Miért szeretsz egyedül élni?

Egyedül lenni, nem szeretek, de tény, hogy vannak előnyei az egyedüllétnek. Az, hogy ezt valaki élvezi nem jelenti azt, hogy amúgy egyedül is szeretne lenni. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem jó, de inkább kihozom belőle a legtöbbet és a pozitív oldalát nézem, mint hogy itt sírjak, hogy mennyire rossz nekem.

Én is azokat emelném ki, amit ti. Imádok, táncolni és hangosan énekelni, illetve a másik amiért nagyon jó, hogy nem kell beöltözni mint a teremben, mert senki nem látja és botránkozik meh, mikor "edzeni" próbálok és gyűrődnek a hurkáim. :D Illetve azt sem látják hányszor eszem egy héten pizzát, amitől a hurkáim vannak.

Eddig lakótársakkal éltem, pokol volt.

Most az egyik elköltözött, másiknak (aki egyben a tulaj is) meg ugrott a munka és hazament 2 hónapja.

Imádom! hogy egyedül vagyok.

Ha csak tényeket nézek:

2 hónapja rend van a lakásban.

Nincs vita ki vigye le a közös szemetet amiben ott rohad a bele öntött kaja.

Nem retkes a konyha.

Nincs össze hugyozva, szarva a wc.

Nem kell senkit kerülgetni.

NEm kell várni senkire.

Nincs meg az alap "gyomorgörcs" hogy na már megint itthon van a másik és hallom ahogy az ajtóm előtt jön megy meg csörög csattog, hangosan telefonál, vendégeket fogad amiről nem is szól.

Mondjuk nekem a lakótársam például olyan volt, hogy hiába van egy 15+ nm-es szobája, az ajtó mellé tette le az asztalát úgy, és egész nap ott ült a nyitott ajtó mellett, így rálátva az előszobára, konyhára. Konkrétan ha kiléptem a szobámból akkor látta, hogy épp a konyhába, fürdőbe, vagy szarni megyek. Ha megjöttem látta, ha elmentem látta. Mint egy rossz börtön.

Amúgy hozzá tenném ez messze nem "magány" és "összeférhetetlenség" kérdése.

Egyszerűen 30+ éves férfi vagyok, aki vágyik a saját térre és az "én időre".

Egyetlen akivel talán együtt tudnék élni az a párom. Viszont mivel nincs ezért eddig azonos nemű lakótársakra voltam szorulva pénz hiányában. Vagy választhattam volna, hogy lakom otthon anyámmal amire szintén nem vágyom.

Ráadásul egész nap emberekkel vagyok körülvéve, csak a kollégáim kitesznek 5-6 főt és mellette folyamatos jövés-menés van. Hétvégente is kimozdulok, megvan a baráti köröm, társaságom. Ezek mellett egyszerűen kell az, hogy "begubózzak" és legalább nap végén azt mondhassam, hogy na végre egy kicsit egyedül vagyok.

Ti nők olyan sok barátságot hordtok össze.

Számotokra olyan problémákat hoztatok föl , amiket sosem csinálok v csináltam meg.

Aki egyedül van annak sosem okoznak meglepetést, és nincs meglepi szex sem. V egy jó du...s.

Nézetek magatokra és kerdezétek meg a lelkiismeretetek mit mond, boldogok vagytok.

Ugye hogy nem 😭

F.

3 éve élek egyedül. Kívánni sem tudnék jobbat. Korábban volt lakótársam, nagyon kedveltem, de egyedül sokkal jobb. Így akkor és annyit vagyok társaságban, amennyire igényem van. Ha már sok, akkor haza jövök a csendbe. Ahogy előttem is írták páran, nagy előny, hogy az "én házam az én váram", pontosabban "én lakásom". :D Emellett erős alvás problémáim vannak, amivel így senkit sem idegesítek. Senki sem ébred fel arra, hogy járkálok, gépezek, filmezek, mert nem tudok aludni.

27/L

Ugyan igy vagyok ezzel mint te. :) kerdezik tolem: se gyerek? :o ...

jajj, minek, nem ez tesz mindenkit boldogga.

Tavaly szeptember óta már nem élek egyedül, de előtte négy évet lenyomtam önállóan egy kis lakótelepi lakásban, szóval vannak már tapasztalataim. Igazából már mindent elmondtak előttem.

Csend és nyugalom volt mindig a lakásban.

Akkor hívhattam át vendéget, amikor csak akartam.

Ottalvós bulikat is tudtam végre szervezni.

Mindig csak olyan dolgokat vásároltam, amiket szerettem, és amikre szükségem is volt, és nem hagytam megrohadni semmit.

Ha épp elmentem otthonról valami programra, akkor nem kellett soha elszámolnom senkinek se, hogy hova megyek, kivel, mikor jövök haza, stb.

Késő éjjel is járkálhattam úgy a lakásban, hogy nem kellett nindzsa módjára lopakodnom a sötétben, nehogy felébresszek valakit.

Satöbbi, satöbbi...

Nyilván negatív oldalai is voltak az egyedüllétnek, de hát már az elején tisztában voltam vele, hogy ezek a velejárói lesznek, és vállaltam őket. Magányosnak csak nagyon ritkán éreztem magam, elvégre a barátaim biztosítottak nekem annyi szociális életet, amennyire szükségem volt.

Sajnos viszont a város ahol laktam, egy idő után nagyon élhetetlenné vált, és hiába élveztem az egyedül élést, már úgy éreztem, hogy semmilyen téren nem haladok előre az életben, szóval el kellett költöznöm, és most ismét többedmagammal élek.

De ha tehetném, ismét elkülönülnék a magam kis zugába :)

26/F

Ha pár évvel idősebb lennék tipikus agglegénynek be lehetne sorolni, de még csak 27 vagyok. Viszont számomra ez így kényelmes, igazából alapból is eléggé antiszociális személyiség vagyok, nem utálom az embereket, csak egyszerűen jobban érzem magam egyedül minden helyzetben.

Na meg így az ember a maga ura azt csinál és akkor amikor szeretne. Itt van, éjjel 2, netezgetek, és nem szól érte senki.