Hogyan választják ki az embereke a végtelen lehetőségek közül azt az egyet, amit végül is megélnek?
A kérdés azt sugallja, mintha ez valami szándékos választás lenne. Jó persze, annyi szándék van benne, hogy valaki el tudja dönteni, hogy pl. nem szakközépbe akar menni, hanem gimibe stb. Viszont rengeteg döntést spontán hozunk és nem egyik napról a másikra. Az élet egy nagy folyamat, sok tényezővel, sokszor olyan dolgok is befolyásolnak, amikre nem is te vagy hatással. Sokszor, ha visszatekintesz rá, bánod, hogy ezt meg ezt nem kellett volna, de amikor még ott voltál, hogy másképp tehetted volna, eszedbe sem jutott, hogy mást tegyél. Tehát a tetteid következményeit, hogy mi lesz belőle, nem mérlegeled sokszor.
A legtöbb ember él mint hal a vízben és egyik nap után jön a másik. Igazából csak apró döntéseket hozunk, és a sok apró döntésből összeáll egy történet. Ha megkérdezel egy bolti eladót vagy akár politikust vagy akárkit - lehet, hogy azt mondja, hogy a franc se gondolta volna, hogy ő most ezt fogja csinálni, amit. Csak az "élet hozta ezt". Szerintem valahogy így működik sok embernél a dolog.
Persze vannak olyanok, akik eldöntik korán, hogy "én ügyvéd leszek" "én orvos leszek" és ebbe az irányba mennek töretlenül - ilyen is van. De ezeknél az embereknél is van egy csomó dolog, párkapcsolat, hobbi stb., ami lehet, hogy náluk is teljesen spontán alakul, nem választják ki, hanem csak csinálják nap nap után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!