Mit tehetek? Ti mit tennétek? A szomszéd nem hagyja aludni a gyermekemet.
Kedves Emberek,
Az alattunk lakó szomszéd azzal terrorizálja a családomat, hogy amikor altatjuk a két kisgyermekünket - a kettő illetve a három évest - dübörögtetik a zenét. Napközben is sokszor ránk kapcsolják magas hangerővel, dübörögnek a falak. Mindezt azért, mert ők úgy hallják, hogy mi hangosak vagyunk, hangosan járkálunk. A gyerekeket nem engedjük szaladni, de ez nem elég. Ez egy idős házaspár - a férfi a szemembe mondta, hogy nem fogja aludni hagyni a gyermekeket. Már költözünk, kizárólag emiatt, a gyerekek másik óvodába mennek, másik városban: két öregember miatt. Ez egy társasházi lakás, ők alattunk laknak. Elhiszem, hogy lehet minket hallani de szerintem ez mégiscsak túlzás. Nagyon el vagyok keseredve: a halálukat kívánom amiért elüldöznek minket, mégsem tehetek semmit, ők könnyebben ártanak az én két gyermekemnek mint én nekik ...
Nem a szomszéd vállalt gyereket, hanem te.
Rohadtul nem kíváncsi senki a gyereked bőgésére. Az se érdekel senkit, mikor akar aludni.
Mi is aludni akarunk. Mi. Dolgozó emberek. Nem csak ti, kölykösök léteztek.
Fogadok megint panelba mentek szomorítani a többi lakót.
Ez benne van a pakliban, hogy amikor az ember gyereket vállal, gondolja át a lakhatási körülményeit is.
Sajnos, vannak olyan körülmények, van olyan környezet, ami nem ideális a gyereknek. Ilyen egy kiállhatatlan szomszéd is.
Nyilván nem tudom, mennyire hangosak a gyerekeid, és az sem egy érett megoldás, hogy a felnőtt szomszédjaid kisgyerekekkel akarnak kib-szni, mert semmi egyéb dolguk nincs az égvilágon, de gyerekvállalásnál át kell gondolni, hogy lehet, hogy az a gyerek nem lesz csendes, nem lesz problémamentes, és jó esetben meg lehet nevelni, rossz esetben meg mondjuk szellemileg problémás és azért nem tud viselkedni megfelelően, és bizony ilyenkor a költözés benne van a pakliban sajnos, mert a szomszédoktól sem várható el az, hogy szó nélkül eltűrjék, hogy nem tudnak pihenni.
Gondolom még véletlen nincs üvöltés vonyítás játékok dobálása rohangálás, stb.
Nem véletlen utáltak titeket az előző helyen is. Szóval inkább nézz magadba és próbáld megnevelni a kölykeid.
Kicsi gyerekekről van szó, ahogy játszanak,kiejtik a játékokat a kezükből,igen. Ők még ügyetlenebbek,hiszen gyerekek!
Ezzel a kérdező családja semmi rosszat, megtorlást követelő dolgot nem tett! Hányan vállalnak gyereket társasházban, ha mindenki úgy viselkedne, mint az öregek, jól néznénk ki.
Kérdező, ide nem érdemes írnod gyerekes szülőként, mert ide az a tipikus rosszindulatú, ‘gyerekmentes övezetes’ emberek írnak, akiknek sajnos nem volt gyerekszobájuk. Nyilván nem bántak velük jól otthon, hogy ilyen felnőtt lett belőlük. Ez vonatkozik az alattad lakókra is.
Remélem az új lakóhelyeteken normális szomszédaitok lesznek, hidd el jobb elköltözni, mint állandó stresszben élni.
Nem az a hangos, ha a 70 centis gyerek elejt valami könnyű műanyag szart :D Hanem nyilván izomból földhöz vágja, püföli, visítozik és társai. Ha több gyerek van, akkor balhéznak egymással is gondolom, meg amúgy is bőgnek, ordítanak.
Amúgy nekem is vannak kisgyerekes szomszédaim, és egyáltalán nem zavaróak, mert nincsenek ilyenek, amiket fent írtam. Néha hallok nevetgélést, esetleg sírást, ennyi bőven belefér, mert ezek tényleg olyan dolgok, hogy kisgyerek, nem lehet vele mit csinálni. A vadállat viselkedéssel lehetne.
Most már elköltöztök, úgyhogy nincs miről beszélni.
Én minden alkalommal rendőrt hívtam volna, amikor dübörögtetik a zenét. Magyarázkodjanak nekik, hogy ők most kin és miért akarnak bosszút állni.
Mondjuk ha másik városba is mentek, akkor gondolom nemcsak emiatt költöztök, hanem talán munkahely miatt is. Nyilván, ha minden szempontból célszerűbb más városba költözni, akkor a buta szomszédok is segítenek elszakadni ettől a lakástól.
Én egyedül élek társasházban,de volt amikor én is arra ébredtem többször is,hogy a felettem lévő család kisgyereke teli torokból visít legalább 20 percen át. Nem volt kellemes. Habár az öregek megoldása is bőven hagy kivetnivalót maga után, de ezek szerint már tárgytalan a sztori, ha elköltöztök.
20L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!