A magyarok miért ugranak azonnal arra, ha valaki nem dolgozik?

#7

Nekem simán beszólogatnak a valóságban is rokonok, ismerősök. :D

(9-es voltam)

Egyszerű, mert másoknak nem túl jó érzés, hogy egy munkahelyen robotolnak 8-12 órákat más meg anélkül van tiszta ruhában, fedél alatt, teli bendővel, hogy dolgozna.

"Ki nem dolgozik, ne is egyék" - tartja a mondás és ez alapján gondolkoznak sokan, de abba nem gondolnak bele, hogy

1. nem minden ember egyenlő (lehet, hogy x tud sugárkezelés mellett 2 gyerekkel dolgozni de y nem)

2. nem mindenki önhibából munkanélküli (hiába keres munkát, nem talál vagy keresni se tud a fizikai és/vagy mentális állapota miatt, stb)

Sokadik kérdés. De most a tüneteket már kár kifejteni, elég az hozzá: nem bírják elviselni ha valaki egy kicsit is különbözik. De ezenkívül különben is folyamatos beteges kíváncsiság tölti be az életüket a nem hétköznapiság iránt. Tessék megnézni, hogy egy kisebb városban vagy egyenesen egy faluban miről beszélgetnek az emberek, lassan már kortól függetlenül: egymásról. Semmi más témájuk nincs, semmi más nem érdekli őket.

Gondolja az emberek, hogy az ilyesmi, hogy valaki, munka (mármint bejelentett munkahely) nélkül éli az életét az számukra ismeretlen, de nem. Érthetetlen. Felfoghatatlan. Hogy szeretheti higy viselheti el valaki a szabadságot? Na most a szabadság nem azt jelenti, hogy nem dolgozik, hanem hogy Ő dönt, teljesen függetlenül az indítékaitól. Úgy dönt, hogy dolgozik, úgy dönt hogy ezen a területen dolgozik, vagy úgy dönt, hogy nem dolgozik. Hogy tudja valaki ezt meg tenni? Nem ilyen ember nincsen... Gondolják ők. Akkor ebben bizonyosan valami sötét titok rejlik, tehát ha valaki nem azt teszi amit szokás, amiről azt feltételezi, hogy elvárás akkor az nem lehet jó ember sem. Az, hogy azok az enberek kortól, életkörülményektől teljesen függetlenül nem dolgoznak nem szerethetik ezt, az egyértelmű, tehát ebben valamiféle sötét, érdekes, izgi bizgi, intim, zsenánt szexi titok van és ez őket foglalkoztatja, ugyanis nem tudják felfogni. Na már most: hiába van ennek a X városban élő, húszas éveiben járó fiúnak akinek jelenleg nincs munkája valami sötét titka, bizonyos hogy nem fogja velünk megosztani, és bizonyos, hogy valami módon megkárosít minket, tehát: dögöljön meg!

Ez az észjárás jellemzi a legszélesebb kört idehaza, máshol is, csak máshol vagy sokkal kevesebb,vagy minimális. Mindig azt gondoltam, hogy ez puszta rosszindulat, önzés, arrogancia de miután tapasztaltam a saját bőrömön is hasonlót rá kellett jönnöm, hogy ez ettől sokkal több: beteges. Ez beteges. És hát ugye a baktérium terjeszti a fertőzést, ez jellemzi a közoktatást, a közintézményeket is de ez mellékes. Az viszont nem mellékes, hogy ez okoz különböző kényszerképzeteket is amikben ráadásul van valami, az a legcikibb az egészben, de attól még ferdítések, csúsztatások, mellébeszélések. Például a kedvenc szövegem, hogy 'aki nem dolgozik az az én adómból él...' De hát nem furcsállják néha? Kiszámolják ezek az emberek időnként, hogy az ő adójuk mennyit jelent állami bevételként és felszorozzák ezt az összes munkavállalóval? Hogy hiheti valaki azután, hogy az állam pusztán adókból tartja fenn magát és abból fedezi a költségeit? Nagyon érdekes. Másrészt nem tűnt fel, hogy az állam apró alamizsnán kívül semmit sem hajlandó költeni arra aki nem munkavállaló valamilyen módon? Úgyhogy a lényeg ebben az, hogy mellé kell beszélni, ugyanis beteges pletykafüggőségüket, kívácsiságukat, egyszerűségüket kínos lenne nyílvánosságra hozni. És legalább annyi morális elvárás is létezik, hogy kínos azt harsogni, hogy "dögöljetek meg". Nem tisztem más népeket dícsérni, de sajnos azt kell mondjam ez egy elmaradott nép. A franciák szerintem semmivel sem jobbak mint mások, de ellenünkben a javukra szól, hogy nem ott tartanak ahol négy-ötszáz évvel ezelőtt. A magyarok még ott. A magyarok még mindig a kertben kapirgálnak, a bérükért éldegélnek, és még mindig nem hisznek az értelemben.

És most mondok néhány szót a magyar nép védelmében: szerintem nem rosszabbak mint például a franciák, csak a nagy különbség: a magyarok már nem hisznek semmiben. Megkeserítette őket a reménytelenség és az unalom. Nem tehetnek ezekről, de hát na.

De szépen megracionalizálják itt, mekkora buli passzívan otthon ülni a nagy semmittevésben. Bekeverjük közben már a teljes szabadságot, meg a tanulást, meg mindent.

A kutyát nem érdekli különösebben, hogy a másik mit csinál. Ha viszont tudomására kerül az illetőnek, hogy emberünk egy munkanélküli léhűtő (nem tanuló, nem saját vállalkozást akar beindítani, nem feketézik, nincs megtakarítása, amiből hobbiszinten még tud értéket teremteni, hanem egy parazita) akkor miért kellene pozitívan hozzáállni egy ilyen ember életviteléhez?