ez csak ideiglenes megoldás.
Vásárolni nem tudunk, annyira drága minden. Albérlet kevés van a környéken, és az is olyan drága hogy nem igazán maradna pénzünk a megélhetés + lakbér mellett. (Szóval akkor a saját örökre ki lenne zárva, emellett bajban lennénk ha bármire kellene nagyobb összeg. Meg én nem is tudnék otthonként tekinteni egy albérletre amiből bármikor kirakhatnak..)
Fogalmam sincs, hogy mi lesz velünk ha nem maradhatunk a mostani lakhelyünkön. Ha elkezdek ezen gondolkozni akkor megoldást nem találok, viszont borzasztóan stresszel, elég gyakori hogy nem tudok elaludni mert ezen kattogok, egyre inkább úgy érzem hogy felemészt az egész probléma. Akkor próbálok nem gondolni rá, de attól meg idővel bűntudatom lesz, hiszen magától nem fog megoldódni a kérdés...
Tudom hogy sokan vannak hasonló helyzetben... Hogy tudjátok feldolgozni? Mit csináltok, hogy ne okozzon durva szorongást ez az ügy? Mennyire jó ötlet "szőnyeg alá söpörni" a problémát?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Leírtam a kérdés leírásában hogy min stresszelek, olvasd el.
És légyszi menj máshova dicsekedni.
#14
Természetesen ez eddig eszünkbe se jutott, vagyis de, csak szándékosan úgy döntöttünk hogy nem szeretnénk több pénzt........
Jesszus, tényleg ennyire fogalmatlan vagy, vagy trollkodsz?
#17
Igen, ez nyilvánvaló, fel se merül hogy zsebben lenne meg a teljes összeg.
De önerőt még évekbe telne összespórolni, és kérdés hogy utána a keresetünkre kapnánk-e annyi hitelt amiből kijön egy ingatlan. (Ha igen, akkor pedig kb. 70 éves korunkig fizethetnénk)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#17
Továbbra is kérlek, hogy menj máshova dicsekedni, ha nyilvánvalóan nem tudsz érdemben hozzászólni a kérdéshez. Mindenki felfogta, gazdag vagy, aki meg nem az béna. Köszönjük, most már elmehetsz innen.
#19
Te se válaszolsz az én feltett kérdésemre.
A te kérdéseire pedig már tegnap óta ott a válasz a kérdés leírásában.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Régen sem volt alap a kertes ház, sőt a lakás sem. Az emberek többsége úgy jut ingatlanhoz, hogy vagy örököl vagy hitelt vesz fel vagy esetleg szűlők megtámogatják némi pénzzel pluszban az ingatlanvásárlást. Esetleg ezek kombinációja.
Ha már most tudjátok, hogy csak ideiglenesen maradhattok a jelenlegi helyen, akkor kezdjétel el számba venni a lehetőségeket. Számolgassátok ki, hogy mire fogja futni, mennyi kell a megélhetéshez, mennyi mehetne albérletre például. Vagy másik tervként mennyi önerő + hitel kellene, mi kellene ahhoz, hogy ezt elérjétek, esetleg másodállás átmenetileg vagy külföldi meló. Ha nagyon nem megy, akkor munkahelyváltás oda, ahol adnak szállást is.
Gondolkodjatok ezen addig, amíg úgymond nem vagytok határidőhöz kötve, nem azonnal kell meghozni a döntést és azonnali lakhatást keresni. A legrosszabb stratégia viszont ha homokba dugjátok a fejeteket és akkor kapkodtok majd, amikor mondjuk közlik, hogy van 1 hónapotok kiköltözni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!