Van, akinek sikerült elfogadni magát?

Nekem sikerült. De sajnos csak 30-as éveimben.

Tiniként sok gondom volt magammal, de gondolom, akkor mindenkinek.

Huszonévesen sokat változtam, elkezdtem dolgozni, önálló lettem, és ez az önbizalmamon is dobott sokat. Más lett a kisugárzásom is, bár nyilván a külsőm adott.

De 30 felett találtam igazán önmagamra. Talán akkor lettem igazán felnőtt.

A problémát te generálod magadnak azzal, hogy az állítólagos médiaideálra akarsz hasonlítani. Az emberek többsége letojja ezt az ideált, és nem ezt keresi a való életben. Sőt, sokan még csak azt se tudják, hogy épp mi az ideál, vagy hogy van-e. Ez ilyen női hülyeség leginkább, vagy egy bizonyos sznob rétegé, de ha te azok után futsz, akkor meg is érdemled.

Inkább azon gondolkodj, hogy ha te magadat az ideálnak akarod megfeleltetni, akkor vajon mással is ezt teszed-e, és lenézed-e azt (mondjuk a férfiak közül), aki nem felel meg ennek. A tapasztalat ugyanis az, hogy ezt szoktátok tenni.

Én nekem sikerült, bár jobb helyzetből indultam

18/F

azért azt nem mondanám, hogy ne lenne ugyanakkora nyomás a férfiakon, mint a nőkön. ha nő vagy, sminkelhetsz, hordhatsz alakformáló ruhákat, sportolhatsz, diétázhatsz. ha férfiként vagy csúnya, marad a sport meg a diéta, ami egy csúnya arcon nem sokat változtat.

amúgy szerintem is magadnak kreálod ezt a problémát. nekem mindenféle probléma nélkül sikerült kibékülnöm magammal a 20as éveim elején.

Azt te csak hiszed, hogy a férfiakra nem nehezedik nyomás. Nőként lehetsz kb bármilyen, mindig lesz valaki, akinek tetszeni fogsz (ahogy az veled is van saját bevallásod szerint), de ha férfiként nem vagy a kevés elfogadott típusba, akkor egész egyszerűen nem vagy férfiként, sőt, néha emberként sem kezelve. Nőként ha bármit csinálsz, az plusz pontként jelenik meg, férfiként az alap a tökéletes, mindenben kiemelkedőnek kell lenni, az a kiindulópont, és csak azt nézik az emberek (főleg a nők), hogy miben rossz az ember, és akkor az csak negatív pontként jelenik meg. Férfiként nem lehetek bizonytalan, nem gondolkodhatok el a világon, hogy jó-e ez így, nem hibázhatok, hanem mindig hozni kell a könyörtelen, törtető, magabiztos szuperférfias képet, mert ez a dolgom. Nem lehet lelkivilágom, nem lehetnek emberi hibáim, mert jön érte a sápítozás és a lenézés.

De persze hol is van ez ahhoz a problémához képest, hogy milyen színű a hajad.

Mi a baj a vékonyszálú szőke hajjal? Vagy a homokóra alkattal? Vagy a kislányos arccal? Én egyikben sem látok problémát. Én például nem bírom elviselni a szolibarna, nagymellű, vastag szájú, stb. "menő" lányokat. Max egy felnőtteknek szóló filmbe lennének jók...

18F