Miért hisztiznek be sokan azon, ha Vinteden alkudoznak a ruhára, olcsón akarjak megvenni?
Egy csoportban láttam egy posztot erről, és sokan ki voltak akadva, hogy ha felrakják 4-500 forintért a gyerekruhákat, minek akarják még azt is lealkudni. Meg hogy a 60 ezres ruhát nem akarják megvenni, csak 20 ezrekért, pedig érhtető, hogy senki nem vesz ilyen drága ruhát látatlanban.
Én eddig kétszer vásároltam Vinteden gyerekruhát, összeraktam egy eladótól több ruhát, kis csomagot és igenis tettem rá olcsó ajánlatot. Pl. egy 3700 forintos összdíjúra 2700-at. Mert nekem ennyit ért, úgy voltam vele, ha valaki nem fogadja el az ajánlatom, van más, aki elfogadja. Akinek nem kell érte ennyi, tartogassa tovább.
Mármint értitek, rengeteg a ruha fent, nincs is semmi értékük kb., örülhet az ember, ha megszabadul tölük valamennyiért.
De miért ne lennék normális? 😃
Ha nem akarja annyiért eladni, utasítsa el. Max. nem adja el, rajta marad, akkor nulla forint bevétele sem lesz. Amúgy többen is voltak, akik elutasítottak ajánlatot, 2 hét múlva meg írtak, hogy mégis jó lesz, csak én addigra már mástól vásároltam meg, ami kellett.
Én is adtam el több gyerekruha csomagot, 250-300 ft-ba kerültek benne a ruhák, mert látom, hogy ennyiért viszik el. Én úgy vagyok vele, hogy eladni akarom, nem tartogatni.
Mármint, értitek, a Vintedre felrakott ruhák fele kb. sosem kel el, aki abba az 50%-ba tartozik, akinek elmennek a ruhái, az fogadja el, hogy nem fog sokat kapni érte.
Én úgy vagyok vele, ha eladom töbn méretnyi ruhát csomagban és van belőle 8-10 ezrem, amit beforgatok utána következő méretbe a gyerekeknek, az is jobb, mint a semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!