Vannak itt mások is rajtam kívül, akik szinesztéziával élnek? Nektek pontosan milyen?
Mióta az eszemet tudom, nekem a számoknak, betűknek, sőt pl. napoknak, hónapoknak is meghatározott színe van. A legerősebben ez a számok esetében valósul meg, a betűk esetében kevésbé, ott inkább csak a magánhangzóknak van árnyalata, de érdekes, hogy a magas hangrendű magánhangzók sötétebb, a mélyek világosabb tónussal bírnak, pedig amikor kialakulhatott, még fogalmam se volt ezekről. Igazából nem is feltétlenül színekről, inkább fényes, „világítós" árnyalatokról van nálam szó.
Én ezt egyáltalán nem betegségként élem meg (ezért is ebbe a kategóriába rakom), nagyon megkönnyíti a tanulásomat, emellett nagyon jó a névmemóriám, és akár hosszabb számokat is meg tudok jegyezni. Ellenben másokat talán zavarhat, hogy ezzel élnek. Nekem ez személy szerint olyannyira természetes, hogy csak most kezdtem utánaolvasni ennek a jelenségnek, hogy egyáltalán létezik-e erre szakkifejezés.
Ha esetleg van más is így, nektek milyen tünetei vannak? Ti ezt hasonlóan pozitívan élitek meg?
Alapiskolás korom óta van ilyenem, és csak a 30 éveimben tudtam meg ennek a jelenségnek a nevét! Én pozitívan élem meg, mert a belső vizualizáció segíti az absztrakt gondolkodást.
Nálad a számegyenesnek milyen a térbeli alakja? Vannak rajta elkanyarodások?
Úgy beszélsz róla, mintha ez annyira különleges lenne. Egyáltalán nem rendkívüli vagy egyedülálló tulajdonság.
Szerintem minden kreatívabb embernek van, és számomra az a fura, aki nem így észleli a világot.
Az aphantasia sokkal ritkább. Amikor semmi képzelőerőd nincs, és semmibe nem tudsz belelátni semmit.
Zenész vagyok, így nálam nem csak a számoknak, formáknak, betűknek, emberek hangjának van színe, hőmérséklete, illata, súlya, hanem a különböző hangnemeknek, hangzatoknak is egy zenében, és mindegyikben teljesen más. Akkor is, ha két mezei dúrról beszélünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!