Önerőből túl lehet lenni a kis kori bántalmazáson, vagy az csak a látszat?

20 éves koromig éltem otthon, állandó lelki és fizikai terrorban. Olyan szinten leépítették az önértékelésem, hogy nem mertem köszönni az utcán, vagy kérni a boltban.

Általánostól egészen egyetemig ki voltam közösítve, mert furcsán viselkedtem. Még akkor sem mertem megszólalni, ha felszólított a tanár és tudtam a választ.

Lelkileg megmaradtam egy 8 éves szintjén még 14-15 évesen is. Középsuliban kezdett javulni a helyzet, de ez azoknak az osztálytársaknak nem tetszett, akik már régebb óta ismertek. Amikor szívbetegség miatt kerültem kórházba, 1 lány elterjesztette, hogy a pszichiátrián kezelnek, mert megtámadtam őket. (Pont ekkoriban volt több osztályos kirándulás ottalvós kirándulás, így simán beadhatták mindenkinek, hogy éjszaka rájuk törtem az ajtót, és bántalmazni próbáltam őket).

A lányt, akit állítólag fenyegettem, és megpróbáltam összeverni, az egész iskola pátyolgatta az "átélt sérelmek" miatt, és kapott még egy jutalomkirándulást. (Amire a mi már nem volt jogosultak, de őt elengedték egy másik osztállyal, ki is fizettek neki mindent)

Egyetemen sajnos még ennél is rosszabb volt. Egy év alatt előbb leadtam 9 kilót, majd felszedtem 16-ot, majd megint leadtam 6-7 kg-t.

Kétszer voltam depressziós (hallucinációkkal meg mindennel), és nem tudtam teljesíteni.

Végül nyár elején elegem lett, otthagytam a sulit, és összeköltöztem a barátommal.

Most már jobban vagyok lelkileg, a súlyom is normális, stabilabb az életem, nincsenek hangulatingadozásaim.

Már csak munka kéne, meg valami továbbtanulási lehetőség, de a korábbi állapotom miatt még egyikbe se mertem belevágni.

Lehetséges, hogy valaki orvosi segítség nélkül így felépüljön, vagy ez csak egy jobb időszak, és ha valami sokk ér (pl elhagy a barátom) még jobban visszaesek?