Csúnya lányok! Ti lelkileg, hogyan vagytok képesek elviselni a gyönyörű, karcsú lányokat körülvevő miliőt?

Kiscsaj koromban mindig szerelmes volt belém valaki...bájos arc, nagy szemek, derékig érő barna haj, szerettem mosolyogni.

Azt hittem örökké tart. Azt hittem mindig lesznek barátaim és megéri olyannyira várni a felnőtt létet.

Elhittem, hogy tündér vagyok és hogy a világ egy csodálatos hely.

Elhittem.

Teltek az évek. És 19 telt el azóta, amióta világra jöttem azon a bizonyos napon. Ártatlan újszülöttként, teli reményekkel. Csendes, nyugodt gyerek voltam. Nem volt velem gond, csak csendben szemléltem ezt a világot. És cseperedtem.

Majd az aranyos kislányból nagylány lett. A húsom, a csontjaim, a sejtjeim kicserélődtek.

S a tudatom is kicserélődött. És bizony, nem akármilyen irányba változtam.

Megéltem önmagam mélységeit, eljutottam önmagam legsötétebb pontjaiba.

A hajamat levágattam. És elfelejtettem hogyan kell mosolyogni. Kopott, szakadt göncökben járok. Nincs férfi ember, akit érdekelnék. Nincs ember, akit érdekelnék. De a szemem néha még mindig mosolyog. Amikor a tükörbe nézek, és meglátom a kislányt aki akkor voltam.

Talán egyszer majd leszek valaki.

De talán csak egy olyan virág, mely elhervad azelőtt, mielőtt kinyílana.

Mindig megnèzem a szèp nőket nő lètemre sőt a páromnak is szólok h ne haggya ki..nèzzen rá milyen jó csaj. ;)

Règen levette az önbizalmam.Oly annyira h ha buszon utaztam akkor alig mertem felállni, jelezni mert fèltem h mindenki engem m fog mèregetni.Utáltam magam.

Azután hogy megtaláltam a párom , ès mindig mutogatott mindenkinek kèpen us , ès irigykedtek rá a munkatársai is ès akkoriban ő is rengetegszer bókolt nekem.;) meg is jött az önbizalmam.

Ma pedig a kisfiam bókja èr a legtöbbet.;) Attól hogy már anya vagyok imádok öltözködni, csinos lenni, hogy ne szègyenkezzen az apja se ès ha nagyobb lesz a fiam se.;)

Mondják itt sokan hogy nem számít a külső...pedig dehogy nem.De akár egy mosoly is szèppè vagy különlegessè tehet egy átlagos lány is.:)

18-as, ez nekem nem olyan, mint egy boldog sztori. Attól lett önbizalmad, hogy egy csomó idegen faszi rád nyammogott?

Ez csak annyit jelent, hogy ha elhagy a párod, megint szétesel.

Én kb. 20 éves koromig "szenvedtem" emiatt, aztán felnőttem, megértem, és rájöttem, hogy:

- attól, hogy nem vagyok topmodell alkat, még van esélyem a szerelemre

- attól nem lesz jobb, ha irigykedem meg szenvedek magamban

20 éves koromig borzasztó volt... ugye a tinikor az, amikor az ember a leginkább vágyik beilleszkedésre, elfogadásra, akkor van leginkább az, hogy saját maga értékét attól teszi függővé, hogy mások mennyire tartják annak.

Igen, szar érzés volt, amikor szerveztünk egy rendezvényt, én futottam mindenkinek az ügyeit intézni, napi kapcsolatban voltam mindenkivel, aztán az ott részt vevő srácok a búcsúbulira nem hívtak meg, ellentétben a szép "hoszteszlányokkal", akik összesen annyit csináltak, hogy egy-egy rendezvény előtt bájvigyorogtak, és beszéltek velük 2 szót. Hogy hölgyválasz volt nálunk szalagavatón, én direkt az egyik legnyomibb srácot kértem meg, erre ő visszutasított, mert jobbat akart (most teljesen objektíven a kategóriam alatt sokkal volt a srác... én sem vagyok szép, de legalább igényes vagyok magamra, ő ezt nem mondhatta magáról el)... aztán persze visszakullogott, mikor senki más nem akart vele táncolni, de akkor már bennem volt a tüske. Hogy a lehető legalpáribb, legbutább, legidegesítőbb, leghisztisebb csajok komoly kapcsolatra lazán válogathattak a srácok közül, csak azért, mert jó volt a seggük meg jó volt az alakjuk (még csak nem is volt szép arcuk), engem meg csak dugásra is alig akartak 18 éves korom után. Hogy volt, amikor 3 hátizsákkal meg sporttáskával mászkáltam az utcán, és nem nekem segítettek a srácok, hanem a csinicsajszinak, aki kb. a plázás zacskójával szenvedett látványosan. Hogy mennyi mindent megtennének értük mások, amiket meg sem érdemelnek. Szar érzés volt azt látni, hogy egy ismerősöm nyafogott, hogy jaj, de uncsi neki már 5 éve a barátjával, ezért megcsalta egy francia pasival a diszkóban... de azért jó, hogy ott van a pasija, mert ő ezt meg azt fizet. Engem meg még csal el se akart hívni sehova senki akkor. Igen, igazságtalan, hogyha a párkapcsolat annak nem adatik meg, aki értékelné, annak meg igen, aki nem.

Így visszanézve viszont talán jobb is, hogy így alakult, mert amikor lett 23 éves koromban egy komoly jelentkező, akkor nem rontottam el. Tudtam értékelni, hogy vki szeret, törődik velem és van nekem. A többi sallang (utazás, pénz stb.) nem számít nekem... talán azért, mert tudom, hogy lehetne sokkal rosszabb is. Meg azt látom, hogy a tinikori "jócsajok" között sok annyira nem tudta, mit csináljon jó dolgában, hogy minden értelmesebb sráccal szakított, aztán 25-30 évesen bőg, hogy miért nincs normális párkapcsolata... sokan közülük kiéltek lesznek, már nem annyira vonzóak a férfiak számára...

A másik, az, hogy "jobb" pasik futnak a jobb nők után... nekem ilyen téren szerencsém van, mert utoljára 12 éves koromban volt olyna, hogy CSAK olyan pasas tetszett volna meg, ami minden más nőnek is.

Illetve azért ebben a korosztályban, ahol most vagyok (idén leszek 27 éves), azért a szépeket már nem irigylem, mert tinikorban még nem, de ilyenkor már azért tenni kell érte, hogy vki szép is maradjon. Azt meg becsülöm, aki tesz is érte.