Mitől lesz egy férfi nőgyűlölő?

Kedves 20-as!

Igazad van először félre értettem amit írtál, de a lényegen nem változtat semmit, én egyáltalán nem vágyok arra, hogy egy kolonc legyen a nyakamon, nekem egyedül is nagyon boldog és kiegyensúlyozott életem van, és neked is azt kívánom, hogy te is találd meg azt amitől boldog és kiegyensúlyozott életed lesz. :)

Tök őszintén, egy férfitől:

Jócskán középkorú pasas vagyok már, sok élettapasztalattal és próbáltam ezt megfejteni már. Én ugyan az a nagyon durván nőgyűlölő nem lettem, de erős fenntartásokkal kezelem már a nőket és minden, nőkkel kapcsolatos dolgot.

Nekünk, gyerekkorban, mint fiúgyerekeknek azt tanítják, hogy a nőkkel legyünk udvariasak, lovagiasak, hordozzuk őket a tenyerünkön, legyünk úriemberek, egy párkapcsolatban is alkalmazkodjunk, tiszteljük őket, stb stb stb.

Aztán elkezdünk eszerint élni és előbb-utóbb megtapasztaljuk, hogy sajnos nem húztuk meg a határainkat és később úgy érezzük, hogy felesleges mértékben becsicskultunk, ennyire nem kellett volna feladni az igényeinket, vágyainkat, stb. Úgy érezzük, hogy a nő(k) kedvéért egy csomó dolgot elszalasztottunk, egy hobbiautó megvásárlása helyett női unszolásra lett egy szobával nagyobb az épített ház, a nő kedvéért belementünk olyasmibe, ami nem egyezik a saját akaratunkkal.

És aztán sajnos a nők között szép számmal akad olyan, aki visszaél a férfiak lovagiasságával és a pasi úgy fogja érezni, hogy hiábavalóan mondott le sokmindenről, mert nem kapott annyit vissza, mint amennyit áldozott. Legalábbis így éljük meg, függetlenül attól, hogy a konkrét esetben igazunk van vagy sem.

Aztán ezek után még jön egy összeszorított szájtartású női "nem vagyok boldog" típusú megnyilvánulás, esetleg válás, szakítás, akkor a fenti frusztrációk kiélesednek és totál beigazoltnak érződnek. Megintcsak függetlenül attől, hogy mennyire van nekünk ebben igazunk és mennyire nincs.

Aztán eltelik egy kis (vagy nagy) idő, elkezdünk újra ismerkedni, de már a korábbi hibákat nem akarjuk elkövetni, fontosak leszünk a magunk számára.

Elkezdjük az ismerkedést, de mivel már abban a korban vagyunk, hogy a célcsoport "hölgymennyiség" jelentős része ugyanúgy tele van frusztrációkkal és a saját szemszögéből nézve igazságtalan elbánásokkal, így gyakorlatilag sérült lelkek találkoznak. A nők ilyenkor simán és nyíltan bunkóznak, hibákat keresnek, nem egy kapcsolatnak vetettem én is véget amiatt, mert a nő társaságában úgy éreztem magam, mint egy állásinterjún. (No nem azon a fajtán, ahol azt nézi a HR-es, hogy miben tudna engem hasznosítani a cég, hanem van az a fajta hozzáállás, amikor mindenáron azt akarják bebizonyítani, hogy miért NEM te vagy az odavaló és MIT MIÉRT N-E-M LEHET.)

Aztán néhány ghostingolós csaj, néhány flegma, királynőkomplexusos, egyoldalú elvárásos hölgyemény totál kiöli a pasiból azt a bizalmat, ami ahhoz kellene, hogy őszintén megnyíljon és beengedjen egy nőt az életébe, illetve részt akarjon venni egy nő életében.

Így aztán az lesz, hogy sok pofáraesés és "incel élmény" után, ha mégis összejön egy kapcsolat, akkor már óvatosabb lesz a férfiember. Nekem egy éve van kapcsolatom, középkorúak vagyunk, de nekem tökéletesen elegendő az, hogy "együtt járunk", mint a kamaszok szokták. Neki is van lakása és élete, nekem is van mindkettő. Amikor egyszerre van szabadidő, együtt töltjük, utazunk, jövünk megyünk. De aztán mindenki visszatér a saját kerékvágásába. Ahhoz viszont, hogy ne legyek tényleg afféle frusztrált incel nőgyűlölő, ahhoz kellett a jelenlegi párom is, aki elfogadja a bogaraimat és lelkiekben támogatja, elismeri a személyemet, nem pedig kritizál. Nem tűröm a drámát és a hisztit. Ha normális a stílus, akkor mindent meg lehet beszélni, cirkuszolással pedig csak elmarna maga mellől.