Ez ugye nem az én hibám?
Volt egy lány,akivel kb 2 éve ismerkedtünk meg neten. Egy évig csak ott beszélgettünk, nagyon úgy tűnt,hogy több lesz az egészből.
Egy év után találkoztunk. Nagyon szimpi csaj volt, de barátságnál többet nem akartam. Nem akartam megbántani, úgysem volt egy nagyon erős lány lelkileg.
Így azt mondtam neki, nem tudom mi legyen, adjon egy kis időt, hogy átgondoljam.
Ő nagyon belémzúgott.
Továbbra is találkozgattunk.
Az egyik lámy haveromnak, aki a lánnyal is jóban volt, elmeséltem, hogy szimpi a csaj,de nem jön be,mint barátnő.
Nos,ezt elmondta a lánynak.
Úgy mondhatta el kb,hogy a külsejével van valami,ezért nem jött be. Pedig nem is erről volt szó,csak nem éreztem a szikrát.
Onnantól nem keresett. Majd egy hét elteltével felhívott telefonon, hogy elbúcsúzzon.
Azt hittem,elutazik,azért.
Még aznap éjjel öngyilkos lett. Sajnos nem tudták már megmenteni.
Nagyon nagyon nagyon pocsékul érzem magam! Velem beszélt utoljára.:(
Nagyon sok gondja volt még, egy hónappal előtte halt meg az apukája, a nagymamája, az anyukája külföldre költözött,stb stb. Tele volt problémákkal.
A barátaim azt mondják, az én visszautasításom lehetett nála az utolsó csepp a pohárban.
Nagyon szimpi volt,mint barát és nagyon nagyon hiányzik.:(
Azon tanakodtam,hogy vajon ha nem mondom el a lány haveromnak és ő nem mondja vissza neki,vajon még most is épme?:(
Lehet,hogy az egész az én hibám?:(
24F
Ez sima kamaszkori világfájdalom. Mindenki átmegy rajta, mint a fogzáson. Van, akit jobban meggyötör, van a ki könnyebben veszi ezt az akadályt. A legtöbben persze túlélik ezt a korszakot, de kb 1000-ből 1 mindig van, aki megpróbálja. Persze a legtöbben úgy, hogy túléljék. Ritka az olyan, akinél sikerül is. Ehhez nem kell különösebb ok, mindig van, amikor az illető azt érzi, hogy az egész világ ellene van, neki semmi se sikerül, stb, stb.
Nem a te hibád.
De, hibás vagy részben.
A mai individualista társadalomban az a lényeg, hogy élvezzünk, felelősség, fájdalom nélkül persze. Ha nem élvezünk dolgokat a végletekig, akkor bűnösnek érezzük magunkat.
Te is így jártál, mert abban a hitben élsz hogy egy kapcsolathoz szerelem kell - mert az olyan kábító hatású szar. Nem!
Ha szimpi volt, nem volt baj a külsejével, jól ismertétek egymást és kijöttetek akkor nyugodtan belemehettél volna ebbe, főleg hogy tudtad hogy mit érez és hogy szüksége lenne valakire. Férfi vagy, neked elég lenne szinlelni, és minden oké lett volna.
Hát persze, kedves utolsó. Ha éhes vagy, ehetsz lószart is, elvégre attól is jóllaksz.
MINDENKI boldog akar lenni. Kérdező is. Ez egy normális emberi igény. A boldogság pedig nem ott kezdődik, hogy lószart eszünk, vagy olyan csajjal járunk, aki nem felel meg az ízlésünknek, vágyainknak.
Megfelelt az ízlésének, csak nem volt belé szerelmes.
Egyébként itt a probléma, hogy a párkapcsolatot olyan hasonlatokkal mímeled, mint az evés, ezzel teljesen objektivizálva a másik személyt - tudatalatt mintha tökéletesen beleillenél abba az ideológiába amit én előbb felvázoltam, mert:" Az ember is olyan mint a kaja, az a lényege hogy engem kielégítsen, engem boldoggá tegyen."
Egyébként rossz a hasonlatot, mert a kérdező kapott egy egy kólát, de neki drága francia bor kellett. A lószar itt szóba se jöhet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!