Mi a véleményetek a cigányságról?
A szocializáció és így voltaképp a családjuk hibája. Ha egy roma gyereket normális szülők nevelnek kis korától, pont ugyanúgy fog viselkedni, mint egy akármilyen más etnikumú.
Sajnos a családvédelmi törvények nagyon pocsékul működnek, nem emelik ki a gyerekeket az ilyen káros családokból (csoda, ha védőnő be mer menni, és félhet a lincseléstől nem kicsit), vagy a putriscigányok játsszák ki a rendszert. A felnőtteket meg már nemigen lehet átszocializálni. Így nehéz bármi változást elérni, ördögi kör.
Egyszer ültem egy kávéházban az egyik barátommal, akinek már az ükapja is cigányzenész volt.
Ő éppen akkor jött haza egy amerikai turnéról. Ott is mint mindig kifogástalan öltönyben, kifogástalan ápoltsággal, intelligensen beszélgetett, amikor is egyszer megjegyezte egy rádióban elhangzó hírre.
- Én utálom ezeket a cigányokat!
Itt megállt bennem a levegő, utána hangosan elkezdtem röhögni.
Mondjuk az ő szájából ez azért is furcsa volt, mert előtte sokszor panaszkodott, hogy a társadalom sosem hajlandó tudomásul venni, hogy ő is cigány.
Amúgy tényleg nem, nekem is furcsa rá cigányként gondolni, mert valahogy azokról más kép él az emberben. Szóval olyan ez, hogy ha valaki nagyon sikeres lesz, és elégé hasznos tagja a társadalomnak, akkor a többségi társadalom rögtön magába rántja, és nem hajlandó azonosítani a kirekesztett elítélt csoporttal, mert azzal a sztereotípiákat kéne megkérdőjelezni.
Kedves utolsó, a zenész barátod nyílván OLÁH muzsikus cigány, és pont nem egy oláh cigányra mondhatta a megjegyzését, hanem vagy kolompárra, vagy beásra vagy romungrora!!!!!!!!!!!!!!
Legközelebb kérdezd meg, hogy tán nem a saját etnikumát veti meg??Mert ha az oláhot, akkor nagyon gáz az ismerősöd, akármilyen gazdag és akármennyire zenész!!!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!