Érezte már más is így magát?

persze csak a szüleimnek de ők kénytelenek szeretni mégis csak a gyerekük vagyok

Igen,volt ilyen érzésem. Én abban az időben rengeteget voltam egyedül,remgeteget gondolkoztam stb. Aztán egy nap eldöntöttem hogy ez így nem mehet tovább,nem szabad szomorú legyek és annyi sok szép van az életben hogy kár lenne kihagyni. Azóta még volt ilyen érzésem de újra arra a sok jóra gondoltam ami eddig történt velem és habár tartott 1-2 napig de felálltam és folytattam tovább az életem. Rengeteg sok szép dolog van az életben amit nem szabad kihagyni. Lehet hogy most még nem látod hogy merre van a kiút de neked is el fog jönni az a pillanat amikor eldöntöd hogy ez így nem mehet tovább,fel kell állni és folytatni tovább. A baráti körök váltsd le,ismerkedj meg új emberekkel s jobb lesz,meglátod.

Én is így érzek.

Éreztem/ Érzek, egy idő után hozzá szokik az ember.:)

A legrosszabb az amit az előttem írtak. Ehhez nem lehet és nem szabad hozzá szokni. Ha ezen gondolkodsz nem is haladsz előrébb. Tegyél azért hogy fontos legyél valakinek. Próbálj meg barátkozni. Biztosan nem egyszerű a semmiből építkezni, de kezd azzal hogy társaságba jársz. Lépj be társas táncolni, vagy valami hasonló. Nem azt mondom hogy ott barátkozz. Csak kezdj el társaságban többet lenni. Aztán egyre könnyebben fog menni, barátokat találsz. A lényeg hogy ha elhívnak valahová el kell menni. Nem otthon ülni és azon gondolkodni hogy milyen rossz egyedül. Ez ellen csak is te tudsz tenni. Érdemeld ki hogy fontos legyél valakinek. Aztán az önbizalmad is szépen vissza jön. Ezt a halálosdit pedig felejtsd el de gyorsan.