Nem bírom elviselni, hogy apám terrorizál és úgy beszél velem, mint egy darab sz. Rral, de nem tudok elköltözni?

Mintha az intézetbe csak úgy be lehetne sétálni...

Én is bántalmazó apa mellett nőttem fel, senki, de senki nem hitt nekem, még a saját családom (nagyszülők sem).

A külvilág (tanárok) meg nem törődnek ezzel, senki nem akar belefolyni.

Feljelenteni értelme nincs, mert amíg a saját lábadon sétálsz be, nem fognak törődni vele, otthon meg csak eldurvulnak a dolgok a "provokáció" hatására.

Ha közel vagy a 18-hoz a gyámügyre sincs értelme menni, mire elbírálják, betöltöd.

Ha meg elmúltál 18, akkor suli passzivál (gondolom, egyetem) egy évre, elmész dolgozni, addig albi lakótársakkal, valamennyit összegyűjtesz.

Ha önfentartó vagy egyetem mellett, meg lehet pályázni szociális alapon sok mindent, olcsóbb koli, ösztöndíj, stb.

Én is elköltöztem, amint tudtam.

Pokoli nehéz volt, most is hátrány a hátterem (kb mindennel el vagyok késve időbelileg), de legalább béke van.

18 alatt kb lehetetlen saját lábra állni.

Kezdjük azzal hogy akkor még egy normális ember nem érettségizett le. Tehát nincs végzettsége.

De ha az ember magántanulóként végzi a középiskolát, és még nincs 18, akkor is piszok nehéz olyan diákmunka szövetkezetet találni ahol adnak neki munkát. A legtöbb diákmunka 18 éven felülieknek van, ami nem csoda. Baromi sokat kell papirozni egy 18 év alatti munkáltatását, plusz egy olyan helyen mint gyári szalagmunka, nem is biztos hogy birná a fiatal...

Leirom nagyon röviden hogy mi volt velem.

17 évesen pszichiátriára kerültem az otthoni helyzettől, hasonló barom állat szüleim voltak.

Pszichiátrián 18 lettem, és nem sokkal később ki is engedtek.

Egy ismerősömnél tudtam szállást találni. Baromi kinos volt, baromi kellemetlen volt ott meghúzni magamat, de a srác anyja és apja szerencsére értelmes személyek voltak. Ott tudtam maradni 3 hétig, amig az első havi fizetésem megérkezett.

A sulit mindeközben félbehagytam, mert egyszserűen nem lehetett volna annyit dolgoznom hogy abból albérleti szobát fenttartsak.

Első fizetésemmel és a barátom szüleinek segitségével lett egy albérleti szobám egy szobatárssal.

Onnantól kezdve körülbelül 10 hónapon át dolgoztam, 2 gimnáziumot is megjártam, hogy közben fenttartsam a tanulói jogviszonyomat, mert különben nem tudtam volna a diákszövetkezetnél bennmaradni, és teljes állású munkahelyet kellett volna keresnem (ahol amúgy még többet is levontak volna a béremből)

Végül úgy döntöttem egy harmadik gimnáziumban hogy magántanuló leszek.

Ez szupoer volt, mert tudtam dolgozni, a rengeteg számomra felesleges tárgyat hagyhattam a francba, és csak vizsgákra kellett bevágni a lényeget.

Közben munka ezerrel, és félretettem a legnagyobb részét. Megtanultam magamra főzni, mosni, takaritani, életrevaló lettem.

Végül leérettségiztem, és most az SZTE biológia alapszakon vagyok első éves.

Közben voltak persze zűrös időszakok...

Volt hogy két albérlet között nem volt hol lennem, akkor kollégiumot kellett találnom. Volt hogy ismerősnéál kellett aludni, volt hogy ismerőpstől kellett kölcsönkérni (amit aztán visszaadtam), volt hogy 3 hónapon át népkonyhára kellett járni.

De megcsináltam.

21 leszek februárban, 3 éve nem tartom szülőkkel a kapcsolatot, és semmilyen rokonnal sem. Piszok nehéz, de a szabadság ér ennyit.

Sok szerencsét, és irj ha kérdésed van, segitség kell, vagy valami konkrét tanács.

Budapesten és Szegeden ismerem a neked szükséges dolgokat, mit, hogy intézhetsz.

Ja, és az első válaszoló egy retek nagy paraszt aki remélem egy gyártósor mellett fog megpusztulni.

ez megért egy rövid kommentet...