Miért nehezebb introvertált személyiségnek lenni?

"Felejtsétek már el ezt az introvertális maszlagot. Valami hülye kitalálta, s most ez a divat. Valójában arról van szó, hogy a számítógép mellett nevelkedtél, nem a grundod játszottál a többi gyerekkel. Azért nem tudsz normális emberi kapcsolatot létesíteni, mert gyerekkorodban nem tanultad meg. Csókol anyád, Pityu."

Szóval szerinted Freud, Jung, meg a kor pszichológusai hülyék voltak? Oké, mindent értek.

Való igaz, hogy manapság kicsit sokat hallani ezt az introvertált szöveget, holott az esetek többségében inkább csak gátlásokról van szó, én azért nem merném ezt így leírni.

Ha valaki arra vágyik, hogy a társaság középpontja legyen, és minél többet akar beszélni az nem introvertált. Az introvertált akkor érzi jól magát igazán ha egyedül van, ekkor töltődik fel energiával. Ha te nem érzed jól magad csendesként akkor inkább kommunikációs problémákal küzködő extrovertált vagy.

Egyébként az iskola egy olyan hely ami elnyomja a befelé fordulókat,én is utáltam hogy mindenki úgy néz rám mintha valami betegség lenne az introvertált élet. Kicsit szarul is éreztem magam, hogy csendes vagyok, de pár év alatt rájöttem, hogy mennyivel jobban érzem magam így ahogy vagyok, minthogy olyanná formáljam magam aki nem is szeretnék lenni.

Azért nehezebb, mert mostanában a prosztó harsányság valami menő viselkedési formának számít. Mert az emberek azt hiszik el, amit hangosan, és többször mondanak nekik, és hát ebben egy introvertált ember nem fog az élen járni. Így viszont akit barátaidnak tudhatsz, azok igazi, megbízható barátok, ellentétben egy népszerűbb embert körülvevő terjedelmes sleppel.

Szerintem ne akarj gyökeresen megváltozni, mert az emberek (még a gyengébb értelmi képességűek egy része is) megérzi a mesterkélt, erőltetett viselkedést, és nem népszerű leszel, hanem a hátad mögött egy modoros gejlgombócnak fognak tartani. És egy idő után megérzed Te is, hogy egy üres, tartalmatlan társaság vesz körül, ez pedig sokkal rosszabb érzés lesz.

Ha mindenképpen változni akarsz, akkor találj csak 2-3-4 embert, akivel jó kapcsolatot alakítassz ki, és az majd átterjed a többi osztálytársad felé is. Nem hoz hirtelen eredményt, viszont működőképes. És nem hasonlasz meg önmagaddal sem.

4-gyes, azt hittem csak én gondolkodok így. :D

Gyorsan átfutottam a kérdéseken, tanácsot nem szeretnék adni, neked kell rájönni, hogy hogyan csináld majd. Inkább elmesélem nálam hogyan is volt.

Na most én eléggé introvertált vagyok, meg lehet egy kis szocfóbiám is.

Úgy volt, hogy vidékről bekerültem egy városi gimibe, találtam barátokat rögtön, szerencsére ez könnyen ment. De ami az osztályt illeti, hát elég pocsék volt a helyzetem, mindenkitől azt hallgattam, hogy mi bajom velük, utálom-e őket stb. A gimi első éve borzalmas volt, aztán jött a második év, a barátnőimnek sikerült beilleszkedni, egyedül én lógtam ki a sorból, nem tudtam kezdeményezni egyetlen beszélgetést sem, féltem, hogy mit fognak gondolni, aztán jött 1-2 más dolog is, ami még inkább visszarántott a barátkozástól. Jöttek a cseszegetések, hogy miért nem próbálom meg, én tehetek erről, legyek nyitottabb, menjek oda hozzájuk. Fogtam a tanácsokat és én megpróbáltam...egyre több kudarcom lett, láttam az osztálytársaim szemében, hogy: Ez miért jött ide? stb. , néhányuk levegőnek nézett.

Végül belefáradtam ebbe az egészbe, úgy éreztem olyat erőltetek magamra, ami nem is én vagyok. Na most én természetemnél fogva csendes vagyok, bár nem mindig, nekem is meg van a véleményem. Úgy voltam 10. végén, hogy sz*rok az összes fejére, nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam, hogy levegőnek néznek-e, vagy úgy gondolják, hogy el lehet nyomni. Igen is fogadjanak el annak, aki vagyok. Ha meg el akarok mondani vkinek vmit, akkor el fogom. Meglepődve tapasztaltam, hogy így a legjobb, nem szorongok a padban vagy az órákon, mikor egyedül vagyok. Talán kicsit flegma lettem, de ez határozottan bevált. :D A 3. évem sokkal jobb lett, többen álltak velem szóba azok közül, akik az elején még leszartak, sikerült haverokat találnom. Akikkel meg nem állok szóba, azok olyanok is. De még mindig nem én állok a középpontban, és nem is akarok. Abban mégis mi olyan jó? Nem akarom, hogy mindenki az állítólagos barátom legyem, aztán meg a hátam mögött folyamatosan kibeszéljen, mert bizony ez megy.

Vannak dolgok, amiken egyszerűen nem lehet változtatni, csupán elfogadni és vele élni. Szerintem nem bűn introvertáltnak lenni, vannak olyan óráim, amikor egy erősen extrovertált személlyel ülök egy padban, és meglepően egész jól kijövünk egymással, pedig az elején nem bírtam volna ezt elképzelni.

Fel a fejjel, és ne görcsölj rá! :)

18/L