A homoszexualitás konstans (állandó) tulajdonság az emberi fejlődés folyamatában?
Az állatvilágban is jelen van, ezt már bebizonyították de ott egyértelműen hátrányt jelent hiszen nincs biztosítva a szaporodása az adott egyednek.
Az embereknél viszont teljesen másképp működik, hiszen homoszexuálisok is nevelhet(né)nek gyereket és ugyanolyan hasznos tagjai egy társadalomnak mint a heteroszexuálisok.
Sztereotípia a feminim férfiakat homokosnak, a maszkulin nőket leszbikusnak bekategorizálni?
Felsőbbrendű,utálkozó,homofób kommenteket ne írjatok, kösz.
Egyáltalán nincs jelen az állatvilágban ilyen. Ezt a homoszexuálisok és a velük elvi alapon szimpatizáló liberálisok hajtogatják állandóan (persze szigorúan forrásmegjelölés nélkül).
"Sztereotípia a feminim férfiakat homokosnak, a maszkulin nőket leszbikusnak bekategorizálni?"
Persze, hogy az.
13. Tudtam, hogy ez jön. Bárcsak a lottón lenne ilyen szerencsém.
Lényegében bármilyen forrást hozhatok, az szerinted nem így meg nem úgy lesz megfelelő. Hozhattam volna ide egymással szexelő hím delfineket vagy csimpánzokat is. Akkor meg majd azt írod, hogy ez nem melegházasság csak szex.
A pingvinekhez csak annyit, hogy az állatkertben igen, ugyanez a viselkedés a vadonban is előfordul. Egyedül abban más ez, hogy most kivételesen az emberek adtak nekik egy tojást és nem maguk keresték meg az elhagyott apróságokat.
"nemi jellegű aktus történik két azonos nemű állat között, ilyenről pedig itt nincs szó"
A homoszexualitás nem csak a szexről szól.(Ugyanúgy, ahogy a heteroszexualitás sem. Egy meleg ember is arra vágyik, hogy valakihez odabújhasson, érezze a törődést, a biztonságot, stb.)
A lényeg: az ég kék. Teljesen mindegy, hogy szerinted az ég piros, a valóságban attól még kék lesz.
De amúgy lehet szemezgetni is: [link]
"Hozhattam volna ide egymással szexelő hím delfineket vagy csimpánzokat is. Akkor meg majd azt írod, hogy ez nem melegházasság csak szex."
Nem. Semmiféle érdemleges választ nem adtál.
Mint, ahogy a homoszexuális viselkedés megléte a pingvineknél, úgy a börtönökben tapasztalható homoszexuális aktusok jelenléte se érv a homoszexualitásra. Hiszen ez önmagában nem jelenti azt, hogy az adott személy/állat ne lenne képes heteroszexuális aktusra, tehát normális viselkedésre.
Még annyit, hogy ha a homoszexualitás természetes, genetikus jellegű lenne, akkor születnének herék, spermium, és férfinemző szerv nélküli emberek. Ennek ellenére azt látjuk, hogy az aberráltak csak a társadalom egy csekély százalékát alkotják, és nincsenek eltérő szervi különbségek.
Amikor a homoszexuális szót használjuk, akkor gyakorlatilag csak a "férfi" homoszexualitást értjük alatta, hiszen önmagában a leszbikus szexuális aktussal semmi probléma. Valójában, a melegeket akkor karolta fel ennyire a társadalom, amikor a feminizmus második hulláma, a szexuális forradalom újabb frontot nyitott a férfiak ellen, ez volt a úgynevezett szexuális "forradalom".
A férfiak szexualizációjáról, tárgyiasításáról szól az egész, hogy a hagyományos férfiképet lerombolják, miután a feminizmus megtette ugyanezt a nőknél.
"Hiszen ez önmagában nem jelenti azt, hogy az adott személy/állat ne lenne képes heteroszexuális aktusra, tehát normális viselkedésre."
Senki nem mondta, hogy nem képesek. A homoszexualitás nem azt jelenti, hogy valaki nem képes heteroszexuális aktusra, hanem azt, hogy nem élvezné, hiszen olyannal szexszel, akihez nem vonzódik. A férfi, akinek feláll, az gyakorlatilag bárkivel/bármivel képes az aktusra, de az nem azt jelenti, hogy az adott személyhez/állathoz/tárgyhoz vonzódik. Megdughat akár egy fát is, attól még nem lesz szerelmes belé.
"Amikor a homoszexuális szót használjuk, akkor gyakorlatilag csak a "férfi" homoszexualitást értjük alatta, hiszen önmagában a leszbikus szexuális aktussal semmi probléma."
Ne vonj le következtetéseket abból, ahogy te a szavakat használod, mert nem az az átlag! A homoszexuális olyan embert jelent, aki a saját neméhez vonzódik. Ebbe beletartozik a meleg férfi és a leszbikus nő is. Egy leszbikus nő semmivel kevésbé sem homoszexuálisabb, mint egy meleg férfi. Tehát mindkettőt értjük alatta.
Ez az egész "a leszbi szex oké, a meleg szex nem" dolog pedig nevetségesen ellentmondásos - hiszen mindig azt hozzátok fel példának, hogy a meleg szex azért nem oké, mert nem szüleik belőle gyerek. Hát kapaszkodj meg, olyan mondok, elájulsz: a leszbi szexből sem lesz gyerek!!!
# 18
"A férfi, akinek feláll, az gyakorlatilag bárkivel/bármivel képes az aktusra"
Ennyi erővel a nemi erőszakot is legalizáljuk, hiszen egy külső szemlélő számára gyakorlatilag ez is megkülönböztethetetlen egy átlagos szexuális aktustól.
"A homoszexualitás nem azt jelenti, hogy valaki nem képes heteroszexuális aktusra, hanem azt, hogy nem élvezné, hiszen olyannal szexszel"
Ennek nincs jelentősége, mivel a szex élvezete lehet akár partnerfüggő is, minthogy még számtalan dolog befolyásolhatja. Ez itt nem lehet kifogás.
A férfi homoszexualitást, és a leszbikusságot rengeteg dolog különbözteti meg egymástól. Például a társas viselkedésben teljesem elfogadott a nő-nő közti enyhe leszbikus magatartás.
De gondoljunk csak a melegfelvonulásra, ami nyilvánvalóan szükségtelen, és teljes egészében a provokációról, a heteroszexuális férfiak szembeköpéséről szól, ellenben ha mondjuk egy heteroszexuális férfi maszturbál a villamoson akkor az már az utolsó hímg*ci, és mindenki vígan tapsol a meghurcolásának.
"Ez az egész "a leszbi szex oké, a meleg szex nem" dolog pedig nevetségesen ellentmondásos - hiszen mindig azt hozzátok fel példának, hogy a meleg szex azért nem oké, mert nem szüleik belőle gyerek."
Nincs ebben semmi ellentmondás.
Amikor azt mondjuk, "de hát a homoszexuális kapcsolat nem képes reprodukcióra" akkor az a homoszexualitás természetellenes jellegére vonatkozik. Én konzekvensen elítélem a feminizmust is, ami álságos módon a férfiak szexualitását gyalázza, miközben a nők felszabadításáról beszél.
Azt hirdetik, hogy bontsuk le a nemi szerepeket, miközben a férfiakat sokkal több hátrány éri a nemük miatt. Ráadásul egy átlag nő mélységesen fel van háborodva, ha valaki például a férfiak emberi jogairól mer beszélni.
Az ellentmondás, a kettős mérce egyértelműen a jelenlegi nyugati, (ál)liberális szemléletben van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!