Más is nagyon kártékonynak, toxikusnak tartja a "mit bántál meg az életben" mantrát?

Én azt tartom kártékonynak és toxikusnak, amikor az ember építő jellegű gondolkodás helyett simán csak agresszív kismalacként reagálva eleve elzárkózik egy kérdéskörtől.

Önmagad szempontjából sokkal kártékonyabb, ha nem csinálsz időnként/rendszeresen egy önismereti vizsgálatot, nem veszed észre a hibákat, kritikákat, csak letudsz mindent azzal, hogy "természetesen" véletlenül sem veled van a baj, hanem mindenki mással, te tökéletes vagy, mindenki más kinyalhatja. Na ez az ami igazán toxikus.

#2 Nem.

A magabiztosság teljesen más tulajdonság. Buta ember is lehet magabiztos abban amiben téved. Magabiztos ember, akár igaza van, akár téved, nem keres másoktól visszaigazolást.

Tökéletesnek lenni szerintem nem lehet. Elég jó vagyok inkább. És pont azért, mert a fejlődni mindenki tud. Fejlődni, hogy még jobbak legyünk, de elfogadni egyben magunkat, hogy elegek vagyunk elég jók vagyunk és vállalni a felelőséget megbánni ha valami rosszat csináltunk felismerni elfogadni változtatni.

Ha valaki beszólogat sérteget nem kell vele feltetlen foglalkoznod ha valaki egy kritikát fogalmazz meg ami épp a negatív tettedről szól azon ellehet gondolkozni. Ott a másik nem rosszat akar neked .

Nem nagyon van értelme a témáról beszélni, hiszen te mint "tökéletes" megállapítottad, hogy csak és kizárólag az általad adott válasz az elfogadható, mindenki más csak téved.

Egy intelligens ember számára az ilyen "mit bántál meg az életben" kérdések tökéletes lehetőséget adnak az önismereti vizsgálatra. Hiszen az idő múlásával objektíven tudsz vizsgálni egy adott szituációt, legyen az jó vagy rossz.

Az emberi lét alapja pedig a tanulás. Megtanulod, hogy 1+1 az kettő, megtanulod, hogy ne nyúlj a tűzbe mert megéget. Ugyanígy egy adott szituáció, történés utólagos kielemzése is tanulságokkal szolgál az egyén további fejlődése folyamán.

Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy "siránkozol" sem úgy, hogy napokig azon gondolkozol mi lett volna ha, de az élet minden szituációjában lehet tanulni, hogy legközelebb tudjuk, hogyan reagáljunk rá.

Katasztrófák, repülőszerencsétlenségek, balesetek kielemzésére éveken át dolgozó bizottságokat hoznak létre és a levont következtetéseket építik be a további működésbe, hogy lehetőleg szerint elkerülhető legyen a következő katasztrófa. Csomó olyan mozdulat, cselekmény ma már rutin feladat, aminek az ismerete korábban katasztrófát előzhetett volna meg.

Ugyanez az ember önmagával való szerepe esetén is fontos. Lehet mondani, hogy "a legjobb döntés hoztam meg" de valójában hozunk rossz döntéseket, vagy akár több jó döntés is létezhet, nincs abszolút jó vagy rossz véglet.

Attól, hogy az adott pillanatban jónak gondolunk valamit, nem biztos, hogy az lesz a jó gondolat, lehet hogy napok, hetek, évek múlva jövünk rá egyáltalán, hogy mit is kellett volna tennünk. Vagy simán csak évek után továbbfejlődött személyiséggel másképp döntenénk.

Szerintem legfontosabb önismereti tanulásra pont olyan embernek lenne szüksége, aki kijelenti magáról, hogy ő "tökéletes".

Mert ezzel egyértelműsíti, hogy nincs egészséges énképe, nincs egészséges önismerete, nincs tisztában a képességeivel, sem a hiányosságaival, sem az erényeivel.

Nyilván azzal, hogy elzárkózik bárminemű kritikától, soha nem is fogja elérni az egészséges állapotot.