Ha találnátok egy pénztárcát benne mondjuk 5000 forinttal, leadnátok valahova, vagy nem, esetleg csak a pénzt tennétek el?

Nem tolvaj a magyar, csak szegény... Nincs olyan nép, hogy tolvaj. Azt embere válogatja. A szegénység tesz valakit tolvajjá.

Ha iratok is lennének benne, akkor megkeresném az illetőt és visszaadnám. Valamint pofátlanul meghívatnám magam egy kávéra, ha már ilyen jó fej voltam, hogy nem loptam el. Ha csak a pénz lenne benne, akkor megtartanám.

(Egyszer találtam egy kétezres bankót a földön árválkodni és megszántam.)

Én PONTOSAN így jártam pár évvel ezelőtt. Fővárosban, közkedvelt buszjáraton találtam egy igazolványtokot vagy tömböt, ki hogy nevezi, benne minden fontosabb igazolvánnyal (személyi, jogsi, lakcímkártya, TAJ, stb. és összehajtogatva 5000 ft.).

A sztori annyi, hogy gondoltam mennyire rendes és becsületes leszek, jóváteszem eddigi bűneimet és házhoz viszem, úgyis arrafele mennék, nem nagy kitérő. Az amúgy is bájos 8.kerület sűrűjébe keveredve a cím szerinti ház kapucsengőjét reménytelenül nyomogatván a kedves és mindig barátságos jómunkás emberekkel társalogván döbbentem rá, hogy lehet hogy ez mégse lesz olyan egyszerű, mint gondoltam. Hát nem is volt.

Kisvártatva ajtót nyitott egy hölgy, aki közölte hogy szerinte jobb lenne ha úgy ahogy van, az egész cuccot eldobnám a fenébe és én is tűnjek el, mert ez egy börtönviselt bűnözőé, valaha lehet hogy itt lakott, aztán csak a mocsok meg a k++vája holmiai maradtak utána, szóval a viszontlátásra.

Enyhén meghökkenve a hallottakon csak álltam a kapu előtt, hogy na most mitévő legyek. Újdonsült aszfaltjavító barátaim tanácsára az egy utcával arrébb levő rendőrség felé vettem az irányt, ahol is órákat vártam hogy aztán mérhetetlen otromba stílusban hozzámszóljon a rend őre, hogy mégis mit képzelek, ez nem a talált tárgyak osztálya. Kedvesen közöltem, hogy a kollégája irányított ide egy emelettel lejjebb, de nekem mindegy, csak fogja, és én már itt sem vagyok. Na na. Nem úgy megy az. Tessék várni kisasszony még egy kicsit, megoldjuk okosba. De ne aggódjak, motozás nem lesz.(Hangszín- és stílusváltás). Felettébb vicces hangulatomban ezt a kimagaslóan ízléses poént egyáltalán nem tudtam értékelni sajnálom.

Majd miután újabb évtizedeket ücsörögtem, végül előhoztak egy nyomtatványt, amihez be kellett diktálnom az összes adatomat, hogyan, mikor és hol fedeztem fel a talált tárgyat. Nagyjából három óra leforgása után léptem ki a rendőrkapitányságról, de legalább elintéztem.

Anyukám csak annyit mondott: Kislányom, ezek után a pénzt igazán eltehetted volna...

22/N

Ha lennének benne iratok, elvinném/elküldeném/leadnám, pénzzel együtt. Ha nem, akkor sajna nem tudok mit tenni, ugyanez vonatkozott a párom által nemrég talált pendrive-ra, amin volt ugyan egy (túl általános) név, s érettségi tételsor, ami az életkort valószínűsíti, de nem sikerült megtalálnunk a tulajt.

Szintén a párom talált egy tárcát a buszon, elvitte a szomszéd faluba a megfelelő címre, egy árva köszönömöt nem kapott, de ez nem az ő problémája, ő megtette, amit kellett.

Egyszer pedig ő hagyta el a telefonját, a megtaláló felhívta az anyját, aki felhívott engem s hamarosan megtörtént a randevú a telefonátadással. A párom meg akarta hívni a fickót egy sörre, de az inkább megkínálta a saját borából... Jó helyen lakunk, mit mondjak. Vannak még rendes emberek ;)