Hogyan juthatnék ki ebből a végtelen, pokoli körforgásból?
Sötétségben, depresszióban létezem. Ritkán történik velem valami (egyetlen egy jó dolog), amitől naivan azt hiszem, még jobbára fordulhat az életem, még nincs minden veszve. De aztán annak a sokszorosát kapom újra pofonok formájában, mintha a sors csak azt mondaná "most megemlegeted, hogy azt merted hinni, hogy boldog lehetsz".
És visszazuhanok a kétségbeesésbe. Újra és újra ez történik, egész életemben.
Nincsenek barátaim. Nincs senkim, akivel kölcsönösen egymás életében lennénk. Számos ember van, akivel szeretnék beszélgetni. De ez soha nem fog megtörténni. Én ismerem őket, de ők soha nem fognak megismerni engem.
Jártam pszichológusoknál, de egy sem tudott segíteni rajtam. Mindig ugyanazok a körök... nem tudom, hogy lenne-e hozzá még erőm.
Jól tudom, milyen jövő áll előttem, és azt nem akarom megélni. Viszont nincs rá módom, hogy megöljem magam... Én nem akarom ezt végigszenvedni :'(
válasza:Az egész szöveg semmiről nem szól, csak egy irgalmatlanul nagy panasz áradat és önsajnáltatás hogy neked szar.
Ráadásul a rinyálásod mellé még jön az okoskodó hangnem is, persze hogy a kutya nem akar veled beszélni.
válasza:Fat@l_3rror_: Őszintén sajnálom, ne haragudj, hogy olyan hangnemben beszéltem:(. Kisírtam és kiönsajnáltam magam, azután pedig üressé és érzelemmentessé váltam.
Hogy miért sz*r? Eseménytelen az életem. Ha történik velem valami jó, törvényszerűen bekövetkezik valami sokkalta rosszabb. Képtelen vagyok másokhoz közel kerülni, kapcsolatokat kialakítani. Nem merek más embereket megszólítani, nem tudom hogyan kell, azt sem, hogy mit mondhatnék. Pedig annyian lennének, akikkel szívesen beszélgetnék, de nem találok rá módot, egyszerűen képtelenség... S úgy érzem, még ha lenne is egy "szövegkönyvem", mivel nincs semmi a "hátam mögött", nincsenek barátaim, kapcsolataim, így semmiképp sem tudnék beilleszkedni sehová, nem tudnék barátkozni. Mint egy földönkívüli, vagy egy fogyatékos...
Ha emberek között vagyok, hihetetlenül rosszul érzem magam. Nem tudok felszabadult, önmagam lenni, megszólalni, rendesen mozogni. Még nyilvánosan enni vagy inni sem... Az intelligenciám alacsony szintre csökken, és gondolkodni is képtelen vagyok. A szívem gyorsabban ver, a gyomrom fáj... És az állandó depresszió, hogy teljesen egyedül vagyok.
Szeretetre vágyom. De én magam képtelen vagyok adni, így én sem kapok soha.
Hogy miért vagyok ilyen, az nagyon komplex lehet. Gyermekkori bántalmazás, tragédiák, rossz nevelés, rossz környék, és magam sem tudom már. Annyira belefáradtam már ebbe az egészbe...
válasza: válasza: válasza: válasza:"Eseménytelen az életem."
A szobádba nem fog bemenni egy esemény se, sajnos neked kell eseménydússá tenni az életedet.
"Hogy miért vagyok ilyen, az nagyon komplex lehet. Gyermekkori bántalmazás, tragédiák, rossz nevelés, rossz környék, és magam sem tudom már."
Ne keress kifogásokat! Te kezedben van az életed, millió lehetőség van arra, hogy kezdj valamit magaddal.
Nem fogom elsorolni. A körforgásból úgy lehet kijutni, hogy leszállsz a körhintáról, és átülsz a hullámvasútra. De te már úgy megszoktad a körhintát, hogy nem is akarsz már új dolgokat megismerni.
Nyilván nem vagy bezárva, van kezed, lábad, úgyhogy mozdulj meg!
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!